Idén először, teljesen vegán változatban!

2020. 14. 09., 2:40pm
A Pumpkin Spice Latte, az ikonikus ital, idén ősztől - igény szerint - már teljesen vegán verzióban is elérhető.

A Pumpkin Spice Latte, az ikonikus ital, idén ősztől - igény szerint - már teljesen vegán verzióban is elérhető.

A Starbucks Rewards program résztvevői pedig már a bevezetés előtt egy héttel megkóstolhatják a növényi alapú kávékülönlegességet.

A kávézólánc számára fontos a vásárlók visszajelzése. Éppen ezért készítette el klasszikus, az őszi hangulatot megidéző italát teljesen vegán verzióban is, amely szeptember 22-től igény szerint elérhető a magyarországi kávézókban.

Idén először, külön kérésre, már nem pusztán a szirup, de az italt megkoronázó hab is teljesen növényi alapú összetevőkből készül. Így azoknak sem kell lemondani az ikonikus frissítőről, akik egyáltalán nem fogyasztanak állati eredetű készítményeket.

 A legnépszerűbb szezonális ital, a Pumpkin Spice Latte 2003 óta szerepel a kínálatban és debütálásának első tíz évében több mint kétszáz millió adagot értékesítettek belőle. A kultikus ital sok helyen újra divatba hozta a sütőtök ízét, a megjelenése óta számos egyéb pumpkin spice ízű termék jelent meg a piacon. Fánkot, müzlit, köhögés elleni cukorkát és tésztaszószt is találhatunk hasonló fűszerezéssel.

A Starbucks Rewards program tagjai, csakúgy, mint az egyéb szezonális termékeket, a vegán Pumpkin Spice Latte-t is megkóstolhatják már egy héttel a hivatalos megjelenési dátum előtt, amennyiben rendeléskor az aktivált Starbucks Rewards kártyájukat használják.

A sütőtökös latte normál és vegán verzióban, meleg és hideg változatban egyaránt elérhető lesz az őszi időszak végéig a kávézókban.

A kávézó láncról

A Starbucks CoffeeCompany története 1971-ben kezdődött Seattle-ben. Mára világszerte jelen lévő hálózatával a Starbucks világelső a minőségi pörkölt kávé előállítása és értékesítése terén. A Starbucks CoffeeCompany elkötelezett híve annak, hogy kizárólag a megbízható forrásból származó és a legmagasabb minőségű arabica kávét szolgálja fel világszerte. A cég kiváló minőség iránti rendületlen elkötelezettsége és határozott irányelvei biztosítják azt, hogy fogyasztói minden egyes csészében megízlelhessék az egyedülálló Starbucks Élményt. Hogy erről többet tudjon meg, szívesen látjuk Önt egy kávézónkban, a www.starbucks.com weboldalon vagy a Facebook-oldalunkon.

Az  AmRestről

Az AmRestHoldings SE a legnagyobb független étteremlánc-üzemeltető Közép- és Kelet-Európában. A vállalat jelenleg a nyugat-európai piacon, Oroszországban és Kínában terjeszkedik. Az AmRest Pizza Hut, KFC, Burger King, Applebees éttermeket és Starbucks kávézókat üzemeltet, mint a márkák tulajdonosainak franchise partnere. Emellett a tulajdonosa az egyedülálló La Tagliatella márkának, valamint két kínai koncepcióétteremnek, a BlueFrognak és a Kabbnak. Az AmRest jelenleg közel 850 gyorséttermet üzemeltet, emellett pedig hagyományos éttermekkel is rendelkezik a piacon, melyek a következő országokat ölelik fel: Lengyelország, Csehország, Magyarország, Bulgária, Szerbia, Horvátország, Oroszország, Spanyolország, Franciaország, Németország, Kína és az Egyesült Államok