by Szendi horváth Éva
Vöröskereszt – hhero csapata Fotó: Vukov Tamara
Nemcsak a keleti határ mentén és Budapesten, hanem országos szinten is.
Hazánk legnagyobb humanitárius szervezete ehhez országos hálózattal rendelkezik. Folyamatosan kapcsolatot tart a Vöröskereszt és Vörös Félhold Társaságok Nemzetközi Szövetségével (IFRC). Valamint az illetékes hazai kormányzati szervekkel és önkormányzatokkal is, hogy a gyorsan változó körülmények között felkészülten tudjon segíteni.
Országos szervezetként megyei munkatársaik gyorsan és gördülékenyen tudják mozgósítani saját kapacitásaikat, hogy az ország minden pontján segíteni tudják a menekülteket. A Magyar Vöröskereszt a jelenlegi helyzetben a felmerülő igények alapján igyekszik helytállni és mozgósítani erőforrásait. Ám a folyamatos változások mellett nekik is rugalmasnak kell maradniuk. Sokan mozdultak meg és ajánlották fel támogatásukat a háború kitörése óta. Azonban a konfliktus várható húzódása miatt a kezdeti lendületet hosszabb távon is fent kell tudni tartani.
Megnyitotta kapuit a Híd Kárpátaljáért összefogás keretében a Magyar Vöröskereszt által fenntartott raktár Aranyosapátiban. Ott a Karitatív Tanács szervezeteinek felajánlott adományokat tudják tárolni, válogatni és a szükségleteknek megfelelően kiosztani itthon vagy akár Kárpátalján is.
A humanitárius válság alatt eddig rengetegen, már külföldről is (pl. Olaszországból, Németország) ajánlották fel segítségüket és juttattak el megyei szervezeteikhez több tonnányi tárgyi adományt. Ezeket a felajánlásokat (tartósélelmiszerek, tisztítószerek, higiéniás termékek, ásványvíz) is akkor tudják a leghatékonyabban eljuttatni a menekülőknek, ha teljes körűen rálátnak az országosan felmerülő igényekre.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezet egy hete kapott riasztást, hogy a csengersimai határátkelőhelyen a belépésre várakozók száma megnövekedett és humanitárius segítségnyújtásra van szükség. Románián keresztül is érkeznek menekültek, akik autóval hagyták el Ukrajnát, és a belépésre való hosszú várakozás után élelemre és meleg teára van szükségük.
A megyei szervezet a lónyai Segítség ponton továbbra is ellátást biztosít 0-24 órában, amely során - sokszor tolmács segítségével - folyamatosan segítik az érkező menekülteket.
A Magyar Vöröskereszt H-HERO egészségügyi csapata Barabáson és Záhonyban folytatta az egészségügyi ellátást. Záhonyban két különböző telephelyen működnek, egy középiskolában és a vasútállomáson.
Az elmúlt hetekben a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem orvostanhallgatói önkéntes szolgálatot teljesítettek, támogatásukkal segítették az oda érkező menekültek ellátását. A leltári feladatokban besegített az egyik menekült is, aki szintén orvostanhallgató volt a Kijevi Egyetem orvosi karán. Jelenleg azt fontolgatja, hogy önkéntesként csatlakozik a H-HERO csapatához és Magyarországon folytatja majd a tanulmányait.
Az Ukrán Vöröskereszt Kárpátaljai Szervezete jelenleg is saját feladatainak ellátására koncentrál. Ehhez a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete folyamatos segélyszállítmányokkal járul hozzá. Társadalmi vállalkozásuk jóvoltából hamarosan munkaruhát is tudnak nekik biztosítani. A héten már a negyedik segélyszállítmány is megérkezett Miskolcról Kárpátaljára. Csaknem 60 millió forintértékben egyebek mellett tartós élelmiszereket, gyógyszereket, tábori ágyakat juttattak el Ungvárra, ahol a helyi segélyszervezet munkatársaival is találkoztak. A két szervezet évek óta szoros kapcsolatban áll. A Magyar Vöröskereszt folyamatos segítséget nyújt a kárpátaljai szervezetnek. Az ukrán-orosz konfliktus kezdete óta a Magyar Vöröskereszt közreműködésével már több mint 100 millió forint értékű adomány érkezett Kárpátaljára.
Múlt hét óta a Hajdú-Bihar Megyei Szervezet Biharkeresztesen, Ártándon és Püspökladányon is segíti a román határnál belépő ukrajnai menekülteket.
Az ide érkező, itt várakozókat élelmiszerrel, itallal, higiéniás termékekkel tudják ellátni az összegyűjtött adományoknak köszönhetően. Szükség esetén pszicho-szociális segítségnyújtást is biztosítanak a megyei szervezet munkatársai és önkéntesei.
A Békés Megyei Szervezet a határátlépéskor élelmiszert, csokoládét, kekszet, vizet, üdítőt és higiéniás szereket oszt Lőkösházán az Ukrajnából vonattal érkezőknek, illetve az útlevél ellenőrzésre várakozóknak sokszor 8-900 fő részére a hajnali órákban is egészen az utolsó vonat érkezéséig.
A győri befogadó pontok után, ahol átmeneti szállást biztosítanak az ukrán menekültek számára, a hegyeshalmi határátkelőnél is nyílt egy információs pont, amelyet a Győr-Moson-Sopron Megyei Vöröskereszt üzemeltet.
Az érkezőket tartós élelmiszerekkel, információkkal segítik, a babák ellátásához szükséges eszközökkel is készülnek. A vöröskeresztes dolgozók és a képzett önkéntesek egészségügyi ellátásban is támogatást tudnak nyújtani.
Több mint egy hete megszületett az első ukrán kisbaba a Győri Kórházban, akinek a kórházból haza térve külön szobát rendeztek be. Már orvos és védőnő is meglátogatta, illetve ellátását a megyei szervezet munkatársai és önkéntesei folyamatosan segítik.
A humanitárius válság kapcsán felmerülő feladatokba a Magyar Vöröskereszt minden megyei szervezete aktívan bekapcsolódott. Az ország különböző pontjain befogadó helyeken segítik az Ukrajnából érkezettek orvosi ellátásának megszervezését. Lelki elsősegélynyújtást biztosítanak, és további segélyezéssel biztosítják ellátásukat. A Magyar Vöröskereszt eddig több mint 80.000 embernek nyújtott segítséget.