Két Fonós lemez kapott Fonogram díjat

2022. 03. 05., 9:23pm
Szombaton tizenkilencedik alkalommal adták át a Fonogram - Magyar Zenei Díjakat, amelynek két kategóriában a Fonó által gondozott lemezeket díjaztak.

 

by Szendi Horváth Éva

Dresch Mihály

A Dresch Quartet Árnyékban című lemeze Az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele kategóriában nyerte el a rangos elismerést, míg a Góbé zenekar Bartók 44 duó című felvétele Az év hazai világ-, vagy népzenei albuma kategóriában lett az első helyezett. A díjat a Dresch Quartet nevében Dresch Mihály, a Góbé nevében pedig Vizeli Máté vette át.

A Fonogram nap nevű interaktív műsorfolyam során az egyes zenei kategóriák nyerteseire videók formájában derült fény. A 25 fős szakmai zsűri 18 műfaji kategóriában ítélt oda díjakat.

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) három évtizede minden évben odaítéli a különböző zenei stílusok hazai és nemzetközi legjobbjainak az őket megillető szakmai elismeréseket. Idén ismét rekord mennyiségű, mintegy 1400 nevezés közül választották ki a legjobbakat. Először a 18 kategória 5-5 (holt verseny esetén 6) jelöltjét, majd közülük kerültek ki a második forduló voksainak összesítését követően a nyertesek. Nevüket a szombati díjátadón tették ünnepélyesen közzé.

Playlist: https://www.youtube.com/playlist?list=PLTPL3XfLefNiHOrgVK6o1NJmxIqdUYc8h

A Góbé zenekar Bartók 44 duó című lemeze az ismert, két hegedűre írott duókat állítja párhuzamba azok forrásanyagaival. A lemez különlegessége, hogy ezt az anyagot ilyen összefoglaló jelleggel eddig még nem lehetett hallani. Különlegesek a sok, alapvetően énekes és szólóhangszeres felvétel zenekari feldolgozásai, amelyekhez rendkívüli kutatómunkára és képzelőerőre volt szükség, valamint az egészre jellemző nyelvi és nemzetiségi szerteágazás, gondolva itt a magyar, szlovák, román, rutén, szerb és arab dallamokra.

 

Vizli Máté

„Mivel a felvételnek kimondott célja, hogy oktatási segédanyagként is szolgáljon, Vizeli Máté és Surján Péter hegedűjátéka a Negyvennégy duó előadása során a sallangmentes egyszerűséget célozta meg, az előadói utasítások maximális betartásával. (...)

Mindazonáltal néhány duó esetében a muzsikusok népzenész oldala is előtérbe kerül, így helyenként népzenei játékelemeket is felfedezhetünk a megoldásaik között.” (Tóth Endre zenetörténész)

A lemezről bővebben itt »» http://webbolt.fono.hu/bartok44duo

—Árnyékban lenni számomra annyi, mint nem a rivaldában, folyamatos ricsajban, dumálásban... Árnyék hűvösében figyelni, szemlélődni, tevékenykedni. Ez az árnyékban! – vallja Dresch Mihály az Árnyékban című lemez borítóján. A legendás Dresch Quartet készítette el a lemezt, amelyet 2020-ban rögzítettek a Pannónia Stúdióban és 2021-ben jelent meg a Fonó kiadásában. Zenészek: Dresch Mihály tenor és szoprán szaxofon, fuhun, ének, Lukács Miklós cimbalom, Gyányi Marcell nagybőgő, Csizi László dob

A lemezről bővebben itt »» http://webbolt.fono.hu/dresch.arnyekban