by Szendi Horváth Éva
Kálloy Molnár Péter, Gáspár András és Kálid Artúr ráadásul duplázik a hónapban, másik ikonikus előadásuk, a G.Ö.R.CS is látható lesz.
Kálloy Molnár Péter, Gáspár András és Kálid Artúr 1994-ben a Komédium Színházban mutatta be a Shakespeare Összes Rövidítve (S.Ö.R.) című előadást, mely magyar színháztörténeti rekordnak számít. Nagyon ritka, hogy prózai előadás ilyen sikerszériát éljen meg, és a mai napig teltházas estekkel fusson. A Komédium után a S.Ö.R. az IBS-be költözött, majd a régi Vidám Színpad és a Centrál Színház következett. Az immár 27 éves produkciónak 2017-től a 6SZÍN ad otthont, ahogyan a Görögök Összes Regéi és Cselekedeteinek, vagyis a G.Ö.R.CS.-nek is.
A S.Ö.R.-ben improvizatív játék jellemzi Kálloy Molnár Péter, Gáspár András és Kálid Artúr összjátékát. A produkció nem csak nyomokban tartalmaz kötelező tananyagot. Színház az egész, és színész benne minden. Aki szereti Shakespeare műveit, s ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy valamennyit megismerje, ám úgy ítéli meg, hogy élete hátralévő része valószínűleg nem lesz elegendő ehhez, cseppet se búslakodjon. Bízza rekeszizmai működtetését Kálloy Molnár Péter, Gáspár András és Kálid Artúr improvizatív összjátékára a 6SZÍN-ben. A művészek a nehéz körülmények ellenére (a nézők állandóan közbenevetnek) derekasan végrehajtják a már-már reménytelennek tűnő feladatot: bemutatják a „Komplett Shakespeare”-t.
A G.Ö.R.CS.-ben szintén a felhőtlen szórakozásé a főszerep. Az egész estés őrület, aminek a címén kívül semmi köze a görögökhöz, egy másfél órás musical-komédia. Témájában más, mint a S.Ö.R., de az előadás szándéka ugyanaz: XXI. századi formanyelv klasszikusokhoz. A produkcióban megjelennek földönkívüliek, magánkívüliek, a Biblia hősei, de Phil Collins, Hamed, Kokó és Szujó Zoli is.
A S.Ö.R.-t november 6-án és december 20-án, a G.Ö.R.CS.-öt pedig november 30-án láthatja a közönség a 6SZÍN-ben. Az előadásokra jegyet vásárolni online ITT és ITT lehet.