A Cziffra Fesztivál sokrétűen és elkötelezetten támogatja a fiatal művészeket. A 8 éve átadásra kerülő tehetség díjak, mesterkurzusok és a folyamatos magyarországi és külföldi bemutatkozási lehetőségek biztosítása mellett Innovatív Zenei Projekt-díj néven új kategóriát hoztak létre a fesztivál alapítói. A díj célja, hogy fiatal művészeket és klasszikus zenei szakembereket ösztönözzenek - a legmagasabb szakmai minőség megtartása mellett - újszerű, innovatív, a kor megváltozott igényeire reflektáló projektek megalkotására. Emellett a fiatal korosztályt megcélzó újszerű kommunikáció alkalmazására. A nyertes projektterv 2024-ben a Cziffra Fesztivál keretein belül meg is valósul.
„Napjainkban egyre kevésbé elegendő a zeneművészeknek kizárólag a magas szintű zenei felkészüléssel foglalkozni. A sikerhez szükséges az is, hogy reagáljunk a megváltozott közönségigényekre és a művészeknek foglalkozniuk kell azzal is, hogy a jövő közönségét megszólítsák, megteremtsék. Ennek eszköze lehet azon egyedi, kreatív, minőségi komolyzenei programok, kezdeményezések megvalósítása, melyeken keresztül hatékonyan elérhető a fiatal korosztály. Közös küldetésünk, hogy a fiatal generációkat élményteli koncertekkel, interaktív zenei programokkal bevonzzuk a koncerttermekbe.” – mondta Balázs János zongoraművész, a Cziffra Fesztivál alapító-művészeti vezetője
Balázs János zongoraművész
A díjat olyan 30 év alatti, innovatív gondolkodású komolyzenei szakembernek, művésznek, vagy azok csoportjának ítélik oda, akik a pályázati célt a lehető legkreatívabb és leghatékonyabb módon valósítják meg. Azaz 3-30 éves korosztály számára újszerű, egyedi programtervet, projekttervet nyújtanak be, mellyel ezen korosztály számára teszik élvezetessé, vonzóvá a komolyzenét, és ezzel bevonzzák őket ilyen jellegű eseményekre. Az Innovatív Zenei Projekt Díjból 2023-ban egy ítélhető oda. A beérkezett pályázatokat szakmai zsűri bírálja el. A díj támogatója a Kőbányai Önkormányzat.
Elvárások:
A díj tartalma:
Beadási határidő: 2023. október 27. A pályázatokat a dijak@cziffrafesztival.hu email címre várják. További részletes információ és a pályázat formai követelményei itt érhetők el: https://cziffrafesztival.hu/innovativ-projekt-dij-felhivas/