Az ismert cég a prémium kávépiac TOP3 szereplője között
A cég prémium kávéi jelenleg az országban több, mint 2400 kiskereskedelmi egységben és több, mint 2200 vendéglátóhelyen érhetőek el. Ezen belül a Caffè Vergnano kávékat értékesítő vendéglátóhelyek száma meghaladja a 300-at, míg a kiskereskedelemben jelenleg 200 üzletben vásárolhatóak meg a márka kávékülönlegességei.
A prémium kávék piacán, ami összességében a kiskereskedelmi piac 9 százalékát teszi ki, a szemes és a kapszulás termékek a meghatározóak. Ezen a piacon a Coca-Cola HBC Magyarország a Caffè Vergnano bevezetésének is köszönhetően tavaly 57 százalékkal növelte az értékesített kávé mennyiségét, a kávé értékesítéséből származó bevétel pedig 50 százalékkal nőtt. Néhány év alatt a hazai kávépiacon a HoReCa szektorban és a prémium kávék kiskereskedelmi piacán is a TOP 3 szereplő közé került a vállalat, mondta Békefi László ügyvezető igazgató Carolina Vergnano-val, a Casa del Caffè Vergnano vezérigazgatójával közös tájékoztatóján.
A Coca-Cola HBC vállalatcsoport éppen két éve, 2021 októberében vásárolt 30%-os részesedést a családi tulajdonban lévő Casa del Caffè Vergnano vállalatban és 2022 januárjában az elsők között Magyarországon kezdte meg a Caffè Vergnano prémium olasz kávétermékek kizárólagos forgalmazását. Az azóta eltelt két évben a vállalat azon dolgozott, hogy a kiváló olasz espresso kávékultúrát a magyarországi közönséggel is megismertesse, a márkát választó vendéglátóipari partnereit pedig megtanítsa a magas minőségű kávék készítésére.
Somlói galuska ihlette kávékülönlegesség, mini kiállítás a Caffè Vergnano-ból
Egy rövid történeti kiállítás a prémium kávé történetéből: a család, a csomagolás, a célcsoportok és az ízek öt lépésben lett összefoglalva.
A családi tulajdonban lévő olasz cég tulajdonában van Olaszország egyik legrégebbi kávépörkölő gépe, melynek gyökerei egészen 1882-ig nyúlnak vissza. Termékportfóliójában prémium minőségű, kiváló minőségű kávé található, amely az olasz örökséget és a hitelességet a javából képviseli.
Az ötödik állomás egy igazi kávékülönlegességet tartogatott, méghozzá a somlói galuska ízvilágában.
A kiállítás része volt a Women in Coffee csupa rózsaszín kiegészítővel.
A Women in Coffee (WIC) egy jótékonysági projekt, amelynek célja, hogy pénzt gyűjtsön, miközben kiemeli a nők szerepét az ültetvényekben és a nők szerepvállalását elősegítő projektekben.
A WIC a pult mögé megy, hogy személyre szabja a kávéválasztékot, az árusítást és a berendezéseket, hogy a bárban való kávézás nagyszerű és teljes élmény legyen.
Békefi László, a Coca-Cola HBC Magyarország ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a kávépiacon is jellemző az áremelkedések miatti „lefelé vásárlás”. Azonban a prémium szegmenseket (szemes kávé, kapszulás kávé), ahol a vállalat a kávéival jelen van ez kevésbé érinti: az árak emelkedése ellenére sem csökkent érdemben a fogyasztás. A prémium kávé szegmens fogyasztóközönsége számára az olyan tényezők, mint a minőség, az eredet, a kávézáshoz kapcsolódó élmények és a fenntarthatóság továbbra is komoly megtartó erővel bírnak. Mint mondta, hosszabb távon arra számít, hogy a prémium vonzása továbbra is erős mozgatórugója lesz a kategóriának és a fogyasztók továbbra is hajlandóak prémium minőségű termékeket választani. Így a legmagasabb minőségű szemes és kapszulás kávék iránti kereslet nem csökken.
Az ügyvezető igazgató hozzátette, a vállalat célja, hogy tovább erősítse a kávé portfólióját a hazai kiskereskedelmi és HoReCa piacokon, hogy a vállalatra ne csak üdítőitalgyártóként, hanem a kávépiac hazai szakértőjeként is tekintsenek a vevőpartnerek és a fogyasztók. A 2023-as célok közé tartozik, hogy a Coca-Cola HBC Magyarország 500 vendéglátóegységgel növelje a HoReCa jelenlétét. E cél 80 százalékát az év első 9 hónapjában már sikerült teljesíteni. Szintén idei cél a Costa Coffee értékesítés 8, és a Caffè Vergnano eladások 67 százalékos növelése, ami az eddigi eredmények alapján a tervek szerint halad.
Carolina Vergnano elmondta, hogy a Coca-Cola HBC csoporttal 2021-ben megkezdett együttműködés látványos és örömteli eredményekkel jár a nemzetközi piacon és így Magyarországon is. Mint fogalmazott, első budapesti látogatása során a minőségi olasz kávéélményt a fogyasztóknak átadni akaró szereplőkkel és pezsgő, izgalmas kávékultúrával rendelkező, érdeklődő kávérajongókkal találkozott. Úgy érzi, hogy a Caffè Vergnano Budapesten és Magyarországon új otthonra lelt. A fogyasztók egyre jobban megismerik és kedvelik ezt a tradicionális olasz prémium kávékülönlegességet - és mindezt az értékesítési számok, a tényadatok is alátámasztják.
Ami a fogyasztási szokásokat illeti a magyar piacon, a Nielsen nyári adatai szerint a magyarok 54 százaléka legalább egy kávét iszik naponta, a vevők 66 százaléka ragaszkodik a kedvenc márkájához, és a legfontosabb szempontnak a kávé ízét, minőségét és az árát tekinti. A legnagyobb mennyiségben továbbra is az őrölt kávét vásárolják a hazai piacon. A vizsgált időszakban mintegy 7,8 ezer tonnát értékesítettek a forgalmazók, 11 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A szemes kávé értékesített mennyisége is csökkent, de lényegesen kisebb mértékben, 3 százalékkal 3,7 ezer tonnára – míg a Nespresso kompatibilis kapszulás kávékból értékesített mennyiség nem csökkent, sőt 4 százalékkal 525 tonnára emelkedett.
A Caffè Vergnano márka bevezetésével a Coca-Cola HBC Magyarország felsőkategóriás prémium kávékkal bővíthette portfólióját annak érdekében, hogy teljeskörű italgyártó vállalatként céljainak megfelelően minden napszakban, minden fogyasztási alkalomra a megfelelő választást nyújtsa vevőpartnerei és fogyasztói számára. A Caffè Vergnano és a Costa Coffee termékek együttesen tették lehetővé a Coca-Cola HBC Magyarország számára a fogyasztói ízlések és szegmensek még szélesebb körének kiszolgálását, és azt, hogy a vállalat a hazai kávépiac TOP 3 szereplője közé léphessen.