A veszélyhelyzet kihirdetése óta a Magyar Református Szeretetszolgálat közel hétmillió forint értékben juttatott el gyorssegély csomagokat a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került családoknak és időseknek. Mindez ezerkettőszáz rászorulónak jelentett segítséget. A szervezet krízisalapjába már több mint 4 millió forint adomány érkezett be. A gyűjtés folytatódik.
A Magyar Református Szeretetszolgálat a március 11-i veszélyhelyzettel összefüggésben 6,8 millió forint értékben nyújtott már segítséget tartósélelmiszer csomagok, bébiétel, tisztítószerek és immunerősítő vitaminkészítmények formájában. A gyorssegély csomagokat a Szeretetszolgálat rászoruló családokhoz, egyedül élő idősekhez, szociális intézmények számára juttatta el az ország több pontján, illetve a Kárpátalján élő, nehéz helyzetben lévő magyarok számára.
Az „Összefogás az újrakezdésért” elnevezéssel létrehozott krízisalapba két hét alatt 4 394 900 forint gyűlt össze. A Magyar Református Szeretetszolgálat március 18. óta gyűjti a pénzadományokat a www.jobbadni.hu oldalon és a 10702019-85008898-51100005 bankszámlaszámán (közlemény: „Összefogás az újrakezdésért”).
„Tapasztalataink szerint nagy a szükség, sokan kerültek nehéz élethelyzetbe a koronavírus miatt, – mondta Juhász Márton, a Szeretetszolgálat ügyvezető igazgatója. Hálásak vagyunk az eddig összegyűlt adományokért és arra buzdítunk mindenkit, hogy ha teheti, csatlakozzon a gyűjtésünkhöz. Az elmúlt időszak intenzív munkával telt el. Növeltük tartósélelmiszer és fertőtlenítő, tisztálkodási szerekből álló készleteinket. Folyamatosak a kontakt nélküli adományosztások, Mentő Maci üzemeink pedig átálltak sebészi maszkok gyártására, melyeket az Országos Mentőszolgálat és református szociális intézmények számára juttatunk el” – összegezte a szervezet vezetője.
A Magyar Református Szeretetszolgálat is csatlakozott a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács közös adománygyűjtő felhívásához. Már hívható a Nemzeti Összefogás vonala. A 1357-es adományvonal tárcsázásával mindenki 500 forinttal járul hozzá a hat nagy karitatív szervezet veszélyhelyzetben végzett munkájához. A nem anyagi természetű felajánlásokat pedig a segitunkegymasnak.hu oldalon várják.