A vesztegzár idején bármennyire jól érezte magát valaki az otthonában, a többhónapos bezártság után már mindenki egyéb, csak a külvilágban megszerezhető élményekre is vágyott. A bezártság ideje alatt sokaknak leginkább a távoli tájak felfedezése hiányozott. A járványhelyzet azonban az utazási szokásokat is átírta. Az idén számos ok azt támasztja alá, hogy az új élményekre vágyók autóval elérhető úticélokat tűzzenek ki maguk elé. A magyar turisták zöme Csehországban csak az ékszerdoboz szépségű Prágát, az Aranyvárost ismeri.
Ám most eljött az ideje, hogy egyre többen gépkocsival induljanak el a szomszédos államba, hogy megismerjék a többi cseh város és tájegység csodás kincseit is.
A Cseh Köztársaság fiatal, magyar gyökerekkel rendelkező, kassai születésű magyarországi nagykövetét, Tibor Bialt a Magyar Újságírók Országos Szövetségének Turisztikai Szakosztálya még az év elején arra kérte, hogy plénum előtt meséljen hazája turistavonzó lehetőségeiről. A sors különös fintora, hogy az újságírókkal való találkozásra a híres cseh jégkorongozó, Jaromír nevét viselő, békebeli hangulatot árasztó autentikus cseh sörházban pont a karantén bevezetése előtti napokban került sor. Most újra érdemes a nagykövet úr szavait felidézni, hiszen a környező országokban már minden magyar állampolgár szabadon utazhat.
Tibor Bial figyelemfelkeltő mondanivalóját statisztikai adatokkal támasztotta alá. A cseh turisták harmadik helyet foglalják el a Magyarországra utazók listáján. Legkevésbé Budapest érdekli őket, többségük hazánk természeti kincseire kíváncsi, illetve a gyógyfürdőkultúra áldásos hatását akarja kipróbálni. Ám a magyar turisták pont fordítva gondolkodnak. Főleg Prágát kultiválják, holott Csehországban mindenki megtalálhatja az őt leginkább érdeklő, gyönyörű helyeket. A szomszéd állam büszkesége, hogy tizenkét, az UNESCO által nyilvántartott világörökségi helyszínnel rendelkezik. Csehországban mindig nagyon vigyáztak a történelmi belvárosok, várak és kastélyok épségére, szépségének megtartására. Így most negyven óvárosi helyszín bűvölheti el a látogatókat és több, mint kétszáz régi idők hangulatát hordozó, különböző stílusú, eredeti fényében tündöklő építmény várja az érdeklődőket. Az ország területén tizenkét ezerméter feletti hegycsúcs található, melyek nagy vonzerővel bírnak a hegyi túrák és a síelés szerelmesei számára egyaránt.
Ám felsorolásból nem hagyható ki a nagy népszerűségnek örvendő négy nemzeti park, a huszonhat védett természeti övezet és a gyógyulni vágyók körében közkedvelt harminchárom gyógyfürdő sem. Az aktív pihenés kedvelői örömmel tapasztalhatják, hogy Csehországban ezen téren szinte paradicsomi állapotok uralkodnak. A városi nyüzsgést maga mögött hagyó ember itt boldogan térhet vissza a természetbe, melynek varázsát fokozza, hogy reggelente nem ébresztőóra csörgésére, hanem madárcsicsergésre lehet ébredni. Csehországban nagy hagyományokkal bír a sétaturizmus terén és ezt az igényt negyvenezer kilométer turistaútvonal szolgálja ki. Így közelíthetőek meg legjobban a nemzeti parkok is. Ám a biciklizés, lovaglás szerelmeseinek sincs okuk panaszra. Az országban ugyanis mintegy negyvennégyezer kilométer kerékpárút, illetve ezernyolcszáz kilométernyi lovaspálya áll a rendelkezésükre. A cseh víziturizmus nagy sikerének titka, hogy folyók, tavak, víztározók és mesterséges csatornák partján számos különböző minőségű szálláshelyen lehet megpihenni. Az ország területén rengeteg, a legkülönbözőbb vízi sportokra alkalmas, ideális hely található. Ráadásul a vitorlázó, kenuzó vagy kajakozó emberek feledhetetlen plusz élményben is részesülnek. A víztükör felől mindenkit bámulatba ejtenek a dombos partokon lévő gyönyörű várak, kastélyok és a különleges nevezeteségek. Kelet-Csehországban szintén található egy Balaton nevű kis tavacska, ahol minden évben tó-átúszó versenyeket is rendeznek. A szomszédos államban a golf nem számít úri sportnak. A különleges testmozgás népszerűségének bizonyítéka, hogy a magánkezdeményezések mellett több mint száz professzionális golfpálya áll az érdeklődők rendelkezésére. Manapság a turisták számára alapvető a biztonság kérdése. A csehek nagyon büszkék arra, hogy országuk a világ hetedik legbiztonságosabb államának számít.
Köztudott, hogy a cseh sörkultúra messze földön híres. Az egy főre eső sörfogyasztás Csehországban a legnagyobb, hiszen az állampolgárok évente száznegyven litert engednek le a torkukon. Számos kisebb-nagyobb sörfőzde elégíti ki ezt a nem mindennapi, hatalmas igényt, ahol a gyártók és a fogyasztók egyaránt évszázadok óta nagyon odafigyelnek a minőségre. A szomszéd államban a turizmus egyik fő csapása a sörutak szervezése, ahol minden alaposan megterveznek az sörkedvelő érdeklődők számára.
A napjaink szemléletének megfelelően az üzemek mellett sok helyen látogatóközpontokat is kialakítottak, ahol meg lehet kóstolni a napi „termést”. Nem csoda, hogy nemes nedűt a csehek még a fürdőkultúrájukba is beépítették. Egyes wellness-szállodákban a vendégek söralapú vízben áztathatják magukat. Természetesen a kád mellett megtalálható a sörcsap is…
Szendi Horváth Éva