Húsz helyszínen rengeteg program, Ünnep - augusztus 20.

2022. 08. 08., 2:51pm
Előadóások, koncertek, események, különböző rendezvények, ünnepi kavalkád, az év kenyere és tortái: ez lesz idén az augusztus 20-i ünnepségsorozat kínálata.

 

A helyszínek száma meghaladja a húszat, ahol több száz programmal, családi és gyermekműsorokkal, könnyű- és komolyzenei koncertekkel, valamint hagyományos magyar ízekkel várják a látogatókat. Az idegenforgalmi szempontból is kiemelt Szent István Nap rendezvényei négy napon át tartanak.

https://www.facebook.com/augusztus20szentistvannap

https://gotravel.hu/program-augusztus-20-budapest

Az ünnepnap programja hagyományosan a Kossuth téri zászlófelvonással és a Szent István-napi díszünnepséggel kezdődik. Ezután kerül sor a Magyar Honvédség légi parádéjára. A Kapisztrán téren különleges hadászati bemutatókat és kiállítást tekinthetnek meg az érdeklődők. Szintén sor kerül az ünnepélyes tisztavatásra a Kossuth téren. Az ünnepnap során ingyenesen megtekinthető az Országházban a Szent Korona.

A négynapos ünnepségsorozat keretében, a hivatalos programok mellett változatos műsorkínálat, családi és gyermekprogramok, valamint könnyűzenei koncertek sora váltja egymást. Ismert és népszerű hazai és külföldi előadók, a hazai rock élet klasszikusai és elektronikus zenei produkciók alkotják a zenei programok gerincét, amelyet utcazene fesztivál és operettszínpad kísér.

Emellett a már ismert Mesterségek ünnepe mutatkozik be a várban.

A gasztrokultúra kedvelőit a Magyar Ízek Utcája és a Csárdafesztivál, illetve a Food Truck Show várja.

Az idei évben Hold-fény-mesék címmel látványos ünnepi menet tekinthető meg az Andrássy Úton.

A tavalyi sikert követően újfent megrendezett Divat&Design Fesztivál színesíti a programot. A Divat & Design Fesztivál egyik fő célja, hogy a változatos programlehetőségeknek köszönhetően minél több hasznos, de élményszerű ismeretanyagot adjon át a divat és designipar iránt érdeklődők számára.

A látogatók ellátásáról a meglévő vendéglátó ipari egységek mellett több mint százötven kitelepülő kereskedő is gondoskodik. A tavalyi évben bevezetett megfizethető, szabott áras termékekkel jelentkeznek. A SZIN Bisztrókban a dobozos és csapolt sör idén is 350 forintért, de az üdítők többsége is szintén ennyiért lesz kapható, míg a fél literes ásványvízért 190 forintot kell fizetni.

Az augusztus 20-i ünnepségsorozat rendre jelentős hozzáadott értéket képvisel a fővárosi idegenforgalomban és vendéglátásban. A vendégek jelentős része az elmúlt évben a szállodákat választotta, látszott is a foglaltsági adatokon és az egy szobára jutó átlagos költésen.

A Szent István Nap esti programja a tűzijáték, ahol uszályokról és pontonokról mintegy 40 ezer pirotechnikai eszközt lőnek majd fel. A görögtűz az Erzsébet és a Szabadság hidat díszíti. A látványos, a Margit híd és a Petőfi híd között 4,3 kilométer hosszan zajló, mintegy félórás program során 600 drón is a levegőbe emelkedik.

Szent István napi kenyér

Az idén a hazai pékségek több mint félszáz terméket mutattak be a Magyar Pékszövetség rendhagyó versenyén.

A kenyér az emberi táplálkozás alapvető élelmiszere, ezért ősidők óta nagy becsben tartják. A zsűri megvizsgálta a péktermékek illatát, ízét, a kenyerek héjazatát, bélzetét és nem utolsó sorban szemügyre vette a külalakot. Ezek a szempontok markánsan meghatározzák és befolyásolják az élvezeti értéket és minőséget.

A fogyasztók az ünnep alkalmával a Magyar Ízek utcája rendezvénysorozat keretében, a Várkert Bazár sétányon kóstolhatja meg először az Év Kenyerét, megismerkedhet a Batátás kenyérrel, és egy csodálatos, szilvalekvárral töltött Sétáló sütemény elfogyasztása közben betekintést nyer a gabona múltjába, jelenébe és jövőjébe.

A Szent István napi Kenyér első helyezettje a balmazújvárosi Gulyás kenyér, amit a Balmaz Sütöde Kft. kemencéiben sütöttek ropogósra, felelevenítve a gulyások békés életének egyik alapvető élelmiszerét. Az egyszerű, alföldi pásztorélet a magyar nép egységét és egyéni jellegét hangsúlyozza.

Az innovatív kategória nyertesének a Batátás kenyeret választotta a hétfős szakmai zsűri.    A Varga Pékség 95 Kft. terméke az egészséges fogyasztói trendeket szem előtt tartva, a hagyományok mentén, élesztő nélküli technológiával készült. Az édesburgonya és az ősi, egyszemű búza keveréséből sült a Batátás kenyér a mórahalomi pékség kemencéjében.

https://magyarizekutcaja.hu/ 

Magyarország tortái a Magyar Ízek Utcájában

Karikó Orsolya nagykőrösi cukrász kreációja, a „Huncut szilva herceg” fantázianevű torta viselheti idén a Magyarország Tortája címet. A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt Gyuris László cukrászmester nyerte a „Nagyi kedvence” fantázianevű alkotással.

A Magyar Cukrász Ipartestület tizenhatodik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt.

„Huncut szilva herceg” ötletének megszületésekor a kiváló egri vörösbor és kedvelt magyar gyümölcsünk, a szilva ízének harmonikus párosítása adta az ihletet.

A torta alapja egy lisztmentes, mogyorós dacquoise, felvert karamellizált csokoládés fahéj ropogóssal, melyet lágyan rétegez egy üde, könnyed és zamatos, pikánsan fűszerezett szilvás csokoládé mousse. Megbolondítva az egri borvidék kiváló családi pincészete által megalkotott classic vörösbor hangulatával, valamint a szintén vörösboros erdei áfonya-szilva zselé. A torta koronája a frissen szedett szilva ízét idéző gyümölcsös áthúzó.

A „Nagyi kedvence” nyerte idén a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Ipartestülettel együtt hirdet meg.

Az elegáns küllemű, hozzáadott cukor nélküli tortában az üde, kellemesen savanykás málnavelő, a fehércsokoládés pisztácia ropogós, valamint a könnyű mascarponemousse harmonikus íz világát némi hibiszkusz virág és csipkebogyó velő teszi teljessé. A piskóta mandula- és kókuszlisztből készült, így gabonalisztet sem tartalmaz.

Energiatartalma 233,8 kcal szeletenként, míg szénhidrát értéke11,9 g vagyis a cukorbetegek számára is jó választás lehet, de mindenkinek ajánlják.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Ipartestület 2012-ben indított programjának célja, hogy felhívja a cukrászok figyelmét a kiegyensúlyozott étrendbe illeszthető, hozzáadott cukrot nem tartalmazó sütemények iránti növekvő igényre.

További információ, és augusztus 16-tól a tortákat árusító cukrászdák listája elérhető awww.magyarorszagcukormentestortajaverseny.hu és a www.cukraszat.net weboldalakon.