by Szendi Horváth Éva
„LÁTVÁNYTÉR 15 év” 2023. április 21 – június 25.
A kiállítás szervezői nyílt felhívással a teljes szakmát szólították meg. A jelentkező tervezők maguk döntötték el, hogy az elmúlt 15 évből mely munkájukat kívánják ezen a fórumon megmutatni. A kiállítótérbe nem csak tablók kerültek, de eredeti tervek, díszletelemek, makettek, bútorok, bábok és jelmezek egyaránt.
Az első LÁTVÁNYTÉR kiállítás a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete (MAOE) és a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága (MALÁT) közös szervezésében 2010-ben, az Olof Palme házban került megrendezésre. A kiállítást az a gondolat hívta életre, hogy bár az alkotók munkája nélkül nem jönnének létre az előadások, nem születne meg a színpadon az a bizonyos „varázslat”, a nagyközönség előtt nevük és munkájuk mégis leginkább ismeretlen. A 2010 óta „LÁTVÁNYTÉR” sorozatcím alatt évente megrendezett tárlatok sokat tettek és tesznek a szakma láthatóságért, elismertségéért.
A kiállítók névsora azt bizonyítja, hogy a tárlaton több generáció képviselteti magát, számos fiatal alkotó is szerepel a listán. A kiállítás anyaga szükségszerűen szubjektív és esetenként csak egy kis részét mutatja be a művész életművének. Mindez csak töredéke a magyar látvány-, díszlet-, jelmez- és bábtervező szakma által vizuálisan megálmodott megannyi előadásnak az elmúlt 15 évben.
A kiállítótérbe nem csak tablók kerültek, de eredeti tervek, díszletelemek, makettek, bútorok, bábok és jelmezek egyaránt. A kiállítást a szervezők, a szakmai közeget kitágítva, a nagyközönség számára álmodták meg. Remélik, hogy amikor a nézők reflektorfény helyett nappali fényben, az illúzió helyett az illúziókeltés mesterségbeli tudását csodálva, testközelből, „szemmagaságban” találkozhatnak ezekkel a munkákkal, a kulisszák mögötti élmény az elmélyülésre ad alkalmat a számukra.
A kiállítók névsora:
Balla Ildikó, Berzsenyi Krisztina, Birta Gábor, Bognár Eszter, Bozóki Mara, Bujdosó Nóra, Dévényi Rita, Kentaur Erkel László, Füzér Anni, Herman Anett és Pajor Patrícia, Hoffer Károly, Horesnyi Balázs, Horváth Jenny, Horváth Kata, Ignjatović Krisztina, Bianca Imelda Jeremias, Khell Csörsz, Khell Zsolt, Kiss Borbála, Michac Gábor, Molnár Zsuzsa, Németh Anikó, Orosz Klaudia, Palya Gábor, Papp Janó, Rákay Tamás, Rátkai Erzsébet, Rózsa István, Székely László, Szendrényi Éva, Szlávik István, Tordai Hajnal, Tóth Kázmér, Varjas Zsófi, Varsányi Anna, Vereckei Rita, Virág Vivien, Zeke Edit
Kurátor: Balla Ildikó
Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társaságának éves kiállítása
„LÁTVÁNYTÉR 15 év” 2023. április 20 – június 25. – Pesti Vigadó
További információk:
Szervező: Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művészek Társasága (MALÁT)
A kiállítás helyszíne: Vigadó Galéria V. és VI. emeleti kiállítótermek
Cím: 1051 Budapest, Vigadó tér 2.
Megnyitó: 2023. április 20., csütörtök, 17 óra
https://vigado.hu/programok/-/event/10184/latvanyter-15-ev/18745
Khell Csörsz: Yerma — makett
KHELL CSÖRSZ
díszlettervező - makett
Federico GARCÍA LORCA
YERMA
Rendező / Director: Cilla BACK
Schauspielhaus Bochum, 2013
Fotó / Photo: KHELL Csörsz
Gnjatovic Kristina: Secondhand — előadásfotó
GNJATOVIĆ KRISTINA
jelmeztervező - előadásfotó
Svetlana ALEXIEVICH
SECONDHAND
Rendező / Director: BAGOSSY László
Díszlettervező / Set designer: BAGOSSY Levente
Örkény István Színház, Budapest, 2018
Fotó / Photo: HORVÁTH Judit
Mihac Gábor: Hamupipőke — jelmezterv
MICHAC GÁBOR
báb-, díszlet- és jelmeztervező - jelmezterv
GRIMM testvérek/Brothers–GIMESI Dóra
HAMUPIPŐKE / CINDERELLA
Rendező / Director: TENGELY Gábor
Vaskakas Bábszínház, 2018