A Miskolci Nemzeti Színházban Keszég László rendezésében kel életre Molnár Ferenc vígjátéka, Az üvegcipő

 

by Szendi Horváth Éva

 

Molnár Ferenc csodálatos szellemességgel és szeretettel megalkotott Hamupipőkéjét Irmának hívják, aki leplezetlenül szerelmes a nála jóval idősebb, mogorva, puritán Sipos úrba. Az álmai világában ringatódzó makacs kis cselédlányt sem az agilis rivális, sem a tartózkodó vőlegényjelölt nem akadályozhatja meg abban, hogy elérje céljait...

Keszég László újabb vígjátékot rendezett. Ám Molnár Ferenc darabja merőben másképp értelmezi a komédiát, mint mondjuk Ray Cooney A miniszter félrelép során.

– A komikum ebben a darabban az emberi természet kivesézéséből fakad. Olyan csodálatosan archetipikus emberek szerepelnek benne, hogy nagyon sok pillanatban magunkra ismerünk bennük. Nem hahotázunk, inkább ilyen ráébredő, önmagunkon nevető, rácsodálkozó, „ez valóban igaz” gondolattal telt mosolygó nevetés az, amit ez a darab kivált belőlünk, – mondja a rendező.

A fiatalabb korosztálynak Molnár Ferenc inkább A Pál utcai fiúkat jelenti, mint Az üvegcipőt, vagy a Játék a kastélybant. Pedig ebben a „Hamupipőke-történetben” is van olyan, ami minden korosztály számára érdekes lehet.

– A jóság, a szeretet, a szerelem, az elhagyatottság érzése; a szerelmi kiszolgáltatottságból fakadó, depresszióba hajló érzések, az elhúzódó rosszkedv, és hogy mi az orvosság ez ellen…ezek örökzöld témák. Hogyan viszonyulnak egymáshoz egy jó és egy rossz kapcsolatban az emberek, ki a kiszolgáltatott, az alávetett a másik erőszakos akaratának…ezek a témák soha nem fognak elmúlni. Ezt a történetet egy tehetséges, csodálatosan intelligens ember írta, és minden figura és konfliktus pszichológiailag pontos.

És szó szerint értendő az, hogy ez az életből merített, innen-onnan hallott, létező beszélgetésekből összegyúrt történet. Erre a műre nem kínos azt mondani, hogy szép és jó és fájdalmas és melodramatikus, de a legjobb értelemben. Önmagunkon hol szeretettel, hol öniróniával, hol gonoszan tudunk nevetni. Életkomédia? Nevezzük ezt így. Nem egyszerű emberekről van szó és mégis mindenkihez szó, – részletezi Keszég László. A rendező szerint ez egy nagyon nehéz szöveg. – Egyszerre hiperrealista és stilizált. Egyszerre idealisztikus, gyönyörűen felépített, csodálatosan élvezetes poénok hangzanak el, másfelől pedig ott van a mocskos mélység, hogy milyen manipulatívak tudunk lenni egymással. Ez az állandóan jelenlevő kettősség nagyon nehézzé teszi a darabot. Mennyi érzelem van benne, egyszerre minimum három van minden pillanatban! Molnár Ferenc magas szaktudásához a fantasztikus tehetség is hozzáadódik; egészen egyedülálló dialóg-technikával működő, mély, és mindig szórakoztató és magával ragadó darabokat írt. Én remélem, hogy Molnár Ferenc soha nem fog kiveszni a magyar színházakból, – osztja meg gondolatait a rendező.

Harsányi Attila és Rudolf Szonja

Irma szerepében Rudolf Szonját láthatja tündökölni a miskolci közönség.

– Nagyon sokan felvételiznek színházművészeti egyetemre Irma monológokkal! Én, bevallom, eddig még színházban sem láttam, és olvasni is most olvastam először a darabot. Amikor megkaptam ezt a szerepet, tudtam, hogy jót jelent, csak még azt nem tudtam, hogy mit. Azután amikor elolvastam, nagyon megörültem, hogy van egy ilyen „naiva” szerep, amiben meg is lehet őrülni, erő és humor is van benne. Ez tényleg egy olyan szerep, amire azt mondja az ember, hogy ezért lett színész, – vallja meg a színművésznő, aki egyelőre egy kicsit még távol érzi magát a szereptől, annak teljességétől. – Megérteni már vélem őt, legalábbis jó úton haladok felé, de ahogyan az imént a próba utáni megbeszélésen a rendezőnk, Keszég László mondta, lesz még jó pár előadás, mire megérkezünk ebbe, – mondja a darabról Rudolf Szonja.

Harsányi Attila és Rusznák Adrienn

A miskolci társulatban Rusznák Adrienn kapta Adél szerepét, aki szerint karaktere egy nagyon határozott és céltudatos nő.

– A nehézsége és a szépsége ugyanaz a szerepnek: amellett, hogy sokszor nagyon higgadt és józan és praktikus, amellett ő legbelül forr. Valahogy azt igyekszem megmutatni és megélni benne, hogy Adél le akarja küzdeni a benne lévő szenvedélyt, és azt akarja, hogy a benne élő üzletasszony győzedelmeskedjen. Fél attól, hogy ha teret enged ennek a szenvedélynek, akkor elbukik. Aztán persze Irma „segítségével” már máshogy dönt; kellett egy külső dolog, hogy ezt végül megengedje magának, – osztja meg gondolatait a színművésznő.

Irma Rudolf Szonja olvasatában is teljesen más világban él.

– Ez talán az első felvonás végén, a Sipos elalvása utáni monológjában válik teljesen világossá. A néző ekkor látja meg igazán, hogy Irma egy egész univerzumot épített fel Sipos úrra. Aztán persze a második felvonásban látjuk, hogy Irma bizony tartogat meglepetéseket: több ő, mint amit gondolnak róla. Ott érzem igazán, hogy na az Irma, – fejti ki Rudolf Szonja.

Rusznák Adrienn számára is meghatározó a második felvonás: a nagy botrány után éli meg igazán, hogy milyen is Adél valójában.

– Talán az a leginkább Ő. Hogy egy ilyen szélsőséges dolog után is megpróbál higgadt maradni, és - legalább arra a napra - megoldani az életet, – fűzi hozzá a színművésznő.

Mindkettőjük szerint hatalmas kihívás a karakterek, az érzelmek kettőssége.

– Bonyolult karakterek, érzi az ember, hogy ezzel meg kell harcolni. Ahogyan Molnár Ferenc megírta, annyi minden van a felszín alatt, a társadalom elvárja, hogy hogyan kellene viselkedni, ők mégsem úgy tesznek. Rendkívül izgalmas, – zárja gondolatait Rudolf Szonja.

Fotó: Éder Vera