Óévbúcsúztató a 6SZÍN-ben

2021. 12. 12., 11:35pm
A Jókai utcai teátrum az Édeskettes hármasban musicalt az év utolsó napján Szabó P. Szilveszter rendezésében, Földes Eszter és Peller Károly szereplésével mutatja be.

by Szendi Horváth Éva

 

A 6SZÍN 2021. december 31-én Szilveszteri dupla bemutatóra készül.  Az Édeskettes hármasban című musical — Galambos Attila nagyszerű fordításában —  délután 15 és este 19 órától kerül a közönség elé.

Az előadás szövegkönyvét jegyző Neil Simon, az amerikai vígjáték frenetikus humorú mestere. A darab zeneszerzője, Marvin Hamlisch pedig az amerikai színpadi és filmzene számos díjjal kitüntetett briliáns alkotóművésze. A most bemutatásra kerülő musical e két világsztár együttműködéséből született különlegesen szép, romantikus zenés  komédia.

Titkuk: a humor, a lélekismeret és a megindítóan gyöngéd érzelmesség.

A darab története szerint adott két nem könnyű ember: Vernon, a befutott, sikeres slágerszerző, és Sonia, a kezdő dalszövegíró, akik mindketten hivatásuk megszállottjai. Sonia korábbi párja láthatatlanul, de egyre agresszívebben közéjük furakodik. Így lesz a kétszemélyes játékból Édeskettes hármasban.

Szabó P. Szilveszter, Földes Eszter és Peller Károly 

A produkció zenei vezetője Vecsei László, koreográfusa Szkáli Edina. A jelmezekért Böhm Katalin, a díszletért Michac Gábor, a fényekért Wéber Tamás felel. 

A tánckarban Csongor Nóra, Gódor Bianka, Gyurcsok Buda és Tóth Mihály emeli az előadás fényét.

A színdarabot a THEATRUM MUNDI Színházi és Irodalmi Ügynökség képviseli.

A szilveszter délutáni bemutatóra jegyeket vásárolni IDE kattintva, az esti előadásra pedig IDE kattintva lehet online, vagy személyesen a színház jegypénztárában.

Fotó: Szkárossy Zsuzsa