2020 első félévében, a járvány kezdetével csaknem egy időben kapott a KÓTA megbízást az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkárságától, hogy az ifjúsági kórusok és a zenei nevelés támogatásának céljából hozzon létre sokszínű, értékvédő programot. Az eredeti tervekhez képest többször is kreatívan az aktuális helyzethez igazított program azóta is iránymutató, reményt, célt adó szerepet tölt be az amatőr együttesek életében, melyeknek munkája lassanként szerte az országban újraindulhat.
Ennek egyik jele, hogy 2019 óta először ismét jelenléti formában rendezték meg az immár XVIII. Magyar Karvezető Konferenciát 2022. március 20-án.
Idei címe: Nyitány a barokkra - Gyakorlatban használható fortélyok a legnagyobb formaalkotó korszakból.
A téma legjobb ismerői tartottak hasznos tanácsokban gazdag előadásokat, melyeket a résztvevő karnagyok, énektanárok a mindennapokban is azonnal használhatnak munkájuk során. A nap végén záró mini koncertet ad a Simplicissimus Kamaraegyüttes.
Rónaszékiné Keresztes Monika, a magyar zenei nevelésért felelős miniszteri biztos, Kocsis-Holper Zoltán, a KÓTA elnöke, Birinyi József, a KÓTA társelnöke, dr. Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA társelnöke
Moderátor: dr. Fehér Anikó, az MMA MMKI kutatója
A Hangról Hangra program keretében eredetileg három olyan nagyszabású koncertet terveztek, melyek mind a megszólaló műsort, mind a produkcióban résztvevő énekesek létszámát tekintve kiemelkedő élményt nyújtanak. Ezek közül végre két év várakozás után és a résztvevő együttesek kitartó munkája nyomán megvalósulhat Szegeden az az ünnepi nagykoncert, melyen ősbemutató is felhangzik: Tóth Péter Pünkösdi kantáta című, erre az alkalomra komponált darabja. Az ingyenesen meghallgatható koncerten 26 szegedi kórus lép fel, összesen mintegy 800 énekessel.
Társrendező: Szeged Városi Kórusegyesület
Az eseményre regisztrálni a hangrolhangraszeged@gmail.com emailcímen lehet
StúdiÓra filmsorozat premier
Az NKA és az EMMI támogatásával új rövidfilm-sorozatot terveztek és forgattak le iskolai énekórai felhasználásra, de a nagyközönség számára is élvezhető formátumban, a tananyagot színesítő, ahhoz illeszkedő tartalommal. A sorozat a StúdiÓra címet kapta. Olyan témákat mutat be, amelyek felhasználásával nemcsak a zenei szakterület megismerése bővülhet érdekes információkkal. Olyan részletekbe is beavatja a diákokat és kórusénekeseket, karnagyokat, amiknek segítségével még változatosabbá és érdekesebbé válhat a foglalkozások menete. Az online sorozat olyan régiókba is eljuthat, ahol az adottságokból eredően az élő koncert vagy szakmai fórum megszervezése szinte megoldhatatlan akadályokba ütközik.
A StúdiÓra sorozat epizódjaiból összevágott ízelítő a következő linken megtekinthető:
Megnézésre: https://youtu.be/7nnpW5lJbMw
Letöltésre: https://we.tl/t-DtxZjf8Ccy
Az első epizód 2022. áprilisától lesz elérhető a kollégák számára.
Címe: Megelevenedő szavak - szövegábrázolás a kóruszenében
Előadó: Dr. Kutnyánszky Csaba DLA, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora, a Karmester és Karvezető Tanszék vezetője, a Zeneakadémia Egyetemi Doktori Tanácsának elnöke, oktatási rektor helyettes.
A további epizódok között például az oktatás alapját képező népzenéhez kapcsolódva a népi hangszereket bemutató és megszólaltató előadást terveztek. Ezt követően a kóruszene interaktív és szórakoztató oldalát mutatják be, majd szóba kerülnek különböző ünnepkörök, és különlegességként a háttérmunkát bemutató epizód, melyben a stúdiók világába kaphatunk betekintést.
A“Hangról hangra… Énekel az iskola” program részeként, a KÓTA szervezésében valósul meg a Szélkiáltó Együttes tavaszi turnéja.
2022.tavaszán 10 állomásos országos turné keretében énekelteti meg az általános- és középiskolás korosztályt. Az első koncertek - Bonyhádon és Gödöllőn - április második felében lesznek.
A koncertekre kiválasztott dalok (melyek közül egy - a Boldogság-dal - kifejezetten erre a programra íródott) a magyar nemzeti, zenei kulturális örökségünk énekein keresztül erősítik a fiatalokban a közösségi alkotás, teremtés és együvé tartozás érzetét. Az új dal megtanulásához kotta- és hanganyagot is kapnak az ének-zene tanárok. A Szélkiáltó-turnét egy többfordulós, a témakört körüljáró zenei vetélkedő is kiegészíti, melyet a résztvevő iskolák számára írnak ki.
Végre, két év halasztás után létrejön a KÓTA50 ünnepi hangverseny a Zeneakadémia Nagytermében 2022. június 19-én, vasárnap este 19 órától.
Az estén vidéki és budapesti együttesek is szerepelnek majd, külön blokkokban mutatkoznak be a gyermekkarok, a nőikarok, a férfikarok, a szünet után pedig a népzenei terület és végül a vegyes karok, akik (többek között az idei évfordulóra is tekintettel) Kodály Psalmus Hungaricusát adják majd elő.
Honlap: www.kota.hu
Fellépnek a Budapesti Piarista Gimnázium Vörösmarty Diákkórusának tagjai, vezényel Melegh Béla.
Szervező: Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA
A programsorozat támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.