Idén negyedik alkalommal Újbudán

2023. 25. 09., 11:04am
A 23. ARC kiállítás idén is egy bárki számára nyitott, jeligés pályázat eredménye

by Szendi Horváth Éva

Nagy Borbála, "Oktatáspártiak"

A tárlat egy hónapon keresztül október 8-ig az újbudai Bikás parkban éjjel-nappal megtekinthető.

Az ARC hagyományaihoz hűen az alkotói szabadság jegyében a felkínált témakörön kívül más ötlettel, témával is szabadon lehetett pályázni. Az ARC minden évben Magyarország normális, független hangjaként „szólal” meg. A MIRE KÉSZÜLSZ? kérdéskörét firtató alkotók most is a civil aktivizmusból adtak iskolapéldát. Közben a kritika eszközével is éltek, hisz’ az a holnapot építi. Műveikkel a mindennapok kihívásaira adtak választ és most is fején találták a szöget. Időnként ugyan feszegetik a jóizlés határait, ám az érdeklődőnek minden esetben a hétköznapok látleletét mutatják fel. Ahogy az alapító, Geszti Péter mondta: Az ARC társadalmi hőmérő, mely mindenki lázát méri!

Idén sem csak egyetlen ember gondolatai vezették a díjazott képek kiválasztását. A 700 pályamunka sorsáról 21 szakemberből álló zsűri döntött. Az idei zsűri teljes névsora és egyéb információk: https://arcmagazin.hu

A zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokért járó díjak 2023. szeptember 8-án, a sajtónyilvános díjátadón kerültek átadásra.

A legjobb alkotásnak járó díjat Nagy Borbála, "Oktatáspártiak" című alkotása kapta. Második helyezett Hajsz Tibor, "Súgd a fülembe azt" című képe lett. Harmadik helyezést ért el Gallay-Nagy Krisztina, "Útmutatás kezdőknek" című munkájával. A legkedélyborzolóbb alkotás díját, a Borz díjat pedig Sípos Zoltán, Vissza!" című műve kapta.

A Budapest 150 ARC+ díjat azon pályázat készítői kapták, akiknek pályamunkái a zsűri döntése alapján kiállításra kerültek.

A Budapest 150 ARC+ díjakat nyerték: Csekk István, "Tömörített járatok", Lengyel Nóra Emese, "Legyek", Bencsik Írisz, "Sokszínűek vagyunk",

Mátéfy Lilián és Oláh Viktória, "Azt mondták, így nem lesz melegünk", Sárközi Regina Inez, "Pad" és Nagy Attila, "Stadionok Metróállomás". https://150.budapest.hu

Gyarmati Fanni, "Itt élned, halnod"

Újbuda különdíját Gyarmati Fanni, "Itt élned, halnod" című pályaműve kapta. A díj felajánlója azon pályázat készítőjének ítélte oda, aki fontos társadalmi kérdésre progresszív módon reflektál és cselekvésre ösztönöz. https://www.ujbuda.hu

Újbuda kultúráért felelős alpolgármestere, Barabás Richárd különdíját Horváth Luca, "Putyin játszótere" című pályaműve érdemelte ki.

A Civilizáció koalíció által alapított és a Magnet Bank támogatásával létrehozott Civil Szívvel különdíj első alkalommal került átadásra. Ez azt az alkotót illette, akinek pályaműve a legötletesebben ragadta meg a civilek mindennapjait, a hazai civil társadalom helyzetét.

A díjat Hajsz Tibor nyerte el ”Rajta vagy?” című munkájával, amiért emlékeztetett minket rá:   mindig van tér a cselekvésre, és mindenkiben ott szunnyad a civil kurázsi, a hit a változás lehetőségében, amiért tenni érdemes. https://civilizacio.net

A Hammer Agency különdíját Péter András László, "Metamorfózis” című pályamunkája nyerte el. Ezt a díj felajánlója azon pályázat készítőjének ítélte oda, aki marketing szempontból világszínvonalú megoldást nyújtott.

A díjazottak sora itt nem ér véget, hiszen a közönségdíjért még megküzdenek a pályaművek. A szervezők arra bíztatják a kiállítás látogatóit, hogy fedezzék fel az idei tárlatot, keressék meg kedvenc alkotásaikat és szavazzanak rájuk a képek alatti QR kód segítségével, vagy az ARC weboldalán – https://arcmagazin.hu – 2023. október 8-ig! A közönségdíjazott alkotást 2023. októberében teszik majd nyilvánossá.

A kiállítással kapcsolatos minden információ megtalálható a www.facebook.com/arcmagazin,  valamint a https://arcmagazin.hu  weboldalakon.

ÚJBUDA ismét örömmel ad helyszínt Magyarország legnagyobb és leglátogatottabb köztéri tárlatának. Büszkék rá, hogy ismét a Bikás parkban

fogadhatják a szólásszabadság, a kritikai gondolkodás és a kulturális sokszínűség legjelentősebb szabadtéri „kiállítóterét” és vizuális alkotásait. Az ARC Újbudán otthonra lelt, a főváros legnépesebb kerülete megkerülhetetlen része a Magyarország kulturális vérkeringésének. Látogassanak el hozzájuk, és győződjenek meg róla saját szemükkel is! https://www.ujbuda.hu

AZ ARC KIÁLLÍTÁS TÁMOGATÁSA

Ebben az évben is mindent megtett partnereivel az ARC azért, hogy teret kapjanak az életünkről szóló, igazságkereső alkotások. Szolgáltatással, termékkel most még több partner és támogató segítette az esemény megvalósítását, azonban a jelenlegi viszonyok között számos be nem tervezett kiadással szembesülnek a szervezők. Ezért arra kérik a kiállítás kedvelőit, legyenek ARCOSTÁRSAK és támogassák az ügyüket akár egy virtuális belépőjegy árával!

ARC Művészeti Szolgáltató Nonprofit Kft.

Bankszámlaszám: 16200010-10073090

Külföldről: HU87 1620 0010 1007 3090 0000 0000 Swift kód: HBWEHUHB

Vagy a honlapjuk "TÁMOGASD AZ ARCOT!" menüpontja segítségével. https://arcmagazin.hu

ARCOSTÁRSAINK

Az ARC onlájn pályázati rendszerét idén is az EContest biztosítja. Közreműködő további ARCOSTÁRSAK: ÚJBUDA, BUDAPEST, HVG, DELL, Funzine, Kreatív, Media1, Média11, Civilizáció, Randivonal, Sziget, Oázis Computer, Wacom, Samsung, Mandala Jógastúdiók, Merida, Medence Csoport, Blup!, Godot Intézet, A mű, BMC, Bortársaság, Líra, Maacraft, Club Mate, Budapest Park, PDH, Relatív Reklámügynökség, Twist Communication, Hammer Agency , YAMA, Jónás Craft Beer & Food, Sütipont, Zhao Zhou, Honest Toil, A38, Radnóti Színház, Vince Kiadó, PILPEL, ne pazarolj!, Pipacs Pékség és többen mások.

ARC – a képtelenség és arctalanság ellen!