Ez az egyetlen olyan koncert a világon, ami ott tud megvalósulni, ahol maguk a valódi slágerek születtek, a nyolcadik kerületi Szenes Iván téren.
A tér legendás hely, ahol a legtöbb magyar sláger íródott, hiszen nemcsak Szenes Iván élt és alkotott itt, hanem a 30-as évek népszerű dalköltője Szenes Andor is, akihez gyakran járt komponálni Kálmán Imre és Lehár Ferenc.
2010-ben indult hódító útjára a koncert, amely minden évben tízezres látogatottságú. Ezzel Budapest legnépszerűbb zenei eseményei közé tartozik, mindemellett Józsefváros egyik legnagyobb rendezvénye.
Szenes Iván feledhetetlen slágerei a mai napig minden korosztály számára ismerősen csengenek, mindannyian magunkénak érezzük szerzeményeit. Legendás dalköltőnk munkássága azonban nemcsak generációkon, de stílusokon is átível, éppen ezért minden olyan művész – legyen énekes vagy színész –, aki kiemelkedő a maga műfajában, hitelesen adhatja elő a Szenes dalokat. Sokak neve évtizedek alatt összeforrt egy vagy több Szenes Iván által jegyzett slágerrel, ilyen például Koós János vagy éppen Aradszky László.
Idén szeptember 11-én is több korosztály képviselteti magát a színpadon a művész tiszteletére. A generációkat összekötő dalokat többek között Bodrogi Gyula, Apostol Együttes, Zalatnay Sarolta, Kökény Attila, Soltész Rezső, Nyári Károly, Nyári Edit, Nyári Alíz, Smuck Andor, Singh Viki, Bo Viktor, Malek Andrea, Malek Miklós, Mészáros János Elek, Szacsvay László, Csonka András, Szabó Ádám, Kocsis Tibor, Opitz Barbara, Tabáni István és DR BRS előadásában hallgathatja meg és élheti át a közönség.