by Szendi Horváth Éva
November 6-án az egri Harlekin Kortárs Bábművész Színház és az Óbudai Társaskör közös produkciójában mutatják be a Casanova, avagy zuhanás a mindenségbe című bábalkotást Éry-Kovács András rendezésében.
A verses formában megírt, párjelenetek során kibontakozó események fókuszában egy grófi család áll - a grófné, a gróf és a grófkisasszony, akik mindhárman „érdekeltek” Casanovánál.
Mellettük azonban hangsúlyos szerepet kap a bíboros is, aki felülírja azt a püspöki rendeletet, amiben száműzik Casanovát Velencéből. Vagyis Casanovát a bíboros szeretete tartja Velencében - így furcsa döntési helyzetbe kényszerül: megfeleljen a bíboros vágyainak, vagy ne?
Az eredetileg bábkomédiának íródott darab rendkívül komoly és fajsúlyos kérdéseket feszeget, amiről a rendező, aki egyben a mű szerzője is így nyilatkozott:
A kérdés felvetés önmagában komikus, de a tény, hogy az egyházon belül milyen szexuális visszaélések vannak, vagy, hogy ki, kit üldöz a szerelmével, plusz a cölibátus rejtelmei. Efölött nem problémázgatni kellene, hanem komoly kutatásokat folytatni, és feltárni az okokat. Hiszen az ember személyiségében mindig is ott volt és van a nemiség kérdése: hova is tartozom, van-e szexuális identitásom, és ha nincs, miért nincs. Nem csak akkor válunk teljessé, ha a nő férfit szeret és a férfi nőt, hanem akkor is, amikor a férfi férfit és a nő nőt. Nem szeretnék senkit provokálni, egyszerűen csak olyan kérdéseket teszek fel, amik több ezer éve várják az aktuális válaszokat. Ugyanakkor ez egy költői játék, amelyben rejtve van az egésznek a mélyén meghúzódó és gyakorta elhallgatott, fel nem tárt probléma halmaz a szexuális viselkedési kultúrákról.
A színpadi játékot végigkíséri Vivaldi Farnace című operájának egy áriája Cecilia Bartoli tolmácsolásában. A dal motívumai jelennek meg átkötő és állapot meghatározó zeneként, ezáltal, mint egy operában, zenedramaturgiailag is tökéletes egységben van a zene a verses prózával.
Éry-Kovács András úgy látja, hogy a felnőtteknek szóló bábelőadások egyre népszerűbbek itthon is. Mint mondja: az a lényeg, hogy minél inkább próbáljuk meg elhitetni és megmutatni a közönségnek, hogy a bábművészet egy totális színházi kifejezési forma és ebben az értelemben nagyon gazdag és mély üzenetet hordozó műfaj.
Az előadás 18 éven felülieknek szól!