Zsűri előtt volt az év kenyere

2020. 29. 06., 12:25pm
Hamarosan eldől, milyen lesz az év kenyere. Idén is meghirdette Kenyérversenyét a Magyar Pékszövetség, amelynek első zsűrizése a napokban zajlott.

Hamarosan eldől, milyen lesz az év kenyere. Idén is meghirdette Kenyérversenyét a Magyar Pékszövetség, amelynek első zsűrizése a napokban zajlott.

Két kategóriában, a hagyományos, Szent István napi kenyér és az Innovatív kenyér címért versenyeznek a magyar pékek. A nagyközönség a hagyományokhoz híven augusztus 20-án kóstolhatja először az év kenyerét.

Két körös szakmai zsűri bírálja el a Magyar Pékszövetség IX. Kenyérversenyére nevezett termékeket, amelynek első fordulója nemrég megvolt. A szakmai zsűri közel félszáz kenyérből választotta ki azokat, amelyek a júliusi, második körös zsűri elé kerülhetnek. (A második körös zsűrizés sajtó nyilvános lesz.)

A verseny idén 2 kategóriában indult: Szent István napi kenyér és Innovatív kenyér. A kategóriák célja, hogy bemutassa a magyar pékek kreativitását.

Az Innovatív kategóriában - ami igen népszerű volt a versenyzők körében - gyógynövényes, fűszeres kenyereket nevezhettek. A megmérettetés pénzdíjas és a Magyar Pékszövetség tagjai mellett bármely magyar sütőipari vállalkozás indulhatott kenyerével. 

A verseny legfontosabb kategóriája a Szent István napi kenyéré. A pékeknek döntő részben gabonaőrleményből, hagyományos kovászos technológiával kellett elkészíteniük a kenyeret, úgy, hogy kizárólag magyar, természetes alapanyagokat használhattak. A termék ismertetésében utalni kellett a hagyományra, esetleges tájjellegére.

A koronavírus járvány a sütőipar számára is kihívást jelentett, a magyar pékek ez alatt az időszak alatt is helyt álltak. Mindent megtettek, hogy a nehézségek ellenére folyamatosan friss pékárut találjanak az emberek a boltok polcain. Külön öröm számunkra, hogy ilyen sok nevezés érkezett ebben a helyzetben.  A verseny minden évben megmutatja, a magyar pékek minőség iránti elkötelezettségét, a hagyományok tisztelete mellett nyitottak az újdonságokra is. Jól látszik ez, mert sokan neveztek az Innovatív kenyér címre. Változatos, a fogyasztói trendeket kiszolgáló íz világ, a gyógynövények és fűszerek egészségre gyakorolt jótékony hatásait megőrző technológia jellemzi a termékeket.”- mondta a verseny kapcsán Septe József a Magyar Pékszövetség elnöke.

„A Szent István napi kenyerekről íz hatásukban, esztétikumukban is el lehet mondani, hogy sok szép termékkel neveztek, komoly verseny alakult ki. A hagyományos kenyér jelleg nagyon szépen benne volt mindegyik termékben. Fantasztikus nagy volt a versenyzők innovációs készsége. Bátran nyúltak a fűszerekhez, gyógynövényekhez. Kreatív anyaghasználatot láttunk, néhányan akár négyféle fűszert is ötvöztek. A termékek külső megjelenése változatos volt, sok olyan terméket hoztak, ami már első látásra megfogja a fogyasztót. Összességében nagyon sok, kiváló minőségű kenyeret vizsgált a zsűri, a második fordulóban szoros versenyre készülhetünk.” – összegezte a zsűri tapasztalatait annak elnöke, Ilonka Boldizsár.  

Az első körös zsűri elnöke: Ilonka Boldizsár (a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja, a Magyar Pékszövetség elnökségi tagja), tagjai: Werli József (a Magyar Pékszövetség nyugalmazott szakmai titkára), Galicz István (Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola gyakorlati-oktatás vezetője)

A 2020. évi Kenyérverseny győztes termékeit augusztus 19-21. között a Magyar Ízek Utcáján kóstolhatja először a nagyközönség. A gyártó személyét, a kenyér történetét, összetevőit, már augusztus elején, a Szent István napi ünnepségek parlamenti sajtótájékoztatóján bemutatja a Magyar Pékszövetség. Mindezek előtt azonban, az elmúlt zsűrizésen továbbjutott első 10 kenyérnek július 7-én, még egy szűrőn át kell jutniuk. Akkor ötfős zsűri minősíti a versenytermékeket.

Az első zsűrizés versenykenyereit, az elbírálást követően, az Ökumenikus Segélyszervezetnek adományozta a Magyar Pékszövetség. Fontos számukra hogy „mindennapi kenyerünk” legkiválóbb, nem mindennapi termékei, a nehéz helyzetben élőkhöz is eljussanak, ezért minden évben karitatív célokra ajánlják fel a zsűrizett kenyereket.

Fotó: Princz Mihály, Pékmester szaklap