Ezt az Anna Lindh Foundation nemzetközi hálózata egyidejűleg valósítja meg számos országban a kultúrák közti párbeszéd jegyben, ingyenes koncertekkel. A nemzetközi alapítvány tagszervezetei kezdeményezésére november 28-át „a mediterrán térség világnapjává” nyilvánították. Ebből az alkalomból 25 országban egyidejűleg 36 koncertet rendeznek. Az Anna Lindh Alapítvány alexandriai központú intézmény, amelynek célja, hogy összekösse a civil társadalmat és az állampolgárokat a mediterrán térségben, hogy bizalmat építsen és javítsa a kölcsönös megértést.
„Mediterrán világnap” november 28., 19.00 – Fény Utcai Piac, Budapest, Lövőház u. 12.
Magyarországon a „Mediawave – Fényírók fesztiválja” képviseli a kezdeményezést, melynek keretében a SimorÁg Táncirkusz különleges cirkuszi produkcióval lép fel és a Tariqa zenekar koncertezik. Az eseménynek a Fény Utcai Piac ad otthont.
Tariqa zenekar - credit: Bézsenyi Zsolt
A marokkói Said Tichiti volt az első, aki a gnawa zenét bemutatta és szélesebb körben ismertté tette Magyarországon – ezt a hagyományt viszi tovább a Tariqa. A gnawa, szülőhelyén, Marokkóban a rabszolgák és leszármazottaik kultúrájának a része, és szorosan kapcsolódik gyógyító szertartásaikhoz. Ezt az ősi szakrális transzzenei formát nevezte William Burroughs „a világ legrégebbi, 4000 éves rock’n’rolljának”. A gnawa olyan varázslatos ritmusképleteken alapul, melyek egyszerre változatlanok és folyamatosan változóak. Bár az alapritmus változatlan, a folyamatosan változó hangsúlyok mindig új lüktetést adnak az improvizációk alatt lassan, de folyamatosan gyorsuló, fokozódó zenének. Ennek az egyedülálló és gazdag ritmikának köszönhetően a gnawa több jelentős rock és jazz zenészre volt hatással világszerte.
A SimorÁg TánCirkusz 2010 óta foglalkozik főként mesedarabok létrehozásával a színház, a tánc, cirkusz, bábszínház összekapcsolásával. Világukban a díszletek és a szereplők is folyton átváltoznak, ahogyan a mesék áramló képzeletvilágában bárki, bármivé változhat. Munkáik egyedi feldolgozások, új történeteket hoznak létre, a történetek szimbólumokon keresztül válnak érthetővé, a humor és a líraiság egyszerre van jelen.
A piac az ókor óta a mindennapi élet egyik fő színtere, kulturális tér, ahol minden és mindenki megfordul – áruk, emberek, ideák, hangok, illatok, fények – egyszóval minden, ami a közösségeket kulturálisan összekapcsolja. A mediterrán országokban sok esetben a helyi művészek, zenészek és táncosok találkozó- és bemutatkozó helye is a piactér. E gondolat mentén kívánják a szervezők ötvözni a régi magyar hagyományokat a mediterrán országokra jellemző zenei világgal és egy varázslatos estén megünnepelni a kulturális sokszínűséget.
A Fény Utcai Piac az elmúlt években számtalan közösségi eseménynek adott otthont – többek között a Budapesti Tavaszi Fesztiválnak, a Pindúr piacnak, a Kortalanul Kreatív vásárnak vagy a Zenélő Piacok projektnek –, a jövőben is kiemelt hangsúlyt szeretne adni a kulturális közösségi eseményeknek, így erősítve a piac közösségi tér, találkozópont jellegét.
Az eseményen a részvétel ingyenes.
További információ:
http://www.mediawavefestival.hu/index.php?modul=menupontok&kod=51984