Tehetség nap

2022. 01. 03., 4:19pm
Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész évek óta elkötelezetten támogatja a fiatal zenei tehetségeket.

by Szendi Horváth Éva

Balázs János /Fotó: Emmer László/

Az általa alapított Cziffra Fesztiválnak egyik kiemelt célja, hogy a jövő muzsikusait tanulmányaik végeztével, a pályájuk elején fellépési lehetőségekkel, szakmai mentorálással, valamint erkölcsi és anyagi elismeréssel is támogassa.  A Cziffra Fesztivál mesterkurzusok mellett hazai és külföldi koncert lehetőségeket biztosít a fiataloknak. Ezen túl a fesztivál rangos díjaival segíti egy-egy életmű kibontakozását – ahogyan egykor Cziffra György tette a senlis-i alapítványában. Balázs János két éve a Nemzeti Tehetség Központ több programjának is zsűritagja, mentora, amelynek munkájában, azóta is elkötelezetten vesz részt. Ennek része a Cziffra-emlékév keretében megrendezett, a március 4-i Tehetség nap, ahol Balázs János személyes felvezetésével mutatkoznak be a következő generáció legjobbjai a közönségnek.

A Nemzeti Tehetség Központ 2020-ban - új kezdeményezés keretében - hozta létre Talentum Hungaricum nevű pályázatát. Ezáltal lehetőséget biztosított arra, hogy a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíjat elnyert fiatalok megmutassák zenei tehetségüket.

Az ifjú tehetségek /Fotó: Asszonyi Eszter /

A Hegyvidéki Kulturális Szalonban március 4-én a Balázs János által mentorált fiatal tehetségek lépnek színpadra. Ezúttal a zenekedvelő közönség is megtapasztalhatja, hogy a számos világhírű művész mellett felnőtt egy újabb generáció. Tagjai közül sok ifjú művész bontogatja szárnyait. Ők azok, akik a közönség szeme előtt fejlődnek és lépnek majd ki a nemzetközi porondra.

-Saját pályám során tapasztaltam, hogy mennyire fontos az induláskor és a karrier kezdeti szakaszában a támogatás, szakmai mentorálás. Fantasztikusnak tartom a Központ programját, ami olyan lehetőségekhez juttatja a tehetséges fiatalokat, melyek meghatározhatják későbbi pályájuk sikerét. A márciusi koncertre szeretném személyesen is meghívni a közönséget, kritikusokat, érdeklődőket, hogy felfigyeljenek egy új generációra, akik majd a jövő koncertéletét meghatározhatják, — mondta Balázs János.

A márciusi koncert a fiataloknak teret adó sorozat része. A Tehetség-nap mellett a fesztivál programjában bemutatkoztak a bécsi Cziffra Alapítvány fiataljai, Balázs János zeneakadémiai növendékei, a legkisebbek pedig Eckhardt Gábor hangszerbeavató koncertjén ismerkedhetnek meg a zongora és a klasszikus zene rejtelmeivel.

Balázs János mentoráltjainak koncertje

Március 4. 19:00 óra, Hegyvidék Kulturális Szalon

Közreműködik: Sándor Norbert - klarinét, Barbarics Csanád - zongora, Janszó Orsolya - ének, Dankó Rihárd —zeneszerző, zongora

Műsorvezető: Balázs jános

A fesztivál eseményeiről a közönség a cziffra100.com weboldalon tájékozódhat.