Az óriási árengedmények napja az Egyesült Államokból származik, de elsőként az Extreme Digital szervezte meg Magyarországon.
https://edigital.hu/blackfriday
2013-ban elsőként hirdettek fekete pénteket annak érdekében, hogy olyan felhasználók számára is vonzóvá tegyék az internetes vásárlást, akik idegenkednek tőle, vagy csak nagyon ritkán éltek ezzel a lehetőséggel.
Az idei „fekete péntek”november 15-én, kicsit korábban lesz, az akciós ajánlatokat a kereskedés webáruházában érhetik el az érdeklődők. A kezdés pontos időpontjáról és az akciós termékekről az Extreme Digital hírlevelére feliratkozva értesülhetnek a vásárlók. Azért, hogy minél többen juthassanak hozzá, az akciós termékekből egy vásárló legfeljebb öt darabot vehet.
A kínálatba pedig a hagyományosnak mondható portékák - tévék, laptopok és okos-telefonok - mellet, néha olyanok is bekerülnek, amelyek alapvetően nem képezik a cég portfólióját.
Mindezek tükrében elmondható, hogy az Extreme Digital mindig igyekszik újító szemmel tekinteni a Black Friday által állított kihívásokra, és évről-évre olyan ajánlatokkal előrukkolni, amelyek mindenkit a megrendelés gomb lenyomására ösztönöznek.
Az idei év slágerei
A hagyományos, a lapos tévék, a telefonok notebookok, háztartási gépek, játékok mellet favorit a különböző okos-eszköz. Újdonság az elektromos roller iránti érdeklődés. Nagyobb forgalmat várnak a napi fogyasztási (FMCG) és a szépségápolási cikkek területén is.
Idén több mint 4 milliárd forintnyi akciós termékkel készülnek, és ezeket átlagosan 30%-os kedvezménnyel kínálják. Összesen több mint egymilliárd forintnyi kedvezményt biztosítanak a megjelölt termékekre – mondta el Várkonyi Balázs, az Extreme Digital vezetője
Az idei Black Friday forgalmában a tavalyihoz képest további 25-30%-os növekedést várnak idén. Az akciós termékek 5-től akár 85%-os kedvezménnyel vásárolhatóak meg. Az adott termékeket megrendelték a gyártóktól, mert a cég több mint fél éve készül a Black Friday-re.
Az esemény idejére megerősítették a szerverkapacitását. Aki a lehető leggyorsabban szeretné átvenni a fekete pénteki rendelését, annak bolti átvétel ajánlott, mert 5 napon belül biztosan megkaphatja a terméket. Egyéb szállítások 2-7 napon belül történnek, de a megnövekedett forgalom miatt lehet csúszás.
Várkonyi Balázs azt is elmondta, hogy a Black Friday az ismertség növelését és új ügyfelek megszerzését is szolgálja.
A fúzió
Az Extreme Digital ZRt. és az eMAG magyarországi leánycége, a Dante International Kft. fúziója a legjobb úton halad, a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta. Várhatóan mindkét brand megmarad, ám a közös háttérrel az e-kereskedelem legnagyobb szereplőjévé válhatnak.
A közös vállalat vezérigazgatója Várkonyi Balázs, Kelemen Gyula - az Extreme Digital társalapítója - az új cég pénzügyi igazgató lesz. Catalin Dit, az eMAG korábbi hazai ügyvezetőjét az új vállalat kereskedelmi igazgatójává nevezték ki.