Érvényes a 11 óra utáni kedvezmény ma is, ami szerint fél áron lehet belépőt venni. Hajnalig tart a buli, érdemes tehát kilátogatni!
A mai fellépők:
Arctic Monkeys,
Sam Fender*Princess Nokia*Clutch*Fontaines D.C.*Holly Humberstone, *Inhaler, *Solardo, *Claptone, *Bob Moses club set, *Sasha, *Matador, *Iceage, *TOKiMONSTA, *La Fleur, *Carson Comaés még sokan mások…
Többször is ki lehetett tenni idén a megtelt táblát a Sziget Fesztivál ideje alatt.
A Sziget első napján már ki kellett tenni a „megtelt” táblát, ugyanis este 10-re elfogytak az aznapra kiadható teljes árú jegyek. A péntek és a szombat is hasonlóan erős volt.
Dua Lipa megtöltötte Szigetet
Telt házat hozott a Sziget első napja, Dua Lipa „púposra” töltötte a Nagyszínpad nézőterét. „A Sziget egy napon maximum 95.000 főt tud befogadni, ezért hétfőn késő este, az aznapra szóló teljes árú jegyek kiadását le kellett állítanunk” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.
Stromae és Justin Bieber illetve Calvin Harris és Lewis Capaldi koncertje is hasonlóan sikeresen zajlott.
A Sziget életében többször is jelentettek már teltházat. Először 2001-ben rakták ki a megtelt táblát, akkor vasárnap a Faithless játszott. Legutóbb pedig a 2019-es fesztivál nyitónapján telt meg a Sziget, akkor Ed Sheeran jött a sztárvendégnek. Volt már olyan Sziget is, ami több ilyen sikeres napot is számlált, 2016-ban például Rihanna, Sia és a Muse napján is kikerült a „megtelt” tábla.
Az eltelt napokból kis emlék fotó:
a Party Aréna és a
vízi bábszínház Vietnamból
Tart még a nyár, ne hagyd ki az utolsó Sziget napot!
Forrás: https://szigetfestival.com/hu/