by Szendi Horváth Éva
A Várkert Bazár a szüreti hagyományok felelevenítésével feledhetetlen kikapcsolódást kínál az egész családnak szeptember 25-én.
A kicsik és nagyok a szőlőműveléshez kapcsolódó interaktív játékok és kézműves foglalkozások mellett hangszersimogatón ismerkedhetnek a zene varázsával. Valamint megtekinthetik a Sárkánymesét a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadásában.
A szüret alkalmából a Várkert Bazár aulájának patinás téglafalai közé vidám hangulat költözik. Egész nap ingyenesen lehet majd szőlőfürtöket készíteni szivacsecsetes nyomdázással, vagy saját pecsételt gyümölcskosarat, esetleg gyümölcs alakú babzsákot. Mód nyílik bőr kulcstartó megalkotására, illetve szőlős mintájú ütőfával különleges mézeskalácsot is lehet majd pingálni.
Aki pedig a kézműveskedés után megmozgatná magát, az a többi vidám meglepetés
mellett máris kipróbálhatja a pohárcurlinget, a kulacshimbát vagy a hordócsapolás elnevezésű játékot.
A Rendezvényteremben érdemes lesz két belépőjegyes programot felkeresni.
Délelőtt Hangszersimogató mutatja be, hogyan is működik a zene varázslatos világa. Egy játékos hangszerbemutatón a hangszerekkel és az emberi hanggal kapcsolatos temérdek kérdés most mind válaszra talál. Ráadásul a gyerekek és felnőttek meg is szólaltathatják a különböző zeneszerszámokat.
A gyerekek közben megismerhetik, miért van a csellónak nyaka, teste, sőt lelke is. Vajon hány húrja van egy hárfának, és mire kellenek rajta a pedálok? Megismerhető a hangszalagok működése, — sőt mindenki választ kaphat arra, miként lehetséges, hogy egyetlen énekes egy egész zenekarral együtt is hallható. A szüreti hangulat emeléséhez a rangos intézményektől érkező művészek pedig még egy koncerttel is készülnek.
Délután a Magyar Nemzeti Táncegyüttes produkciója új kalandra, a magyar népmesék, népzenék és néptáncaink csodálatos világában kalauzolja a gyermekeket.
A Sárkánymese varázslatos történetében visszarepítenek azokba a tanulságos időkbe, amikor a jó - sok küzdelem árán, ésszel és kitartó munkával - végül elnyeri méltó jutalmát.
Akik a mesében szerepelnek: a három szegénylegény, a „táncoló csacsi”, a gonosz boszorkány és a legyőzhetetlennek tűnő háromfejű sárkány, a kedves erdei manó és a szépséges Napkeleti-királykisasszony, valamint a pénzéhes kocsmáros és kapzsi lányai.
Szüreti mulatságok a Várkert Bazárban
Szeptember 25., vasárnap – Várkert Bazár
További információ: https://varkertbazar.hu/esemenyek/szureti-csaladi-nap