by Szendi Horváth Éva
Akkoriban az országban második idegen nyelvként egyedül itt tanítottak lengyelt. Haász István, az iskola rajz-művészettörténet tanára is beszélte a nyelvet és a nebulóknak lelkesen mesélt a lengyelországi autóstoppolással járó élményeiről.
1976-ban harmadmagával Zajti szintén belevágott a nagy kalandba. Éveken át megismételte a látogatásait és filmeket készített az autóstoppolások által megismert baráti Lengyelországról. Ma is folyamatosan követi az ott zajló eseményeket.
2014-ben a Lengyel Intézet Történelem órák a szabadságról címmel sorozatot indított. A program utáni beszélgetések és a gyűjtőmunka eredményeképpen megszületett a három Zajti: Balázs, Ferenc és Gábor Autóstoppal a szabadság felé című filmje, mely később számos fesztiváldíjat nyert. Ám az utómunkálatok során kiderült, hogy a műfaji korlátok miatt egy csomó fontos, érdekes és felemelő dolgot a filmből ki kellett hagyni.
A Zajti Ferenc által összeállított, a Nap Kiadó gondozásában megjelent Autóstoppal Lengyelországban címűkötetben az interjúk maguk teljességében elolvashatóak. Jeles személyek emlékeznek vissza egy letűnt, emberarcú világra, melyben ők maguk is felnőtté érlelődtek.
NAP KIADÓ