Minden gyerekért- Unicef

2020. 17. 04., 1:30pm
Globális cselekvéssel egy globális probléma megoldásáért       

Az új típusú koronavírus-járvány (COVID-19) soha nem tapasztalt kihívás elé állítja a modern kori társadalmakat. Jelenleg nem létezik sem védőoltás, sem terápia a betegség ellen, így még a fejlett országok egészségügyi szakemberei is rendkívül nehezen küzdenek meg a kórral.

 Az UNICEF minden érintett országban, köztük Magyarországon is részt vesz a járvány elleni védekezésben. Hazánkban elsősorban azokat a hátrányos helyzetű gyerekeket és az értük dolgozó szakembereket próbáljuk segíteni, akik gyerekkórházakban, anyaotthonokban, gyerekotthonokban- és rászoruló közösségekben élnek.

A szervezet ebből a célból felmérte a gyermekgondozásban részt vevő intézmények igényeit.  Kiderült, hogy leginkább védőfelszerelésre, számítástechnikai eszközökre, vitaminokra, élelmiszerre, játékokra és tisztítószerekre van szükségük.

Az UNICEF Magyarország már megkezdte az élelmiszeradományok, védőfelszerelések és fertőtlenítőszerek célba juttatását, azonban a munka folytatásához, a gyerekek és az őket ellátók védelméhez további erőforrásokra van szükség!

Globális cselekvéssel egy globális probléma megoldásáért       

A koronavírus elszabadulása a válságövezetekben található országokban beláthatatlan következményekkel járhat, több millió ember életét követelve. Különösen kiszolgáltatott helyzetben vannak azok a családok, akik háború, természeti katasztrófa, vagy meglévő járványok sújtotta területeken élnek, otthonukat vesztették, vagy épp zsúfolt menekülttáborokban tartózkodnak. Számukra sok esetben nemcsak a fizikai távolságtartás lehetetlen, de sokszor a kézmosás alapvető feltételei sem adottak a tiszta és biztonságos víz, valamint a szappan hiánya miatt.          

Ahhoz, hogy ne alakuljanak ki újabb gócpontok, és a járványt a világ minden táján tartósan megszüntethető legyen, globális cselekvésre van szükség!

Eddigi eredmények:

Az UNICEF a jelenlegi helyzetben is a gyermekeket és családjaikat helyezi középpontba, valamint kiemelt figyelmet fordít a frontvonalban dolgozó egészségügyi szakemberek védelmére.

A szervezet a járvány kitörése óta:

4.270.000 kesztyűt

573.300 orvosi maszkot

98.931 N95-ös speciális arcmaszkot

156.557 védőruhát

12.750 védőszemüveget

juttatott el a legkritikusabb helyzetben lévő országokba.

A válságövezetekbe, kifejezetten a koronavírus elleni fellépés részeként, 45 tonnányi egészségügyi és védőfelszerelést küldött.       

Kérjük, amennyiben lehetőséged van rá, támogasd a koronavírus elleni fellépésüket itthon és szerte a világban!           

Mire van azonnali szükség?      

2.000 Ft adományból

online tananyagok, tájékoztatófüzetek, tévés és rádiós oktatási anyagok elkészítését teszed lehetővé

4.000 Ft adományból

szappant, fertőtlenítőszert, víztisztító tablettát, gumikesztyűt és egészségügyi arcmaszkot tartalmazó csomagot lehet összeállítani a gyerekek és családjaik számára

6.000 Ft adományból

egy alap orvosi csomagot, vagy egy védőruházatot tudnak  vásárolni az egészségügyi szakemberek támogatásához.

Jelen helyzetben a legkisebb támogatással is rendkívül értékes segítséget tudsz nyújtani azoknak a gyerekeknek, akik mélyszegénységben, rossz higiéniás körülmények között, orvosi ellátás vagy akár otthon nélkül kénytelenek megküzdeni a járványveszéllyel.

Az UNICEF KORONAVÍRUS oldalon még többet olvashatsz a járvány elleni munkáról, kérdés esetén pedig örömmel állnak rendelkezésre.

Köszönjük, hogy Te is mellettük állsz a bajban, és lehetővé teszed, hogy kiállhassanak a gyermekekért!