Színház a víz fölött

2020. 01. 06., 8:10am
A nézők és a szervezők nagy örömére - a járványügyi szabályok betartásával - június 12-én gálaműsorral nyitja X., jubileumi évadját a Szarvasi Vízi Színház.

A nézők és a szervezők nagy örömére - a járványügyi szabályok betartásával - június 12-én gálaműsorral nyitja X., jubileumi évadját a Szarvasi Vízi Színház.

A tervek szerint a nyitógála után egy hónapon keresztül a legkülönbözőbb műfajokban minden este ingyenes előadások várják a publikumot, majd a Cervinus Teátrum fesztiválja következik. Július végétől a közönség többek között a Győri Balett, a Békéscsabai Jókai Színház, a Turay Ida Színház produkcióját láthatja, illetve meghallgathatja Edvin Marton hegedűművész és Rákász Gergely orgonaművész koncertjét A hagyományoknak megfelelően ez a nyár sem múlhat el Dumas – Szomor – Pozsgai: Monte Cristo grófja című musicalje nélkül. Mint minden évben, az idén is a szerda este a gyerekeké lesz.

A kormányrendelet értelmében a programok a szigorú higiéniai szabályok és ültetési rend betartásával, korlátozott nézőszámmal zajlanak. A belépéshez várhatóan előzetes regisztráció jegy szükséges.

A Szarvasi Vízi Színház szeretettel várja közönségét! A szervezők az augusztus 22-éig tartó évadban a rendkívüli helyzetben is igyekeznek a jubileumhoz méltó, a közönség legszélesebb rétegeinek szórakoztató, színvonalas programot biztosítani. A részletes program hamarosan megtekinthető a Szarvasi Vízi Színházhonlapján: www.viziszinhaz.hu

Fotó: A-TEAM