Közel 14 ezer kockából rakták ki Petőfit

2022. 30. 09., 3:05pm
Ötven ember négy órán keresztül építette Lego kockákból Petőfi Sándor arcképét Kunszentmiklóson. Akár rekord is lehet!

 

A 2022-es és 2023-as esztendő Petőfi Sándor születésének 200 éves évfordulójáról szól. Az emlékév apropóján különleges módon emlékeztek a nagy magyar költőre: a közösséget bevonva Lego kockákból építették meg az arcképét Kunszentmiklóson, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szervezésében megvalósult Bács-Kiskun Megyei Napok alkalmával.
Az összesen 13 824 darab építőkockából álló mozaikot több mint ötven ember építette négy órán keresztül. A Petőfi kép világrekordként még nem került hitelesítésre, de a szervezők tudomása szerint korábban még hasonlót sem alkotott senki.
“Szerettünk volna olyan rendhagyó módon tisztelegni Petőfi Sándor életműve előtt, amely örök közös emlék lehet sokak számára. A családok az építés által egy olyan kontextusban is találkozhattak a költővel, amire korábban még biztosan nem volt lehetőségük. Bízunk benne, hogy ez által sikerül az érdeklődésüket felkelteni Petőfi és munkássága iránt, valamint abban is, hogy a költő nevét egy életre szóló boldog emlékhez is tudják csatolni” - mondta Józan Ágota, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szakmai vezetője.

Érdekesség, hogy az utolsó Lego kockát “maga Petőfi Sándor” illesztette az arcképre. A helyszínen ugyanis ott volt a Bánföldi Szilárd színész is. A Petőfi 200 emlékév keretein belül teljesen átszellemült a költővé: kinézetében, beszédstílusában és szellemiségében népszerűsíti nyilvános rendezvényeken, de még a TikTok-on is Petőfi Sándor munkásságát.
Aki kedvet kapott egy Petőfi lego építéséhez vagy megcsodálásához, idén két alkalommal még biztosan megteheti: október 15-én Kiskőrösön, december 17-én pedig Szabadszálláson raknak össze a költőhöz kötődő különleges installációkat.

2022-ben és 2023-ban a költő kiemelt figyelmet kap Bács-Kiskun megyében, hiszen a Petőfi 200 Emlékévhez kapcsolódóan már eddig is, közel félszáz program valósult meg.

A szerteágazó Petőfi-kultuszt több településen tematikus turisztikai nevezetességek ápolják, így a költő életének fontos állomásain, például Kiskunfélegyházán, Kiskőrösön, Dunavecsén és Szalkszentmártonon emlékházak és múzeumok őrzik hagyatékát, szobrok dicsőítik a költőt és munkásságát. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy minél több színes, nívós esemény jelezze a bicentenáriumot. A pontos programokról a www.petofi200.hu oldalon található bővebb információ.