Második alkalommal rendezik meg a Balatoni Kör nagysikerű eseményét Keszthelyen. 2022. december 29-30-án újra a Festetics-kastély parkjába várják az érdeklődőket.
Egész évben nyitva tartó éttermek, borászatok és pálinkafőzde költözik két napra a tó nyugati csücskébe, hogy megmutassa legfinomabb ételeit, legszebb borait, legzamatosabb pálinkáit.
„Minden Kóstold Körbe Bor & Gasztrofeszt más hangulatú, egy kicsit más tematika alapján épül fel. Ez az esemény lehetőséget ad arra, hogy az év végi ünneplés és összegzés időszakában közösségi élményt nyújtsunk, megmutassuk a Balatoni Kört.
A vendégek egy parkon belül járhatják körbe a tavat, megismerve az északi és a déli part vendéglátóit. A Festetics-kastély kiállításán megtekinthetjük a hercegi ebédlő terített asztalát. Ahogy a Festetics családnak, úgy a Balatoni Körnek is a minőségi vendéglátás, vendégül látás az egyik küldetése. Megmutatjuk, hogy a balatoni turizmus augusztus végén nem áll meg, csak átalakul. Az egyesületünk csaknem ötven tagja elkötelezett az egész éves balatoni vendéglátás koncepciója mellett” - mondta Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke.
„Nemcsak a helyszín különleges, hanem az időpont is. A két ünnep között közösen búcsúztatjuk el az évet és együtt koccintunk 2023-ra” - mondta Vincze Péter, a Balatoni Kör elnökségi tagja. „A festői Festetics-kastély parkja kiváló helyszín a közönségnek, és a kiállítóknak is találkozni, bemutatkozni. A téli ízek, a dűlő szelektált tételek, a koncertek és a kastély tárlatvezetései együtt egy egész napos komplex programot biztosítanak a vendégeknek.”
„Másodszor költözünk be a barokk kastély parkjába, a februári eseményünk megmutatta, hogy a közönség részéről is van igény az impozáns környezetben nyújtott téli vendéglátásra. Ezen a két napon a gasztronómia, a kultúra és a művészet összefonódik. A vendégek egy helyszínen találkoznak több étterem és borászat kínálatával, miközben a háttérben kiállítások, koncertek zajlanak.
Itt mutatjuk meg leginkább, hogy az ’Egymást ajánljuk’ szlogenünk nemcsak egy hangzatos kifejezés, hanem a valóság. Aki kíváncsi az igényes, minőségi vendéglátásra, arra buzdítjuk, ne maradjon otthon, akkor sem, ha hűvösebb idő lesz”- hangsúlyozta Joó Zoltán, a Balatoni Kör elnökségi tagja, a rendezvény egyik főszervezője.
A keszthelyi Kóstold Körbe Bor & Gasztrofeszt dátuma: 2022.12.29 - 30.
Helyszín: Keszthely, a Festetics-kastély parkja
A kétnapos eseményen ezúttal is jelen lesznek a Balatoni Kör éttermei, food truckjai, borászatai és pálinkafőzdéje:
Pajti - Keszthely
Epl bisztro - Eplény
Lavender Terasz
Kalóz Strandbisztró
Pócz Borbisztró
Egy Csipet Nádas
Lady Hamilton - Keszthely
Creative Kitchen / John's Pub
Wine Selection / Balaton Bor
BuborAPE - Tölgyes Kúria Champoint
Pálffy Pince-Köveskál
Söptei Pince-Csopak
Fata Pince - Badacsony
Laposa Pincészet - Badacsony
Garamvári Szőlőbirtok
Fenegyerek pálinka
Nyitva tartás:
2022. december 29. 11-18 óráig
2022. december 30. 11-18 óráig