Az igazi sajt sokféle, legfőbb jellemzője, hogyan, és miből készül. Természetesen az is fontos, milyen sajtot szeretünk! Vajon hány félé tudnánk választani és kóstolni 25 ország közel félezer sajtkülönlegességéből hazánk legnagyobb sajtünnepén?
Sajtmennyországban érezhetik magukat azok, akik 2019. október 19-én ellátogatnak a II. SZEGA Nemzetek Sajtfesztiváljára: a világ 25 országából több mint 400 féle sajtot, valamint kiváló borokat kóstolhatnak, megismerkedhetnek a hazai sajtmanufaktúrák termékeivel, valamint színes gasztronómiai és szórakoztató programokban vehetnek részt.
Bár a gasztro-kultúra egyre nagyobb teret nyer, azonban a sajtok ez idáig nem kaptak elég hangsúlyos szerepet. Ezen szeretnének változtatni a sajtfesztivál szervezői: megmutatják a közönségnek a legfinomabb külföldi sajtokat, ezzel párhuzamosan pedig versenyeztetik és bemutatják, vagyis erősítik és kiemelik a magyar termékeket.
„A 2017-ben tartott első rendezvényünk minden várakozást felülmúlt. A hatalmas érdeklődés azt bizonyította számunkra, hogy van igény a minőségi sajtokra, éppen ezért haladunk tovább a megkezdett úton, és folytatjuk a kultúrált, minőségi sajtfogyasztás misszióját.
Immár egy sokkal nagyobb helyszínen tartjuk meg hazánk legnagyobb sajtünnepét, ahová több, mint 20 európai országból, valamint Amerikából és persze hazánkból is érkeznek sajtkülönlegességek Budapestre.
Ezúttal a sajtokat nem típusok, hanem országok szerint tárjuk a látogatók elé, a kor elvárásaihoz igazodva applikációt fejlesztünk, és minden sajtról egy-egy QR kód leolvasása után kaphatnak információt az érdeklődők. Egyúttal szavazhatnak is: melyik különlegesség ízlett a legjobban” – mondja Gábossy Ádám, az II. SZEGA Nemzetek Sajtfesztiváljának főszervezője.
Ugyan a rendezők a minőségi sajtfogyasztás népszerűsítését és a nemzeti sajtkultúrák bemutatását tűzték zászlajukra, ám kiemelt szerepet szánnak a hazai sajtoknak is. Az eseményen magyar sajtutcát alakítanak ki, amelyen bemutatják a magyar kistermelők termékeit.
A SZEGA Sajt Kollégiumban szakmai továbbképzési programokat kínálnak a hazai gyártóknak, valamint megválasztják a 2019-es Nemzet Sajtját.
„Rendkívül fontosnak tartjuk a világ legfinomabb sajtjainak bemutatása mellett a magyar sajtok megismertetését, valamint a termelők szakmai támogatását. Éppen ezért biztosítunk lehetőséget a Nemzet Sajtja verseny győztesének arra, hogy részt vegyen a világ egyik legrangosabb megmérettetésén, a Mondial du Fromage-on. A nemzetközi versenyen egyébként már két alkalommal szerepelt hazai készítmény; 2017-ben a Sümegtej „Ranolder” sajtja arany, idén pedig a Csíz Sajtműhely „Baracskai félkeménye” bronz minősítést szerzett. Bízunk benne, hogy a 2019-es Nemzet Sajtja is ilyen szép helyezést ér majd el” – teszi hozzá a főszervező.
A fesztivál könnyed, de tartalmas kikapcsolódást ígér, ahol minden korosztály és minden érdeklődő megtalálja a számára legizgalmasabb programokat.
A legkisebbekről sem feledkeznek meg. Kalandpályán, jelmezes animátorok segítségével vehetnek részt a sajtkészítés játékos folyamatában, speciális mezítlábas ösvényen, mely több növényféléből illetve többféle állagú fűből áll (fű, lóhere, széna, stb.), juthatnak el az istállóba. Tehénfejő versenyen mérhetik össze tudásukat, a sajtkészítés egyes lépéseinek imitálásával kis sajtkorongokat készíthetnek, végig kísérhetik a sajt útját a legelőtől az otthonukig. Interaktív mini sajtüzemben tudják kipróbálni a sajtkészítést, végül pedig a Kicsi Gesztenye Klub Show-ján szórakozhatnak.
A korlátlan sajtkóstolás mellett minőségi magyar és külföldi borokat kínálnak a felnőtt vendégeknek, lesznek szakmai előadások a nagyközönségnek, és persze szórakoztató programok, melyek Fűzy Gábor bárzongorista, a Peet Project, majd a Budapest Bár koncertjével zárulnak.
II. SZEGA Nemzetek Sajtfesztiválja
2019. október 19.
Folyondár Sportközpont - Budapest, III. ker., Folyondár utca 15.