Paloznaki Jazzpiknik 2023

2023. 11. 07., 8:48pm
Három napra a jazz balatoni fővárosa lesz a falu

 

Fotó: Mónus Márton

Augusztus 3-5-ig a Balaton északi partjának egyik legkedvesebb falujában, Paloznakon kerül megrendezésre a Paloznaki Jazzpiknik. A rendezvény 2012 óta egy kis Tájház udvari dzsemboriból vált 3 napos, 4 színpados, 40 koncertes fesztivállá, 2015-től pedig a Nagyon Balaton rendezvénysorozat oszlopos tagjává.

Az alapötletet a jó borok és a jó zene kapcsolata adta, az ötletgazdák Homola Szabolcs és Valde Orsolya. a tömegfesztiválok mellett kínál alternatívát a Balatonnál. A legjobb hazai és nemzetközi előadók mellé fontos a minőségi gasztronómia, a helyi termelők jelenléte és a fenntarthatóságra való odafigyelés. A Balatontól egy kőhajításnyira, a paloznaki szőlőhegyen igazi piknik-hangulatra számíthatnak a látogatók. 

Fellépők:

A 2023 évi Jazzpikniket Nick West amerikai funk-rock és soul énekes és basszusgitáros nyitja. Már egészen fiatalon a legnagyobbak mellett zenélt, olyan világsztárokkal dolgozott együtt, mint Dave Stewart (Eurythmics) vagy Prince. Szólistaként az AC/DC Back in Black című albumának újra éneklése kapcsán lett ismert.

Az augusztus 3-i nyitóestén színpadra lép még Rick Astley, a nyolcvanas évek egyik legnépszerűbb popénekese is. Never Gonna Give You Up című slágerére mindenki emlékszik. A 2000-es években válogatás-albumokkal jelentkezett, az MTV Europe Music Awards-on 2008-ban minden idők legjobb előadójának választották. Ötvenedik születésnapjára megjelent albuma 2016-ban vezette a brit lemezlistát, két évre rá újabb anyaggal jelentkezett Beautiful Life címmel. 2019-ben sikeres koncertet adott a Paloznaki Jazzpikniken, így lesz ez most is.

A fesztivál második napján, augusztus 4-én az elektronikus zenei szintér népszerű előadója, a Thievery Corporation játszik. A washingtoni duó története több mint két évtizede indult, zenéjükben a dub, a bossa nova, a trip hop, az acid jazz és az elektronika műfaja keveredik. 1997-es debütáló lemezük, a Sounds from the Thievery Hi-Fi az elektronikus zene egyfajta újra definiálásaként született, majd tovább tíz stúdióalbumot jelentettek meg. Több mint egymillió eladott lemezüket saját produkcióban, függetlenként dobták piacra. A mai napig meghatározó szereplői az elektronikus zenének.

A pénteki este a pop-funk-jazz fusion alapú zenét játszó svéd trió, a Dirty Loops koncertjével folytatódik. 2011-ben három fiatal zenész (Jonah Nilsson – ének, billentyűk; Henrik Linder – basszusgitár; Aron Mallergardh – dob) a Youtube-ra feltöltött sajátos Lady Gaga-feldolgozásával lett ismert, videójuk hatalmas nézettséget hozott. A kísérletnek induló, pop-funk-jazz fusion feldolgozásokon alapú sorozatuk ma már világhírű produkciónak számít, 2014 óta saját albumokat is megjelentetnek.

A zárónapon, 2023. augusztus 5-én szombaton a Jazzpikniken ad koncertet az acid-jazz egyik legfontosabb zenekara, az Incognito. A hetvenes évek brit fúziós jazz-funk világából kinőtt csapat Paul “Tubbs” Williams és Jean-Paul “Bluey” Maunick stúdióprojektjének indult. Az együttest 1979-ben alapította Tubbs és Bluey, egyik legfőbb inspirálójuk a Funkadelic volt. Az áttörés 1990 után következett, amikor Gilles Peterson kiadójához, a Talkin’ Loud-hoz szerződtek. 1991-ben Ronnie Laws Always There című dalának feldolgozásával robbantak be. Egy évre rá jelent meg Don’t You Worry ’bout a Thing című daluk, amely nagy sláger lett. Az Incognito innentől ontotta a klubslágereket. Az időről időre újjáalakuló csapatban mintegy 150 muzsikus fordult meg, de a kulcsfigura továbbra is Bluey.

A 11. Jazzpikniken a magyar jazzélet színe-java is feltűnik

A 2017-ben elhunyt  minden évben a hazai jazz jeles művészei lépnek fel, hogy a nemzetközi előadók mellett a magyar jazz élvonala is képviseltesse magát. Többek között olyan művészekkel találkozhatunk, mint a Barabás Lőrinc Quartet, a Sena Dagadub, a Random Trip x 7s presents Vibe Changers x Vavra Bence, a Vanavan, vagy az ODD ID.

Gyerekeknek:

Idén is színes programokkal készülünk a kicsiknek. Két helyszínen várjuk az érdeklődőket, a Nagyszínpad előtti réten, illetve a Gyermekudvarban. Ne feledjétek, a belépés 13 éves korig ingyenes (vonatkozik a fesztivál napjáig 14. életévüket be NEM töltött személyekre)

A biciklis programokat érdemes megnézni, itt találod:

https://jazzpiknik.hu/e-bike-turak/

Finom ételek, italok, központban a street food

Nemcsak a zenei kínálat és a közreműködők, hanem a gasztronómia tekintetében is igazán különleges, minőségi eseményre számíthatnak minden évben az idelátogatók. A fesztivál hangulatát behűtött italok és gondosan válogatott ételkínálat teszi teljessé. A Jazzpiknik menüjében a street foodé a főszerep. A Faluközpontan pedig elengedhetetlen megkóstolni a helyi erők finomságait! 

A házigazda Homola Pincészet egy dedikált tételt ajánl a piknikhangulathoz, a Homola borcsalád hordós erjesztésű, érlelésű borát, a Jazzpiknik Olaszrizlinget. A borászat figyelemre méltó pezsgői, natúrborai és a 100% borcsalád mellett számos italkülönlegesség vonul fel a Jazzpikniken más cégektől is.

Utazás

https://jazzpiknik.hu/

Paloznakot a legegyszerűbben autóval és kerékpárral lehet megközelíteni. Budapest felől nagyjából 1 óra a menetidő autóval. Az M7-es autópályán kell haladni, majd Balatonkenesét elérve a 90-es kilométernél lekanyarodni. Ha valaki kétkerekén szeretné legyűrni a távot, akkor a 7-es út mentén a környező településektől 10 perc alatt el is tud tekerni a faluig. A legközelebbi vasútállomás Csopakon található, a vonattal érkezőknek 15-20 perc gyaloglásra kell számítaniuk.

Program:

https://jazzpiknik.hu/programtabla-2023/

Augusztus 3.
Nagyszínpad
17:00 Warm-up: Get Funky
19:30 Nik West
21:45 Rick Astley
23:00 DJ a szőlőben: Get Funky

Fábián Juli színpad
18:30 Muddy Shoes
21:00 Woodstock Barbie
23:15 Random Trip

Audi Jazz Stage
18:00 Acoustic Cuts
20:15 Doppio Duo
22:30 Gabó Acoustique

Taittinger pezsgőterasz
9:00 Hász Eszter Quintet
21:15 Kodachrome
23:00 Meszka

Augusztus 4.
Nagyszínpad
17:00 Andrew J
17:45 Manaky
19:30 Dirty Loops
21:30 Thievery Corporation
23:15 Andrew J & Dan Von Schulz

Fábián Juli színpad
17:30 Parvaro
19:30 Fiúk
23:45 Sena Dagadub

Audi Jazz Stage
16:30 I Am Soyuz
18:00 T.B.A.
20:15 JazzUp
22:30 Lengyel Johanna - Nagy Kristóf Duo

Taittinger pezsgőterasz
17:00 Cafuné
19:00 Juhász Gábor Trio
21:15 Richard Zalai
23:00 Blues MD

Augusztus 5.
Nagyszínpad
17:30 T.B.A.
19:00 Incognito
21:00 Level 42
23:00 Marga Sol

Fábián Juli színpad
19:00 Vanavan
21:00 Barabás Lőrinc Quartet
23:30 Odd ID

Audi Jazz Stage
17:00 aZorka
18:15 M&M Jazzballs
20:30 Flamisch Péter
22:30 Écska & Huba

Taittinger pezsgőterasz
17:00 Gyémánt Bálint - Oláh Krisztián Duo
19:00 Roundabout
21:15 Janet Gruber
23:00 Call Me Uniqu