Megérkezett a ma és a jövő innovációja

2021. 04. 03., 9:15pm
Mától Budapest nagy részén elérhető a Vodafone 5G hálózata

Mától Budapest nagy részén elérhető a Vodafone 5G hálózata

A hazai szolgáltatók közül elsőként, Budapest lakott területének nagy részén elérhetővé vált a kültéri 5G hálózat a Vodafone ügyfelei számára.

Budapesten és környékén több mint 200 bázisállomáson kapcsolták fel az 5G-t. A Vodafone emellett bejelentette, hogy - a tervek szerint - az első negyedév végéig országosan közel 300 bázisállomáson fogják felkapcsolni az 5G-t. Ezzel további nagyvárosokban és kisebb településeken is elérhetővé téve az újgenerációs mobilhálózatot.

A Vodafone nevéhez fűződik az 5G hazai bevezetése: 2019 májusában először Zalaegerszegen, a Zala ZONE Járműipari Tesztpálya ünnepélyes megnyitója alkalmából a tesztpályán. Majd Budapesten, a Vodafone Székház tetején indította el saját frekvenciáján Magyarország első állandó, hálózatába kapcsolt 5G bázisállomásait. 2019 őszén érkezett el a Vodafone 5G fejlesztéseinek következő mérföldköve, amikor is a szolgáltató elindította az ország első, mindenki számára elérhető kültéri kereskedelmi 5G hálózatát – ezzel széles körben elérhetővé téve az 5G nyújtotta előnyöket.

A hálózat fenntartásához, a fejlesztésekhez a Vodafone 100%-ban megújuló energiaforrásokat használ.

A fejlesztések 2020-ban, a pandémia ellenére sem álltak le, a szolgáltató több vidéki nagyvárosban indította el 5G szolgáltatását, így Siófokon, Székesfehérvárott, valamint Miskolcon.  A vidéki fejlesztések a következő hónapokban is folytatódnak: a tervek szerint a Vodafone az első negyedév végéig országosan közel 300 bázisállomáson fogja felkapcsolni az 5G-t, ezzel további nagyvárosokban és kisebb településeken is elérhetővé téve az újgenerációs mobilhálózatot.

A Vodafone Magyarország emellett tavaly az oktatás területére is elvitte az 5G-t. A szolgáltató, ugyanis, együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel (BME). Ennek keretében a vállalat saját frekvenciakészletéből 40 MHz-et biztosít az egyetemen épülő kísérleti 5G hálózat és 5G Laboratórium létrehozásához és üzemeltetéséhez.

Amanda Nelson

 „Az 5G fejlesztések tekintetében Magyarország kiemelkedik nemcsak Európában, hanem az egész világon. Büszkén mondhatom, hogy a Vodafone Magyarország a hazai szolgáltatók között is élen jár az újgenerációs hálózat kiépítésében, jól példázza mindezt mostani bejelentésünk is. Hálózataink fejlesztése kiemelten fontos, hiszen ezek teszik lehetővé a távmunkát és távoktatást, működtetik a vállalkozásokat – legyen szó akár a legnagyobb gyártó vállalatokról vagy a kis-és középvállalkozásokról. A jövőre nézve Magyarországnak a lehető legjobb hálózatokra van szüksége a gazdaság mielőbbi helyreállításához, valamint a sikeres, virágzó üzleti és társadalmi környezet biztosításához – ezt szolgálják 5G fejlesztéseink is.” – mondta el Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója.

„Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy kivegyük a részünket Magyarország digitalizációs fejlesztéseiből, ugyanakkor nagyon fontos számunkra az is, hogy mindezt fenntartható módon tegyük: hálózatainkat úgy kell kiépítenünk, fejlesztenünk, hogy azok kíméljék, ne pedig terheljék a bolygónkat.” – mondta el Dr. Orbán Anita, a Vodafone Magyarország Vállalati Kapcsolatokért Felelős Vezérigazgató-helyettese.

Hozzátette: Úgy gondolom, hogy az 5G elsődleges előnyeit – az elképesztő sebességét, kapacitását és minimális késleltetését – már sokan ismerik, azonban az újgenerációs hálózat környezetünkre gyakorolt hatásáról már jóval kevesebben hallottak. Nemzetközi szabványok szerint az 5G működtetéséhez sokkal kevesebb energiára van szükség, mint például a 4G hálózat üzemeltetéséhez, azaz kevesebb energiát használunk fel, miközben több adatot továbbítunk. Ez azt jelenti, hogy az 5G hálózat üzemeltetése nemhogy nem károsítja környezetünket, hanem környezetkímélőbb, mint a korábbi generációs mobilhálózatok.”

Az 5G közvetlen környezeti hatását jól mutatja, hogy míg a 3G hálózaton 1GB-nyi adatforgalom 110 Wh energiafelhasználást eredményez, addig 4G hálózaton ez már csak 30 Wh, 5G hálózaton (3.5GHz) pedig csupán 8 Wh.

A közvetlen környezeti hatások mellett az 5G-nek számos közvetett pozitív környezeti hatása is lesz: segítségével ugyanis széles körben elterjedhetnek olyan technológiák – pl. IoT megoldások, gépi tanulás, mesterséges intelligencia – amelyek a fenntarthatóságot szolgáló intelligens ökoszisztémák alapjait képezik a jövőben.

Az 5G előnyei:

-Az ötödik és egyben legújabb generációs mobiltechnológia az 5G, az ezen a  frekvencián működő szolgáltatás az eddiginél jóval gyorsabb internet sebességet és megbízhatóbb kültéri lefedettséget biztosít. Emellet olyan kapacitással rendelkezik, hogy a 4G eszköz kiszolgálásának többszörösét  tudja egyszerre.

-5G a - technológia szabta - korlátokat szinte átlépi. A filmek másodpercek alatt letölthetőek, az online játékok, vagy éppen a szórakozás, a meccs legérdekesebb pillanatai pedig 10-szer rövidebb idő alatt érkeznek az eszközökre.

-Az iparban is nélkülözhetetlen, mert gyorsaságánál fogva megkönnyíti a gépek, robotok közti kommunkációt, mivel egyszerre rengeteg eszközt ki tud szolgálni a hálózat.

-Az 5G legnagyobb haszonélvezője az egészségügy lehet. Késleltetése szinte elenyésző, a felhőben a röntgen és egyéb felvételek nagy gyorsasággal jutnak el például a kórházba a szakorvoshoz. A győri egyetem nemrégiben egy tüdőröntgen küldésével bizonyította ezt.

Szívműtéteknél, de az u.n. távműtéteknél is nagyon fontos a gyors kommunikáció, a szakorvosok azonnali reakciója.

A rehabilitáció terén, például, a gerincsérült beteg segédeszközeinek hálózatra kapcsolásával rögtön kap visszajelzést a kezelő orvos.

Győrfi Pál, a mentők szóvivője azt is vizionálta, hogy a mentő megérkezésekor az ápolók a beteggel tudnak foglalkozni, míg a mentőautó automatikusan, vezető nélkül beparkol, ezáltal is időt nyerve.

-Az 5G a jövőt még izgalmasabbá teszi, hisz hamarosan olyan innovációknak nyit kaput, mint a holografikus hívások, a felhőalapú kiterjesztett valóságra épülő (AR) játékok vagy az okos otthonok és városok.