Klasszikus tudás, szorgalom és megbízhatóság
2022. 29. 07., 9:23pm
Az idén 17. alkalommal került sor a Zalaszentgyörgyi Nemzetközi Művésztelep megrendezésére.
by Szendi Horváth Éva
Mint mindig, úgy most is a vendéglátók: Kovács Dezső polgármester, Buday Mihály művészeti vezető és a kistelepülés vendégszerető lakossága nagy örömmel fogadta a szélrózsa minden irányából érkező 22 fős csapatot. Az internacionális alapgondolat jegyében megszervezett alkotótábor részvevői nemcsak Magyarország különböző részeiről, hanem Ukrajna, Üzbegisztán, Románia, Vajdaság és Szerbia messzi tájairól érkeztek a zalai dombok ölelésében meghúzódó, csupavirág kisfaluba.
A XVII. Zalaszentgyörgyi Nemzetközi Művésztelep megnyitó ünnepségére és Bényi Éva festőművész kiállításának verniszázsára Porta Tájházban került sor. A művésznőnek már az édesapja, Bényi Árpád is festőművész volt. Ám a szülei családi élete úgy alakult, hogy a gyerekük Debrecenben, a nagyszüleinél nőtt fel. Aprócska kislányként Éva szinte állandó késztetést érzett a rajzolásra. Épp’ ezért amikor hatéves lett, a nagyszülei beíratták a Bíró Lajos által vezetett Meggyesi Ferenc Képzőművészeti Szakkörbe. Bár gyakran találkozott tanárként is dolgozó édesapjával, de az soha nem akarta őt tanítani — mondván: debreceni mestereinél a lánya jó kezekben van. Érettségiig Éva rendszeresen járt a rajzszakkörbe, nyaranta pedig mindig három hetet töltött a szakkör által szervezett a hajdúnánási művésztelepen.
Tanárai nagyon szerették a tehetséges, szorgalmas kislányt és különböző nemzetközi rajzversenyekre is rendre benevezték. Indiában a Dinnyepiac és az Esős város című képeivel még aranyérmet is nyert. Tizenhat évesen már olyan magabiztosan festett olajjal, hogy részt vehetett az Ernst Múzeum amatőr festőknek szervezett országos kiállításán.
Az érettségi előtt rengeteg rajzolt, mert mindenáron be akart kerülni a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára. Az intézménybe akkoriban óriási volt a túljelentkezés: a festő-szakra hétszáz jelöltből csupán négyet vettek fel. Az első menetben Éva is bekerült a kiválasztott hetven fiatal közé, de a második rostán sajnos már kiesett. Ám a maximális pontszámai elégnek bizonyultak arra, hogy felvételt nyerjen a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolára. Ott meg kellett tapasztalnia, hogy a nyíregyházi és debreceni festők közötti állandó rivalizálásnak a hallgatók itták meg a levét. A szinte tapintható, örök feszültség miatt a főiskolai évek alatt Éva képei se vettek részt semmiféle megmérettetésen.
Amikor édesapját később kinevezték a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola rajztanszék-vezetőjének, ő hívta fel a figyelmét arra, hogy még egy hajdani, országos sikerét is elhallgatták előle. Ám régi igazság, hogy az élet ikszre játszik.
Amikor 1977-ben Bényi Éva megszerezte a diplomáját, azonnal megnyerte a Főiskolai Biennálé aranyérmét. Végzés után úgy döntött, hogy a fővárosban helyezkedik el: Csillaghegyen, a Dózsa György úti általános iskolában lett rajztanár. Somogyi József, a Képzőművészeti Főiskola nagyhatalmú rektora egy fura esetnek köszönhetően figyelt felaz ifjú pedagógus áldásos tevékenységére. A nagy reputációval bíró, Kossuth-díjas művész unokáját egyszer a tanárnő, büntetésből, bezárta az osztályterembe, később pedig megfeledkezett róla. A gyerekre a takarítónő talált rá és utána természetesen hatalmas a botrány kerekedett. Ám ennek az incidensnek köszönhető, hogy a rektor úr felfigyelt a diákok falakon kiállított képeire és megtapasztalhatta, hogy az iskolai rajzórákon milyen remek munka folyik. Így vált Éva régi vágya valóra, mert 1978-ban maga a rektor úr vette fel a főiskolára. 1982-ben végzett és utána a jó hírnévnek örvendő Budenz utcai iskolában kezdett tanítani.
A következő húsz évben Éva gyereket nevelt, tanított és folyamatosan festett. Már a nyolcvanas években is nagyon sok helyre dolgozott. Akkoriban a magyar festők műveinek nyugati piacokra való exportálását Vas Péter és Wessely Tibor végezte.
A nagyvilágban Éva biztos, klasszikus tudása, szorgalma és megbízhatósága nagyon vonzóvá tette őt a műkereskedők körében. Éveken át dolgozott a holland Jansen cégnek, akik hat hetenként öt-hat képet kértek tőle. Számos megrendelést kapott Ausztriából Angliából, Amerikából, Ausztráliából, illetve a japán Hirosawa cégtől egyaránt. Németországból még egy karácsonyi üdvözlőkártya sorozat megtervezésére is kapott felkérést. Éva műveiből képei exportőrei, Péter és Tibor még egy franciaországi kiállítást is szerveztek, amiről ő már megint csak utólag szerzett tudomást…
A megrendelői kívánságára a művésznek szinte hetente más stílusban kellett dolgoznia. Egyik periódusban németalföldi életképek tökéletes megfestését várták el tőle, a másikban élethű portrékat kellett alkotnia, a harmadikban pedig a ficánkoló lovakra volt igény. Évának se ideje, se energiája nem maradt arra, hogy — divatos szófordulattal élve! —„kitalálja” önmagát. Negyvenéves kora körül azonban hirtelen mindenből elege lett.
Elment egy év fizetés nélküli szabadságra, hogy megtapasztalja: festőként hogyan boldogul. Régi békeidőket felidéző városkép-festészetével Éva hamar nagyon sikeressé vált. Mindegyik alkotásán egy-egy kis sztorit mesél el. A műalkotásokból áradó nyugalom, harmónia gyakran magával ragadja a túl izgalmas, zaklatott életet élő, mai szemlélőt. Ő pedig végtelenül tud örülni annak, ha a befogadó rá tud hangolódni a képeire. Évának mindig nagyon fontos volt a rajzosság. Biztos rajztudása révén képei könnyed hatást keltenek, ám a művek mindig rengeteg munkával, több fázisban készülnek el. Mivel az alkotások festve és rajzolva is vannak, a rajzelemek tökéletesítése mindig alapos odafigyelést igényel.
Bényi Éva minden élményt gondosan elraktároz magában. Amikor útra kel, jól megfigyeli a ma emberét, az őt körülvevő épületeket és hangulatot. Rögzül benne a nagyváros nyüzsgése, a turista áradatot körülvevő fények sokasága egyaránt. Mindig a látványból indul ki, így egy-egy szituációban sokszor csupán a fények ragadják meg.
Éva életműve roppant változatos. Nemcsak olajjal fest, hisz’ imád pasztellezni és nagyon vonzza az akvarellezés is. Egyszer egy bonsai kiállítás szervezői arra kérték fel, hogy a keleti kultúrára jellemző stílusban készítsen el egy tizenöt darabos madaras/növényes/pandamacis akvarell sorozatot. Természetesen ezt a feladatot is tökéletesen teljesítette.
Egy szép csokor láttán néha a virágfestés is magával ragadja, ám a figurák mindig jobban hatnak rá.
A festményen Bényi Éva lánya
Éva lánya Manchesterben él és egy elvált férfihez ment feleségül, akinek akkor már volt egy kislánya. Amikor a család Pesten járt, Éva együtt rajzolt a gyerekkel. Egy idő után ez arra inspirálta, hogy a kislánynak szépséges fővárosunkat rajzokban mutassa be. A gyereknek szánt ajándék rajzokból összeállt egy Budapest nevezetességeit bemutató angol és magyar kifestő füzet. Ha ideje engedi, akkor a művésznő szeretné folytatni a hazánkat népszerűsítő kifestő füzetek közreadását. Elsősorban a Dunakanyar és a Balaton rajzi megfogalmazása izgatja.
Szendi Horváth Éva
by Szendi Horváth Éva
Mint mindig, úgy most is a vendéglátók: Kovács Dezső polgármester, Buday Mihály művészeti vezető és a kistelepülés vendégszerető lakossága nagy örömmel fogadta a szélrózsa minden irányából érkező 22 fős csapatot. Az internacionális alapgondolat jegyében megszervezett alkotótábor részvevői nemcsak Magyarország különböző részeiről, hanem Ukrajna, Üzbegisztán, Románia, Vajdaság és Szerbia messzi tájairól érkeztek a zalai dombok ölelésében meghúzódó, csupavirág kisfaluba.
A XVII. Zalaszentgyörgyi Nemzetközi Művésztelep megnyitó ünnepségére és Bényi Éva festőművész kiállításának verniszázsára Porta Tájházban került sor. A művésznőnek már az édesapja, Bényi Árpád is festőművész volt. Ám a szülei családi élete úgy alakult, hogy a gyerekük Debrecenben, a nagyszüleinél nőtt fel. Aprócska kislányként Éva szinte állandó késztetést érzett a rajzolásra. Épp’ ezért amikor hatéves lett, a nagyszülei beíratták a Bíró Lajos által vezetett Meggyesi Ferenc Képzőművészeti Szakkörbe. Bár gyakran találkozott tanárként is dolgozó édesapjával, de az soha nem akarta őt tanítani — mondván: debreceni mestereinél a lánya jó kezekben van. Érettségiig Éva rendszeresen járt a rajzszakkörbe, nyaranta pedig mindig három hetet töltött a szakkör által szervezett a hajdúnánási művésztelepen.
Tanárai nagyon szerették a tehetséges, szorgalmas kislányt és különböző nemzetközi rajzversenyekre is rendre benevezték. Indiában a Dinnyepiac és az Esős város című képeivel még aranyérmet is nyert. Tizenhat évesen már olyan magabiztosan festett olajjal, hogy részt vehetett az Ernst Múzeum amatőr festőknek szervezett országos kiállításán.
Az érettségi előtt rengeteg rajzolt, mert mindenáron be akart kerülni a Budapesti Képzőművészeti Főiskolára. Az intézménybe akkoriban óriási volt a túljelentkezés: a festő-szakra hétszáz jelöltből csupán négyet vettek fel. Az első menetben Éva is bekerült a kiválasztott hetven fiatal közé, de a második rostán sajnos már kiesett. Ám a maximális pontszámai elégnek bizonyultak arra, hogy felvételt nyerjen a Nyíregyházi Tanárképző Főiskolára. Ott meg kellett tapasztalnia, hogy a nyíregyházi és debreceni festők közötti állandó rivalizálásnak a hallgatók itták meg a levét. A szinte tapintható, örök feszültség miatt a főiskolai évek alatt Éva képei se vettek részt semmiféle megmérettetésen.
Amikor édesapját később kinevezték a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola rajztanszék-vezetőjének, ő hívta fel a figyelmét arra, hogy még egy hajdani, országos sikerét is elhallgatták előle. Ám régi igazság, hogy az élet ikszre játszik.
Amikor 1977-ben Bényi Éva megszerezte a diplomáját, azonnal megnyerte a Főiskolai Biennálé aranyérmét. Végzés után úgy döntött, hogy a fővárosban helyezkedik el: Csillaghegyen, a Dózsa György úti általános iskolában lett rajztanár. Somogyi József, a Képzőművészeti Főiskola nagyhatalmú rektora egy fura esetnek köszönhetően figyelt felaz ifjú pedagógus áldásos tevékenységére. A nagy reputációval bíró, Kossuth-díjas művész unokáját egyszer a tanárnő, büntetésből, bezárta az osztályterembe, később pedig megfeledkezett róla. A gyerekre a takarítónő talált rá és utána természetesen hatalmas a botrány kerekedett. Ám ennek az incidensnek köszönhető, hogy a rektor úr felfigyelt a diákok falakon kiállított képeire és megtapasztalhatta, hogy az iskolai rajzórákon milyen remek munka folyik. Így vált Éva régi vágya valóra, mert 1978-ban maga a rektor úr vette fel a főiskolára. 1982-ben végzett és utána a jó hírnévnek örvendő Budenz utcai iskolában kezdett tanítani.
A következő húsz évben Éva gyereket nevelt, tanított és folyamatosan festett. Már a nyolcvanas években is nagyon sok helyre dolgozott. Akkoriban a magyar festők műveinek nyugati piacokra való exportálását Vas Péter és Wessely Tibor végezte.
A nagyvilágban Éva biztos, klasszikus tudása, szorgalma és megbízhatósága nagyon vonzóvá tette őt a műkereskedők körében. Éveken át dolgozott a holland Jansen cégnek, akik hat hetenként öt-hat képet kértek tőle. Számos megrendelést kapott Ausztriából Angliából, Amerikából, Ausztráliából, illetve a japán Hirosawa cégtől egyaránt. Németországból még egy karácsonyi üdvözlőkártya sorozat megtervezésére is kapott felkérést. Éva műveiből képei exportőrei, Péter és Tibor még egy franciaországi kiállítást is szerveztek, amiről ő már megint csak utólag szerzett tudomást…
A megrendelői kívánságára a művésznek szinte hetente más stílusban kellett dolgoznia. Egyik periódusban németalföldi életképek tökéletes megfestését várták el tőle, a másikban élethű portrékat kellett alkotnia, a harmadikban pedig a ficánkoló lovakra volt igény. Évának se ideje, se energiája nem maradt arra, hogy — divatos szófordulattal élve! —„kitalálja” önmagát. Negyvenéves kora körül azonban hirtelen mindenből elege lett.
Elment egy év fizetés nélküli szabadságra, hogy megtapasztalja: festőként hogyan boldogul. Régi békeidőket felidéző városkép-festészetével Éva hamar nagyon sikeressé vált. Mindegyik alkotásán egy-egy kis sztorit mesél el. A műalkotásokból áradó nyugalom, harmónia gyakran magával ragadja a túl izgalmas, zaklatott életet élő, mai szemlélőt. Ő pedig végtelenül tud örülni annak, ha a befogadó rá tud hangolódni a képeire. Évának mindig nagyon fontos volt a rajzosság. Biztos rajztudása révén képei könnyed hatást keltenek, ám a művek mindig rengeteg munkával, több fázisban készülnek el. Mivel az alkotások festve és rajzolva is vannak, a rajzelemek tökéletesítése mindig alapos odafigyelést igényel.
Bényi Éva minden élményt gondosan elraktároz magában. Amikor útra kel, jól megfigyeli a ma emberét, az őt körülvevő épületeket és hangulatot. Rögzül benne a nagyváros nyüzsgése, a turista áradatot körülvevő fények sokasága egyaránt. Mindig a látványból indul ki, így egy-egy szituációban sokszor csupán a fények ragadják meg.
Éva életműve roppant változatos. Nemcsak olajjal fest, hisz’ imád pasztellezni és nagyon vonzza az akvarellezés is. Egyszer egy bonsai kiállítás szervezői arra kérték fel, hogy a keleti kultúrára jellemző stílusban készítsen el egy tizenöt darabos madaras/növényes/pandamacis akvarell sorozatot. Természetesen ezt a feladatot is tökéletesen teljesítette.
Egy szép csokor láttán néha a virágfestés is magával ragadja, ám a figurák mindig jobban hatnak rá.
A festményen Bényi Éva lánya
Éva lánya Manchesterben él és egy elvált férfihez ment feleségül, akinek akkor már volt egy kislánya. Amikor a család Pesten járt, Éva együtt rajzolt a gyerekkel. Egy idő után ez arra inspirálta, hogy a kislánynak szépséges fővárosunkat rajzokban mutassa be. A gyereknek szánt ajándék rajzokból összeállt egy Budapest nevezetességeit bemutató angol és magyar kifestő füzet. Ha ideje engedi, akkor a művésznő szeretné folytatni a hazánkat népszerűsítő kifestő füzetek közreadását. Elsősorban a Dunakanyar és a Balaton rajzi megfogalmazása izgatja.
Szendi Horváth Éva