A BCEFW ezúttal több újdonságot tartogat, az eddigiektől eltérően a tervezők kreatív prezentációk keretében mutathatják be legújabb kollekciójukat.
Az Ügynökség a nagy nemzetközi divathetek előtt, négy jól ismert budapesti helyszínen rendezi meg a divathetet, biztosítva ezzel a nemzetközi szakemberek jelenlétét az eseménysorozaton, a hazai és regionális tervezők nemzetközi ismertségének növelését, továbbá hazánk országimázsának erősítését.
A Magyar Divat & Design Ügynökség évente kétszer rendezi meg a közép-európai régió egyik legmeghatározóbb divateseményét, a Budapest Central European Fashion Weeket.
A 11. alkalommal megvalósuló programsorozatra 2023. február 2-6. között kerül sor Budapest több pontján. A február 4-5-én megrendezésre kerülő főesemény négy helyszínen ad majd otthont a tervezők prezentációinak: a Nemzeti Táncszínházban, a Magyar Nemzeti Múzeumban, a Néprajzi Múzeumban és az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár épületében.
„Az év első divathetének fő programelemét, a kollekciók prezentálását idén stratégiai megfontolásból Budapest több ikonikus helyszínén tartjuk meg. Számos, sikeres nemzetközi példa bizonyítja, hogy egy ilyen kreatív esemény hatására megélénkül az érdeklődés az adott desztináció iránt. A nagy olvasottságú, nemzetközi újságírók és a kiterjedt követőtáborral rendelkező véleményvezérek tudósításai egy széles réteggel ismertethetik meg Budapest gyönyörű nevezetességeit, rendhagyó attrakcióit. Ezért is vállaljuk minden szezonban, hogy egy úgynevezett hospitality tourt szervezünk a számukra, melynek köszönhetően a város szépségei mellett a magyar ízeket is, vagyis a gasztronómiai kínálatot is megismerhetik. Célunk, hogy nemcsak a tervezők kreativitásán, hanem a helyszínek változatosságán keresztül is erősítsük Budapest regionális turisztikai szerepét és úgy általában véve az országimázst is” – nyilatkozott a koncepcióváltásról Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezérigazgatója.
A Magyar Divat & Design Ügynökség 2023 januárjában felállította a BCEFW eseményt támogató szakmai grémiumot, az Advisory Boardot. A tanácsadó testület elsődleges célja a közép-kelet-európai divatszektor működésének és vonzerejének fejlesztése, a hatékonyabb támogatási rendszer kialakítása a hazai és régiós tervezőkre és a fiatal tehetségekre fókuszálva. Valamint az aktuális, divatipart érintő kérdések megvitatása, figyelembe véve a különböző fenntarthatósági és technológiai szempontokat is. Mindezen célok eléréséhez a tanácsadói testületbe olyan prominens, nemzetközileg elismert iparági szereplők kaptak meghívást, mint a világszerte ismert magyar márka társalapítója, a prémium kategóriás márkákat forgalmazó webáruház kereskedelmi vezetője, egy luxus áruházlánc divat részlegének vezetője, ezek mellett egy nemzetközi divatmagazin kelet-európai kiadásának vezető szerkesztője.
„Az idei BCEFW programjának kialakítását egy merészebb stratégia- és koncepcióváltás előzte meg. A folyamatosan változó iparági trendekhez és a divathét filozófiájához igazodva az MDDÜ is újragondolta az esemény struktúráját, figyelembe véve a kulcsfontosságú növekedési és együttműködési lehetőségeket. Bízunk benne, hogy az újonnan felállított Advisory Board nemzetközileg elismert tagjaival való közös munka során a nálunk bemutató márkák új értékesítési szintre tudnak lépni a jövőben” - mondta el Forintos-Szűcs Anita, az MDDÜ általános vezérigazgató-helyettese.
A 2023/24-es őszi-téli kollekciókat bemutató BCEFW különlegessége, hogy a tervezők prezentáció formájában mutatkoznak be. A márkáknak lehetőségük nyílik arra, hogy saját karakterjegyeiket az egyedi és innovatív koncepciók mentén még inkább érvényre juttassák. Így jobban felkeltsék ezzel a szakma és a nagyközönség figyelmét az Ügynökség által nyújtott kreatív önkifejezési szabadság közvetítésével. A 15 magyar, 2 lengyel és 2 szlovák divatmárka prezentációi mellett számos side event színesíti majd a divathét programját. A Fashion Street-en pedig BCEFW pop-upstore ismét megnyitja kapuit a vásárlók előtt.
Az Ügynökség kiemelt célja az eseménnyel, hogy bekapcsolja a hazai divat- és designipart a nemzetközi szakmai vérkeringésbe. Hosszabb távon pedig régiós központtá alakítsa Budapestet, ezen keresztül is erősítve az országimázst. Ebben idén februárban olyan meghatározó nemzetközi médiumok is az MDDÜ segítségére lesznek, mint az olasz, a cseh vagy az ukrán VOGUE, a brit Forbes vagy az amerikai és szerb ELLE magazin, amelyek a tudósítanak a budapesti divathétről.
További infók és programok: https://bcefw.com/ és https://www.facebook.com/bcefw/
Photo credit - HFDA
***
A Magyar Divat & Design Ügynökségről
A Magyar Divat & Design Ügynökség azzal a céllal alakult meg 2018-ban, hogy előre meghatározott stratégiai pillérek mentén – szakmai koordináció, hazai termékek elérhetőségének és kereskedelmi lehetőségeinek javítása, oktatásfejlesztés, valamint gyártásfejlesztés – hatékony és strukturált támogatást nyújtson a divat és a design ágazat minden szereplője számára. A célkitűzések megvalósításának érdekében olyan hazai rendezvényeket valósítanak meg évről évre, mint a régió központi divateseményének számító Budapest Central European Fashion Week vagy a nemzetközi díjakat nyert 360 Design Budapest kiállítás. Emellett olyan külföldi szakmai rendezvényeken biztosítanak megjelenési és bemutatkozási lehetőséget a magyar alkotók számára, mint a Milano Fashion Week. Kiemelt feladataik közé tartozik a szakmai szervezetekkel való stratégiai együttműködés, az export növelése, továbbá mentorprogramjaik megvalósításával a hazai márkák szakmai fejlődésének támogatása.
Budapest Central European Fashion Week
A Magyar Divat & Design Ügynökség 2018-as megalakulása óta rendezi meg évente két alkalommal a közép-európai régió központi divateseményének számító Budapest Central European Fashion Weeket. Az esemény évek óta a nagyközönség, a buyerek, a tervezők, az influenszerek, valamint a hazai é as nemzetközi média találkozásának elsőszámú állomását jelenti a térségben. A hazai divat- és designipari rendezvények hozzájárulnak Magyarország turisztikai vonzerejének és a nemzetgazdaság növekedéséhez, láthatóságot biztosítanak a magyar márkáknak, továbbá nemzetközi megrendeléseket eredményeznek.