REIGL 100

2023. 25. 09., 11:13am
Reigl Judit születésének századik évfordulóját kiállításokkal ünnepli számos európai és hazai múzeum

 

by Szendi Horváth Éva

A műalkotást Roberta Bernard átadja Molnárné Aczél Eszternek, a Kiscelli Múzeum –Fővárosi Képtár vezetőjének

A Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár tárlata a berlini Neue Nationalgalerie és a budapesti Szépművészeti Múzeum kiállításait köti össze. Az 1960-as évek és 2012 közötti periódusra fókuszálva első ízben mutatja be, hogy milyen jelentős helyet foglalt el Reigl Judit egész életművében az emberábrázolás.

Művészi pályájának egymást követő – vagy átfedő, a ráfestések miatt sokszor egymást lefedő –korszakait Reigl egyetlen organikus folyamatnak látta. Nem tett különbséget absztrakció és figurativitás között. A kritika azonban sokáig értetlenül fogadta az időről időre felbukkanó figuratív képeit, s ma is lényegesen nagyobb az absztrakt munkái iránti érdeklődés.

A szeptember elején a Kiscelli Múzeum- Fővárosi Képtár Templomterében megnyílt a Szárnyalás - Vol - Flight című kiállítás. A tárlat Reigl periférikusnak tekintett, kevéssé ismert sorozataira hívja fel a figyelmet, hiszen életműve csak ezek beemelésével, s a művész következetes gondolkodásának feltárásával értelmezhető.

A kiállítás a művész hagyatékát őrző és a szerzői jogokkal rendelkező párizsi alapítvánnyal, a Fonds de dotation Judit Reigllel együttműködésben valósult meg.

A Budapesti Történeti Múzeumhoz tartozó Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár az ország egyik legjelentősebb és a főváros egyetlen képzőművészeti gyűjteménye, mely több mint negyvenezer műtárgyat őriz, gondoz. A Fővárosi Képtár 2016-ban - még Reigl Judit életében, - magától a művésztől ajándékba kapott egy késői papírmunkát az Absztrakt folyamat-sorozatból,. A múzeum részéről már akkor megfogalmazódott, hogy a gyűjteményt egy Reigl Judit festménnyel is szeretnék gyarapítani.

A Fonds de dotation Judit Reigllel folytatott kapcsolatfelvétel és a hosszú előkészítő munka után 2023. szeptember 7-én sor került az adomány átvételére.

A felbecsülhetetlen értékű adomány 1998-ban készült

A kiválasztott munka egy nagyméretű vászonra festett mű, a Kívül című festmény, amely Reigl Judit több korszakának nyomait is magán viseli. 

A kép jelentőségét az életművön belül az is mutatja, hogy a Kívül-sorozat festményei közül ez az egyik legtöbbet reprodukált darab. Maga Reigl is lefotóztatta, és a műtermében kihelyezte a róla készült reprodukciót. A Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár gyűjteménye ezzel az adománnyal egy nagy jelentőségű, felbecsülhetetlen értékű, a múzeum számára másképp elérhetetlen alkotással gazdagodott.

A donáció jelentőségét bizonyítja, hogy az átadáskor jelen volt őexcellenciája Claire Legras Fran- ciaország magyarországi nagykövete, valamint ebből az alkalomból Budapestre utazik a Fonds de dotation Judit Reigl alapítvány elnöke, Mme Roberta Bernard.

fotó: Keppel Ákos