by Szendi Horváth Éva - SBE
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum megalapításával szinte egyidős a gyűjtőkörükkel kapcsolatos témákban és helyszíneken végzett kulturális örökségvédelem és értékmentés.
A múzeum célja a bezárásra ítélt vagy korszerűsítés által „fenyegetett” régi üzletek, valamint szállodák és vendéglátóhelyek (éttermek, kiskocsmák, kávéházak, cukrászdák) portáljainak és belső berendezéseinek eredeti helyükön történő megőrzése, védelme. Ha ez nem megoldható, akkor a még megmenthető értékeiknek múzeumban való elhelyezése. Alapkutatási tevékenységei között szerepel a már műemléki védelmet élvező, vagy arra „csak” méltó, nagy múlttal rendelkező cégek és helyiségek mögött megbúvó történetek feltárása a fennmaradt tárgyi emlékek, dokumentumok és fényképek segítségével.
Napjaink új kihívásaihoz igazodva az intézménynek is küldetésévé vált az aktív társadalmi szerepvállalás útja. Elsődleges céljuk a közvélemény hiteles tájékoztatása, a témára való érzékenyítése, valamint meghívás szakmai összefogásra, szélesebb társadalmi együttműködésre.
E cél megvalósításának az egyik eszköze a Budapest 150 rendezvényei között is szereplő, Budapest Főváros önkormányzatának támogatásával, pályázati forrásból megvalósított „Védett Üzleteink Program”.
Az idén a főváros egyesítésének 150. évfordulójához az intézmény több eseménnyel is kapcsolódik. Április végén nyitotta meg Frankl Aliona fotóművész „Munkámra garanciát vállalok.” című kiállítását. A múzeum a fényképeken keresztül várja a hozzájuk látogatókat az egy kis budapesti időutazásra. Az októberben megnyíló egyik új időszaki kiállításuknak középpontjában egy, a városegyesítés évében, 1873-ban alapított vállalkozás története áll.
A „Védett Üzleteink Program” keretében a látogatóiknak szabadidejük tartalmas eltöltésére különféle offline és online megoldásokat kínálnak.
Honlap
A projekt egyes elemeit a múzeum honlapjába integrálták, hogy minden egy helyen legyen megtalálható. Ide kerül fel a programban szereplő összes helyszín, üzlet információkkal és képekkel, a kapcsolódó interaktív térképek és játékok, kisfilmek és séták. Az aloldal a sajtótájékoztatón kerül bemutatásra.
Tájékoztató táblák
A ma is látogatható helyszínek számára elegáns kivitelezésű tájékoztató táblákat készítettek, amelyeken az adott üzlet rövid története szerepel. A táblán található QR-kód beolvasásával az üzletbe véletlenszerűen betérő, de a kultúra iránt érdeklődő vásárlók a honlapukon létrehozott új tartalomszolgáltatási blokkban további információkhoz jutnak el.
Belvárosi séta
idegenvezetővel / időtartam: kb. 2 óra / nehézségi fok: könnyű / csoportlétszám: max. 20 fő / időpontok: nyár, kora ősz
Budapest belvárosában mindenki a védett üzleteink nyomába eredhet. Az idegenvezető felidézi fényes múltjukat, egyes helyszíneken megcsodálhatóak mai arcuk is. Ezáltal a Belváros újabb oldaláról ismerhető meg. Az érdeklődő egy olyan varázslatos világba pillanthat be, ahol a boltokban és vendéglátóhelyeken összeér a múlt és a jelen.
Városfoglaló
mobiltelefonos / számítógépes alkalmazás
A Monguz Kft. által magyarított programot több hazai közgyűjtemény is használja már. Az MKVM most csatlakozott ehhez a felhasználói körhöz. A program 2023. évre történő előfizetését a pályázati forrás tette lehetővé számukra.
A védett üzletek pontos földrajzi helyét, az adott cég történetét és néhány archív fényképet tartalmazó adatbázisban a látnivalókat többféle szempont alapján lehet virtuális, vagy akár valóságosan is végig járható sétákba rendezni. Az alkalmazás felületén az online térképen akár az összes védett üzlet helye egyszerre is megjeleníthető. Az alkalmazáson belül a későbbiekben különféle játékokra (egyszemélyes, illetve csapatban játszott) is lehetőség nyílik majd, melyeket a későbbiekben még tovább kívánnak fejleszteni.
Ismeretterjesztő kisfilmek
A munkának ebben a fázisában összesen 6 üzlet (3 kereskedelmi és 3 vendéglátós) történetét mozgóképes formában is feldolgozták. A filmek célközönsége elsősorban a szakoktatási intézményekben tanuló középiskolás korosztály. Ám az olvasási vagy szövegértési problémákkal küzdő látogatók részére is ajánlják ezeket. A rövidfilmek a közeljövőben a múzeum honlapján, illetve YouTube csatornáján lesznek elérhetőek, ahol a nagyközönség is érdekes információkhoz juthat általuk.
Honismereti vetélkedő
Az ősz folyamán általános iskola felső tagozatos, illetve szakiskolák tanulóinak
A honlap „Védett Üzleteink Program” menüpontjában fellelhető információk, valamint az applikáció segítségével bejárható sétaútvonalak segítik a tanulók önálló vagy csoportos felkészülését. A vetélkedő kérdéssoron keresztül a diákok jobban elmélyülhetnek a dualizmus korának gazdaságtörténetében. Az esemény várhatóan 2023 őszén a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum falai között, a főváros egyesítésének 150. évfordulójához közel eső időpontban kerül majd megrendezésre, itt. (A későbbiekben nyugdíjas csoportok részére is ajánlható ez a program.)