Premier előtti vetítés Amerikában

2023. 20. 10., 5:30pm
Az 1956-os forradalom emléknapján, Amerikában mutatják be a Semmelweis filmet

 

by Szendi Horváth Éva - S.Balogh Edit

Az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából, a New York-i Liszt Intézet szervezésében, Amerikában mutatják be Koltai Lajos Semmelweis című romantikus, történelmi drámáját. A november 30-án hazánkban is bemutatásra kerülő filmnek ez lesz a legelső, premier előtti vetítése.

A New York-i bemutató után a Semmelweis film október 27-én a nyugati parton, a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon is megtekinthető lesz.

Szimbolikus jelentőségű, hogy a Semmelweis New York-i exkluzív filmbemutatójának a Museum of Moving Image ad otthont, amely a 20. század egyik legjelentősebb filmstúdiójából, a Kaufman Studios-ból vált ki. Olyan korszakalkotó produkciók születtek itt, mint a Szezám utca, a Hair és a Nagymenők, de itt dolgozott többek között Frank Sinatra és Diana Ross is.

A Semmelweis New Yorki-i díszbemutatóján részt vesz Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet igazgatóságának elnöke, Koltai Lajos rendező, Lajos Tamás, a film producere és Vecsei H. Miklós, a film címszereplője. Az exkluzív vetítést a film készítőivel és főszereplőjével beszélgetés is követi. Az esemény kiemelt támogatói a Semmelweis Orvostudományi Egyetem és a SOTE fenntartója, a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány.

Lajos Tamás producer kiemelte:

-Semmelweis Ignác története nemcsak Magyarországon, hanem az egész világon nagy jelentőséggel bír. Személyesen is nagy megtiszteltetésként ért az a nemzetközi nyitottság, aminek köszönhetően a róla készült filmet, Koltai Lajos méltó tolmácsolásában, a tengerentúlon is bemutathatjuk.

Az Oscar-díjra jelölt, legendás operatőr-rendező, Koltai Lajos a hazai színészek legjobbjaival készítette el a Semmelweis filmet. Egy különleges ember magával ragadó, látványos és érzelemgazdag krónikáját. A Semmelweis címszerepét Vecsei H. Miklós, szülésznő segítőjét Nagy Katica alakítja.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával és a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült romantikus történelmi dráma Semmelweis Ignác magyar szülészorvos életét és munkásságát dolgozza fel.

Ő az, aki a hagyományos teóriákkal szembe szállva törekedett arra, hogy legyőzze a 19. század egyik legpusztítóbb kórját, a gyermekágyi lázat. Az anyák megmentőjeként is emlegetett orvos nem csupán a halálos kór ellen harcolt.

A vaskalapos vezetés ellen is, akik mindent megtettek, hogy tekintélyüket megvédjék a megszállott magyar orvos felfedezéseinek következményeitől.

A romantikus, fordulatos film megidézi a 19. századi Bécs hangulatát, a korabeli kórház életre-halálra menő tragédiáit, az osztrák és magyar orvosok közötti feloldhatatlan ellentéteket és a gyötrő szerelmi vágyat.

Az elmúlt évek egyik leghíresebb magyar filmje, a Sorstalanság rendezője, Koltai Lajos új filmjében a főszereplők - Vecsei H. Miklós és Nagy Katica - mellett fontos szerepet kapott Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla is.

A Semmelweis a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült. Producere Lajos Tamás és Vida Joe, rendezője Koltai Lajos, operatőre Nagy András, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta. A film dramaturgja Goda Kriszta, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán.

 2023. október 23.

          Museum of the Moving Image, Redstone Theater, New York

A Semmelweis film az InterCom forgalmazásában 2023. november 30-tól látható a magyar mozikban.

Semmelweis trailer:
Forrás: Szupermodern Filmstúdió
https://youtu.be/6QtnVYbB4ms

Semmelweis teaser:
https://vimeo.com/817568413
Forrás: Szupermodern Filmstúdió
https://www.youtube.com/watch?v=4I2ELqajxr0&ab_channel=NemzetiFilmint%C3%A9zet

Social média:
https://www.facebook.com/semmelweis.mozifilm
https://www.instagram.com/semmelweis.mozifilm

Semmelweis fotók:
Credit: Forrás: Szupermodern Filmstúdió