Színes program, jelentős alkotók a MITEM-en

2022. 14. 03., 9:58pm
„...Testvériséget hozván a világra.” Ez a Madách-idézet a mottója a 2022-es Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak

 

„...Testvériséget hozván a világra.” Ez a Madách-idézet a mottója a 2022-es Madách Nemzetközi Színházi Találkozónak, amelyre francia, görög, orosz, ukrán, lengyel, cseh, lett, litván, olasz, bosnyák és vietnámi előadások is érkeznek Budapestre. A Nemzeti Színház idei szemléje április 20. és május 8. között zajlik majd, a MITEM szervezői arra törekedtek, hogy a járvány ellenére is gazdag kínálatot nyújtsanak a magyar közönségnek.

A találkozókon eddig 38 ország 170 előadása szerepelt, amelyek 53 500 néző előtt mutatkoztak be. Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára hangsúlyozta: az, hogy immár nyolcadjára rendezi meg a Nemzeti Színház a találkozót, azt is bizonyítja, hogy a külföldi társulatoknak jó itt lenni, jó itt megvitatni a gondolatokat, mert itt lehet ezekről vitázni. Az pedig, hogy Magyarország a pandémia ellenére ősszel is megtartotta a korábbról elhalasztott találkozót, azt jelzi, hogy a kultúra képes lehet a lelki sebek begyógyítására – tette hozzá az államtitkár.

A MITEM filozófiájáról szólva, Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója elmondta, már a kezdetektől az volt a cél, hogy az ország vezető teátrumát bekapcsolják a nemzetközi vérkeringésbe. Az elmúlt években igazi világszínházzá nőtte ki magát a teátrum. Ezt jelzi az is, hogy a nemzetközi kapcsolatok kiépítésének köszönhetően például az idén egy évadban a norvég Eirik Stubø, az orosz Nyikolaj Roscsin, a görög TeodóroszTerzopulosz és a spanyol Ignacio García is jelen van egy-egy rendezéssel. Sikerült tehát kinyitni nemzetközi viszonylatban is a színházat – fogalmazott Vidnyánszky Attila.

Bozsik Yvette, rendező-koreográfus beszélt Bohóc kerestetik című előadásáról, amit Matei Vişniec drámája alapján állított színpadra, ez az előadás is szerepel a programban. Kozma András dramaturg felhívta a figyelmet a Lengyelországból és a Baltikumból érkező jelentős rendezők produkcióira. Illetve arra is, hogy a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő moszkvai Vahtangov Színház a jubileumi szuperprodukcióját hozza el a MITEM-re.

Kulcsár Edit, a MITEM főszervezője arról beszélt, hogy a számok mögött érdemes hangsúlyozni a produkciók jelentőségét is. Jó példa lehet, hogy az idén először látható bosnyák színház előadása, a térség különböző fesztiváljairól több mint ötven díjat vitt haza.

Mészáros Martin színművész pedig arról ejtett szót, mennyire fontos a fiatal alkotóknak a találkozás a nemzetközi színházi élet mestereivel.

Dr. Borsos Beáta, Nemzeti Artista- Előadó- és Cirkuszművészeti Központ ügyvezető igazgatója elmondta, a különleges cirkuszművészeti produkció, a vietnámi AO Show hat alkalommal szerepel majd a Fővárosi Nagycirkusz/Nemzeti Cirkuszművészeti Központ Podmaninczky utcai sátrában május elején, a találkozó részeként.

Videó üzenetben Rimas Tuminas, a Vahtangov igazgatója azt fogalmazta meg, nagyon közel érzi magát a magyar Nemzeti Színház gondolkodásmódjához.

Szintén üzenetben fejezte ki örömét a magyarországi bemutatkozás előtt Jean Bellorini, a marseille-i Théâtre National Populaire igazgatója és Valere Novarina francia rendező. Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója videóüzenetében többek között arról beszélt, hogy jelképes értékű az a Hamlet-előadás, amely a szemlén látható majd. A 230 éves Kolozsvári Színház több történelmi fordulója is ehhez a Shakespeare-műhöz kötődött, ő pedig most olyan produkciót rendezett, amelynek középpontjában a fiatalság igazságkeresése áll.

Az idei találkozó földrajzi és műfaji értelemben egyaránt változatos kínálattal várja a színház iránt érdeklődőket.

A Madách Nemzetközi Színházi Találkozó programját ebben az évben is színesítik különböző szakmai kísérőrendezvények, ahogy eddig már megszokhatták a színház iránt érdeklődők.

A folyamatosan frissülő információkért látogassanak el a MITEM oldalaira >

https://mitem.hu/aktualis

https://www.facebook.com/mitembudapest