Közös koncerttel köszöntik 2021-et

2020. 30. 12., 1:50pm
Erkel, Liszt, Dohnányi, Kodály és Bartók műveit is hallhatjuk Kovács János vezényletével, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Zeneakadémia ifjú növendékeinek előadásában 2021. január 1-én.

Erkel, Liszt, Dohnányi, Kodály és Bartók műveit is hallhatjuk Kovács János vezényletével, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Zeneakadémia ifjú növendékeinek előadásában 2021. január 1-én.

Az Újévi nyitányt 18 órától élőben közvetíti a Bartók Rádió, 19.30-tól pedig csúsztatott idővel élőben látható az M5 műsorán.

Különleges zenei élményt kínál az MTVA, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és a Zeneakadémia közös újévi koncertje. Az est házigazdája Bősze Ádám, a Bartók Rádió műsorvezetője lesz, akinek cseppet sem idegen az eseménynek otthont adó patinás épület.

„A magyar nemzet fantasztikus zeneszerzőket, muzsikusokat, énekeseket adott a világnak, akik mind megjelennek ebben a koncertben – név szerint vagy névtelenül, akár csak a tradíció tekintetében. A Zeneakadémia korábbi növendékeként hatalmas öröm számomra, hogy ennek a rendkívüli estének a műsorvezetője lehetek. Fantasztikus érzés így visszamenni és az újévet az alma materben kezdeni” – árulta el Bősze Ádám.

A repertoárban felcsendülnek a magyar zeneművészet nagyjainak művei, többek között hallhatjuk a Palotást Erkel Ferenc Hunyadi László c. operájából, az Intermezzot Kodály Zoltán Háry János c. daljátékból, illetve Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiáját is. 

„Idén is a Magyar Rádió méltán népszerű Szimfonikus Zenekara teremti meg az új év ünnepén azt a kivételes légkört, amelyben a várakozás és a remény ötvöződik örömteli találkozásokkal – ezúttal az online térben. Büszkék vagyunk a Zeneakadémia fiatal szólistáira, közreműködő tehetségeinkre: Devich Gergelyre (cselló), Fekete Borbálára (népi ének), Pusker Júliára (hegedű), Seidl Dénesre (trombita). Az újévi koncert felemelő pillanatokat tartogat e különös fordulatokat hordozó, kiszámíthatatlan jelenben” – tette hozzá Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora.

Az újévi koncertet Kovács János karmester dirigálja, akinek munkássága felöleli a klasszikus-romantikus operarepertoár műveit, valamint a kortárs darabokat. A Liszt- és Kossuth-díjas érdemes művész a 2014/15-ös évad óta a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának állandó karmestere.

Újévi nyitány január 1-én 18 órától a Bartók Rádióban, 19.30-tól az M5 műsorán!