Létünk csodája

2024. 08. 02., 2:28pm
Fókuszban az emberi élet

 

„A keresztény élet nem könnyű út, de dicsőséges úticélja van.”

Edwin Caruana

„Ne a halál, az élet kultúráját építsük!” Székely János

Minden körülmények között mondj igent az életre!

„Az élet egyetlen esély, vedd komolyan” – hangzik Az élet himnuszában Kalkuttai Teréz anya gondolata. Az elmúlt harminc évben fokozatosan csökkent a művi terhességmegszakítások száma Magyarországon, az 1990-ben regisztrált 90 ezres szám jelentősen mérséklődött. Ennek ellenére még a 2023-mas előzetes adatok szerint is több, mint 19 ezer magzatgyermek nem kapta meg az élet lehetőségét a KSH statisztikái szerint.

Az abortusz melletti döntéseket befolyásolhatja a nő élethelyzetének, környezetének kényszerítő ereje is. Ezzel együtt azonban tapasztalatok bizonyítják, hogy a házasságok döntő többsége megromlik a művi terhességmegszakítás után, az öngyilkosok száma pedig akár hatszorosára nőhet azok között, akik elvetették a magzatukat.

A 2001 decembere óta működő PAX Televízió, első és egyetlen magyarországi televízióként nyilatkozatot tett közzé minden élet védelme mellett. Ezzel együtt hangot adott mindazoknak, akik kiálltak az élet szentségéért és nyilvánosan felvállalta az életvédő szervezetekkel való együttműködést a PAX TV az ÉLETÉRT! című konferencián.

A szakmai esemény fókuszában az élet csodája állt a fogantatástól az elmúlásig. Az eseményen felszólalók az abortusz mellett olyan tabutémákat is feszegettek, mint a lakosság csaknem 4%-át érintő pornófüggőség. Ide tartozik az aktív eutanázia is, amelynek támogatottsága az elmúlt 10 évben Magyarországon is jelentősen megnőtt.

Gere József, Hadnagy Ernő, Máthé Zsuzsa, Bagdy Emőke, Gere Lilla

A személyes biztonságérzetünket, valamint a jövőbe vetett hitet is befolyásoló erőszak, a háborúk és a klímaváltozásról szóló ismeretek is megsokszorozzák az életellenes döntéseket, ami ugyancsak témát szolgáltatott a konferencia előadóinak. 

A PAX Televízió küldetésnyilatkozatát többek között Prof. Dr. Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus és Edwin Caruana, a máltai Evangéliumi Alliance elnöke, az első máltai evangélikus közösség lelkésze is aláírta, kifejezve ezzel hitvallásukat és értékrendjüket.

 Az emberi élet szent, és a fogantatás pillanatától tisztelni és védeni kell!

 A PAX TV az egyetlen a magyar televíziós csatornák közül, amely ökumenikus tartalmával az ország lakosságának közel háromnegyedéhez ér el, a nap 16 órájában. 2024. februártól pedig első abban is, egyetlen magyarországi televízióként emelt szót az emberi élet védelme mellett azon a hiánypótló konferencián, mely olyan akut társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet, mint például az abortusz, az eutanázia és a pornófüggés.

„A csatorna egyedüli ökumenikus médiumként örömmel biztosít megjelenési platformot a bibliai alapelveken álló életvédő szervezeteknek és misszióknak.” – mondta Gere Lilla, a PAX TV vezérigazgatója.

A televíziós csatorna által szervezett eseményen Prof. Dr. Bagdy Emőke, klinikai szakpszichológus többek között hangsúlyozta,

Prof. Dr. Bagdy Emőke

hogy „az élet egy csoda, a törvényeit meg kell értenünk és el kell fogadnunk. Az élet legfontosabb feladata annak megőrzése, szolgálata és a továbbvitele. Aki pedig a törvényt nem tiszteli és nem tartja be, az alapvetően vétkesnek érezheti magát, hiszen megfeledkezik arról, hogy van neki is saját, nem materiális szellemi személyiségrésze, amit ezzel megtagad. Ezzel tulajdonképpen lefejezi a legalapvetőbb emberi minőséget saját magában. Nagyon gondoljuk meg, hogyan foglalunk állást az élet kérdésében! Ez a szív bölcsessége."

„Az Élet él és élni akar”

Az a dolgunk, hogy só és világosság legyünk!

 A PAX TV támogató partnerként segíti a keresztény egyházakat az evangélium üzenetének hirdetésében, ezért istentiszteleteket, igehirdetéseket, előadásokat riportokat, stúdióbeszélgetéseket sugároz, 2023 decembere óta már a www.paxtv.hu streaming platformján is.  A PAX Televízió kizárólagos küldetésének tekinti a bibliai igazságok, a keresztény életgyakorlat és értékek bemutatást, megismertetését.

Gere József

„Hitünk szerint Isten minden élet forrása és fenntartója, ezért természetes, hogy televíziónk nyilvánosan is felvállalja az Élet mindennemű védelmét a fogantatástól az elmúlásig.” – emelte ki Gere József, a PAX TV vezérigazgatója és egyik tulajdonosa.

A televízió fontosnak tartja az értékközvetítő szerepét, ezért mentes az erőszaktól, trágárságtól és erkölcstelenségtől.

Elérhető, a 2023 decemberében megújult, www.paxtv.hu weboldalon is, amely a tartalom-fogyasztási szokások megváltozásához alkalmazkodva streaming-szolgáltatást is magában foglal. Ez a felület már biztonságos tárhelyet ad azoknak a keresztény, érték-közvetítő tartalmaknak, amelyeket a közösségi megosztóportálok algoritmusai mind gyakrabban korlátoznak.

Az emberi élet olyan érték, amelyet nem lehet más értékekkel párhuzamba állítani

A rangos szakmai eseményen Máthé Zsuzsa, a Szent István Intézet igazgatója elköteleződését fejezte ki az élet védelméért azáltal, hogy amikor csak módja van rá, szót emel a legnagyobb és legtörékenyebb ajándékunk, a létezés értékessége mellett.

Ha nem volna halál, fogalmunk sem lenne, miről szól az élet

A másik ember életének tiszteletben tartásához való jog heves viták tárgya az utóbbi évtizedekben. Bár az eutanáziát a nemzetközi trendekhez igazodva már a magyarok is egyre nagyobb arányban támogatják, a döntés az élet végéről nem egyszerű, eldöntendő kérdés. A lelkiismereti és hitbéli okok mellett ráadásul az aktív eutanáziához való jog engedélyezése válhat kötelezettséggé, elvárássá az orvosok számára, gyengítheti a társadalom egyben tartását, ráadásul generálhat újabb problémákat is.

Az öncélú érzékiség kielégítése gyakran gyorsabban elhatalmasodik, mintsem a szerelem képes lenne vele lépést tartani

A pornó nem az a műfaj, amely azért népszerű, mert tartalmas gondolatokat közvetít. Egy abuzív eszköz a természetes szükségletek gyors megszüntetésére. Rapid módon oltja ki a képernyő előtt azokat a vágyakat, melyek megélésére a párkapcsolatokban szükség van. A függő a szexuális élvezetet már csak a monitorhoz kötve tudja élvezni, egyáltalán nincs meg az igénye a hús-vér testiségre.

Sor került a PAX TV küldetésnyilatkozatának szimbolikus aláírására is a konferencia közben.

fotókredit: PAX TV, PResston PR

 .