by Szendi Horváth Éva
Utopia zenekar
Kelemen Barnabás hegedűművész ötállomásos turnéra indul a világ egyik legkülönlegesebb együtteseként számontartott Utopia zenekar és karmestere-zeneigazgatója, Teodor Currentzis felkérésére. A klasszikus zene fenegyerekének is tartott világhírű, görög származású karmester azzal a céllal hozta létre a nemzetközi együttest, hogy a világ minden tájáról összegyűjtse a különleges tehetségeket. Bármerre is lépnek fel a világban, koncertjeik ünnepszámba mennek. Kelemen Barnabással novemberben Berlinben, Budapesten, Antwerpenben, Bresciában és Romában adnak közös koncertet, amelyen hazánk világhírű hegedűművésze Brahms: D-dúr hegedűversenyét szólaltatja meg.
A budapesti hangversenyre a Müpa és a Fesztivál Akadémia Budapest együttműködésében november 17-én kerül sor a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
Kelemen Barnabás
Mindig különleges ünnep, ha külföldi zenekar érkezik a Müpába, hiszen egy másik ország előadói kultúrájával találkozni felvillanyozó tapasztalat. Ezúttal azonban az élmény a szokottnál is izgalmasabbnak ígérkezik. Az együttes nemzetközi, ráadásul az alapítója vezényli, a szólista pedig hazánk világhírű hegedűművésze, Kelemen Barnabás!
-Az eddigiek alapján Teodor Currentzis és az Utopia Zenekar koncertje sokat ígér. Ám ha hozzátesszük, hogy a programon a romantikus versenymű- és szimfóniairodalom két kivételes remeke szerepel, be kell látnunk, hogy ezt az estét nem lehet kihagyni, – áll a Müpa ajánlójában.
Különleges életút, rendhagyó egyéniség. Az elmúlt esztendőkben az athéni születésű görög karmestert a klasszikus zene fenegyerekei között tartották számon. Extravagáns megjelenése figyelmet keltett, ahogyan az is, hogy a hagyománytól eltérően nem a pulpitusról vezényelte zenekarát. Életútja sem szokványos: előbb zongorázik, majd hegedül, még később zeneszerzés-órákat vesz. Vezényelni már nem otthon, hanem a kilencvenes években a Szentpétervári Konzervatóriumban tanul. Oroszországi feladatok után (Novoszibirszki Opera, Permi Opera) a németországi Südwestfunk Zenekarának vezetésére kérik fel. Saját együttesét, a független testületként működő Utópia Zenekart azzal a céllal hozza létre, hogy a világ minden tájáról összegyűjtse a különleges tehetségeket. A Müpában koncertjük első részét a hazai közönség egyik kedvence, Brahms Hegedűversenye tölti ki, a rendkívüli virtuozitású, páratlanul szuggesztív Kelemen Barnabás szólójával. A szünet után pedig egy újabb nagyszabású alkotás, Csajkovszkij érzelmekben és indulatokban gazdag V. szimfóniája következik.
Utópia zenekar
Egy romantikus este a maximalizmus jegyében! (forrás: Müpa)
A budapesti koncertre a Müpában kerül sor
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Kelemen Barnabás és az Utopia Zenekar, vezényel: Teodor Currentzis
Brahms: D-dúr hegedűverseny, op. 77
Csajkovszkij: V. (e-moll) szimfónia, op. 64