Az egzotikus magyar bonbonok sikere

2022. 13. 01., 12:02pm
Magyarországon egyedülálló bonbonkollekció nyert ezüstérmet egy világversenyen. Ritka összetevővel nyerte meg a zsűrit a madagaszkári csokoládés bonbonválogatás.

 



Sorra nyerik a díjakat a Sweetic magas minőségű, különleges kivitelezésű csokoládéi, amelyek közt igazi egzotikumokat is találunk.

A magyar csokoládémesterek évről évre olyan rangos, nemzetközi versenyeken mérettetik meg magukat, mint a Great Taste Awards vagy az Academy of Chocolate Awards.

Utóbbi versenyen újdonságnak számít a Brand Experience kategória, ahol nem csak a csoki ízét és textúráját, hanem kinézetét, csomagolását, tehát a teljes márkaélményt vizsgálják. Nem kis eredmény tehát, hogy decemberben egyből az ezüstérmet vihette haza a Cacaology elnevezésű bonbon szett, amely már környezetbarát, műanyagmentes csomagolásával is elismerő megjegyzéseket vonzott be a zsűritől.

A doboz ugyanakkor nem csak esztétikus, hanem edukációs célt is szolgál: lépésenként mutatja be a madagaszkári kakaótermés feldolgozási folyamatát. Ezt tükrözi a három, különböző színekben megalkotott bonbon is. Rögtön az első igazi egzotikumot kínál, hiszen Magyarországon, de talán még a világon sem készített eddig senki bonbont a kakaógyümölcs nyers húsából, ebből a ritkán használt összetevőből.

“Keressük a különleges gyümölcspüréket, szeretünk az új ízekkel kísérletezni. Így támadt az az ötletünk, hogy felhasználjuk a kakaóbabon található fehér gyümölcshúst, ami ízében, állagában leginkább a licsire emlékeztet. Mivel nagyon édes, én a karamellre asszociáltam, így azt készítettünk belőle” - meséli Zala Judit csokoládémester.

A második bonbon a madagaszkári Sambirano völgyéről kapta a nevét, és a kakaó következő feldolgozási fázisát mutatja be: ekkorra a kakaógyümölcsöt már leszüretelték, fermentálták. Megkezdődik a napon történő szárítás, majd a pörkölés. A második bonbon így darabos, ropogós állagú, pörkölt íz világgal. Végül az utolsó fázist megjelenítő bonbon már a madagaszkári területre jellemző lágy, selymes, gyümölcsös íz világú csokoládét tartalmazza. A színe vörös, akárcsak az afrikai ország talaja.

“Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy a világon másodikak lettünk ebben a komplex kategóriában, hiszen mind a bonbon szett, mind a benne rejlő Sambirano bonbon ezüstérmet nyert. A Cacaology szett igazán mi vagyunk: a Sweetic stílusát képviseli, bemutatja a fejlődésünket, összegzi minden eddigi tudásunkat. Olyan, mintha a gyerekünk lenne” - mondja Zala Judit.

Közel 50 hazai és nemzetközi díjnál tartanak

Ám a díjesőnek ezzel nem volt vége: a 2021-es Academy of Chocolate-ről a Tropical fantázianevű, fűszeres, maracujás bonbon bronz minősítéssel térhetett haza. A keleties íz világú termék ízét a benne rejlő leheletnyi chili, koriander és gyömbér teszi még izgalmasabbá. Különdíjat nyert emellett a már említett Cacaology kollekció harmadik bonbonja is, a madagaszkári vadborsos-piros gyümölcsös ízzel megspékelt Madagascar is.

Hasonlóan jelentős verseny a csoki készítők számára a Great Taste Awards is, a másik londoni világverseny, ahol már 2015 óta neveznek évről évre. Akkor két csillagot nyertek el zölddiós bonbonjukkal, ami óriási sikert hozott magával. Ezt fokozták tovább 2019-ben, amikor Beriolett bonbonjukat világelsőnek választották.

Azóta is évről évre neveznek, és nem szoktak üres kézzel hazatérni: 2021-ben például két termékkel, a Sansho citrusos-rozmaringos-japán borsos bonbonnal, és a ropogós pekán sós karamell pralinéval hoztak el egy-egy csillagot.

A Sweetic ezzel összesen már 39 nemzetközi csokis szakmai díjnál tart, amihez hozzájárulnak a magyar elismerések is, így mára közel 50 díj birtokosai. Ki ne próbálná ki szívesen ezeket az unikális édességeket?

A díjnyertes csokik és bonbonok szerencsére elérhetőek a nagyközönség számára, akár a webshopon, a Sweetic Budában, a szigetszentmiklósi üzletben vagy országszerte a viszonteladók boltjaiban is.