Karácsonyi készülődés a Magyar Nemzeti Múzeumban

2022. 18. 11., 10:20pm
A múzeum első alkalommal rendez adventi eseménysorozatot

 

Népművészeti vásárral, kézműves foglalkozásokkal, sokszínű programokkal és adventi hangulattal várja a látogatókat november 26. és december 18. között minden hétvégén a Magyar Nemzeti Múzeum. Szakmai partnere a Népművészeti Egyesületek Szövetsége. A programok a Múzeumban és a Múzeumkertben zajlanak majd párhuzamosan, szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között négy héten át.

A Magyar Nemzeti Múzeum idén döntött úgy, hogy a kiállítások mellett gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt izgalmas és színes programokkal emeli az ünnepekre készülés heteinek hangulatát.

A múzeum 220 éve szolgálja elkötelezetten a magyar nemzetet a magyar történelem emlékeinek őrzésével és ápolásával, ez a küldetés az adventi időszakban bővül a népi hagyományőrzés, a magyar népművészet támogatásával és bemutatásával. Ennek keretében a múzeum a Népművészeti Egyesületek Szövetségével közösen tervezte meg a karácsonyi témakörre épülő kézműves foglalkozásokat és az ajándékvásárt.

Szombaton és vasárnap 10 és 18 óra között a gyermekek neves népművészek vezetésével készíthetnek karácsonyi ajándékokat. Advent első hétvégéjén a Gránátalma-díjas játékkészítővel képeslapokat, díszeket, ajándékkísérőket, a bútorfestő népművésszel pedig karácsonyfadíszeket festhetnek bútorfestési technikával. A második hétvégén gyékényfonó népi iparművész irányításával készülhetnek természetes anyagokbók karácsonyfadíszek, a harmadik hétvégén pedig szaloncukrok és angyalkák készítésében segít majd kékfestő népi iparművész. Az utolsó hétvégén mézesbábos népművész vezetésével mézeskalácsokat díszíthetnek íróka technikával a gyerekek.

A múzeumpedagógusok is kreatív foglalkozásokkal készülnek. A négy hétvége alatt adventi kalendárium, karácsonyi üdvözlőlap, betlehem és karácsonyfadíszek készítésére lesz lehetősége óránként induló kézműves foglalkozáson az 5–12 évesek gyermekeknek.

Különleges mesemondás és -olvasás is szórakoztatja majd nemcsak a gyerekeket, hanem a felnőtteket is. A sorozatot Berecz András mesemondó nyitja november 26-án 15 órakor. Karácsonyi mesékkel minden délelőtt és délután találkozhatnak a látogatók az összes hétvégén.

Adventi cukiságok címmel jóízű, kreatív kaland is vár az 5–10 éves gyerekekre szombatonként 10 órától 12 óráig, külön regisztrációval. A program kezdetén a gyerekek a múzeumkerti Geraldine cukrászdában elkészíthetik a saját csemegéjüket, majd átsétálva a Magyar Nemzeti Múzeumba játékos formában megismerkedhetnek az elkészített édesség múltjával és jelenével.

A Múzeum belterében népművészeti vásár, míg a Múzeumkertben adventi finomságok várják a látogatókat. Emellett karácsonyi mesék és koncertek, amelyek látogatása ingyenes!

A múzeumi kézműves foglalkozásokra a jegyek kedvezményes, 1000 forintos áron válthatóak gyermekek számára, amelyek tartalmazzák a foglalkozás és az elkészített tárgyak anyagköltségét, míg a kisérőjegy 500 Ft, a családi jegy pedig 2000 Ft.

A Geraldine cukrászdával közös program részvételi díja: 6900 Ft/fő. Az ár tartalmazza az édességek készítésének mindennemű költségét, a múzeumi foglalkozást, a gyerekek számára a múzeumi belépőjegyet és az ott elkészített tárgyak alapanyag költségét is.