A díj célja, hogy a család ugyanolyan hangsúlyos szerepet kapjon a médiában, mint a valódi életben.
Nyomtatásban megjelenő cikkeket, rádió- és televízió-műsorokat, online tartalmakat jutalmaznak, amelyek a fenti témát magas szakmai színvonalon jelenítik meg. Nem csupán az olvasottság, hallgatottság vagy nézettség növelése miatt, hanem információ, erő, segítség adása a családban való boldog élethez.
A jelöltek
Ezért fontos számukra ma is, hogy díjazzák azt az újságírót, aki a család témában értékközpontú, a családot erősítő, szakmailag igényes, problémamegoldó anyagot hoz nyilvánosságra, és ezzel sok olvasót elgondolkoztat.
A díjra jelölt munkák között kiemelt téma a párkapcsolati elköteleződés, a házasságok megóvása, a válás megelőzése, a jól működő családok „titka”, a gyermekvállalás, az örökbefogadás, a generációk sikeres együttélése, a gyermeknevelés, a családok társadalmi szerepe.
A szakmai díj odaítélésekor kiemelt szempont, hogy a cikk vagy műsor a kívánt célcsoportot meg tudta-e szólítani. Illetve sikerült-e eljuttatnia a fontos üzenetet olyan korosztályokhoz és olyan értékrendű emberekhez is, akik a családbarát szemlélettel ritkábban találkoznak, illetve kevésbé tartják fontosnak.
Külhoni Média a Családért-díj
A Média a Családért Alapítvány 2016-ban a határon túlra is kiterjesztette tevékenységét, és megalapította a Külhoni Média a Családért-díjat. Egy ilyen díj figyelmet és törődést jelenthet határon túl élő kollégák számára.
A hattagú zsűri minden hónapban pontozással választja ki a havi győztes jelölteket. Év végén a 12 jelölt közül szakmai tanácskozással döntenek a külhoni Média a Családért-díj Fődíjasáról.
Forrás: Média a családért alapítvány