by Szendi Horváth Éva
fotó: Valen Árpád
A csárdáskirálynő, A tatárok Magyarországban és a Hedda Gabler előadások után mindenkinek érdemes a nézőtéren maradni!
A Revizor kritikai portállal együttműködve a Miskolci Nemzeti Színház évek óta tart szakmai beszélgetéseket. A diskurzus keretében Csáki Judit és Jászay Tamás kritikusok segítségével az adott előadás alkotói minden érdekességet elárulnak a darabról, annak születéséről, nehézségeiről, és persze minden érdekes kulisszatitokba is beavatják az érdeklődő nézőket.
Ezen a héten három ilyen alkalmat is kínál a miskolci teátrum, így a vastaps után nem érdemes rögtön a ruhatárba rohanni a kabátért.
Kedden, november 14-én a 18 órakor kezdődő A csárdáskirálynő operett után Béres Attila igazgató, az előadás rendezője avatta be a nézőket a részletekbe. Természetesen a darabban játszó színművészektől is lehetett egy s mást kérdezni. A beszélgetés moderátora Csáki Judit volt.
Csütörtökön, november 16-án A tatárok Magyarországban előadást vesézi ki Jászay Tamás segítségével a miskolci közönség. Szőcs Artur rendező, Cser Ádám zeneigazgató, az előadás zeneszerzője, valamint a színművészek is az előadásról elárulnak minden érdekességet, amellyel kétszáz évvel ezelőtt megnyílt a miskolci teátrum.
A tatárok Magyarországban előadás csütörtökön 18:00 órakor kezdődik, a beszélgetés az előadás után 15 perccel, kb. 19:45-kor veszi kezdetét a Nagyszínházban.
Pénteken a közönség a Rusznyák Gábor rendezésében készült Hedda Gabler című előadásról tudhat meg mindent, amire csak kíváncsi. Csáki Judit ezen az estén is kifaggatja a rendezőt és a színművészeket az előadás keletkezésének körülményeiről, próbafolyamatról, és persze a nézőknek is teret ad, hogy kérdezzenek bátran az alkotóktól.
Pénteken a Hedda Gabler előadás 19:00 órakor kezdődik, a beszélgetés az előadás után 15 perccel, kb. 21:00 órakor veszi kezdetét.
Annak sem kell aggódni, akinek az előadásokra nincs jegye, ugyanis az előadás utáni beszélgetésre a belépés ingyenes!