Hurrá, indul a 6szín új évada!

2021. 05. 10., 9:35am
A tavaly november óta új vezetéssel működő teátrum első teljes évadát kezdi meg.

 

A 6szín több saját bemutatóval készül, valamint otthont ad 13 társulat és független alkotócsoport előadásának. A következő évadban is kiemelt figyelmet fordítanak arra, hogy a járvánnyal kapcsolatos szükséges óvintézkedéseket megtegyék.  Amennyiben a kormány a színházlátogatásra korlátozó intézkedéseket hozna, garantálják, hogy a jegyek árát 100%-ban visszatérítik.

A színház vezetői, Földvári Péter és Kerekes-Katz Petra, Karinthy Márton emléke előtt tisztelegve választották évadnyitójuk dátumának szeptember elsejét, Karinthy születésnapját.

 A Karinthy Színházban tanultuk meg azt, amit ma a színházról tudunk és gondolunk. Szeretnénk azt a szellemiséget, és azt az alázatos színházi munkát tovább vinni a 6SZÍNben is, amit tőle tanultunk, — mondták.

Az évad első saját bemutatója a Szindbád ma révbe ér című zenés játék volt. A produkciót Tóth József rendezte, a főbb szerepekben Schlanger András, Kerekes József, Martin Márta és Tornyi Ildikó lép színpadra.

A márciusi tervezett bemutató Bodor Johanna Nem baj, majd megértem című könyvének felhasználásával készülő monodráma lesz, Amikor találkoztam Barisnyikovval címmel, Csákányi Eszter szereplésével.

Csákányi Eszter alkotótársai Bíró Bence, Kálmán Eszter, Rozs Tamás és Bodor Johanna.

Az évad végén egy ősbemutatóval készül a színház. Az Átjáró című kétszemélyes darabban Zsurzs Katalint és Szőlőskei Tímeát láthatja majd a közönség. Az előadás írója és rendezője Horgas Ádám.

A színház előrehaladott tárgyalások folytat egy Presser Gábor könyvéből, Vajda Kati által színpadra alkalmazott zenés előadás színpadra viteléről, valamint egy kooprodukció is helyet kap a Nézőművészeti Kft.-vel.

A 2020/21-es évadban műsoron marad a Bödőcs Tibor azonos című könyvéből készült Meg se kínáltak produkció Keresztes Tamás rendezésében Thuróczy Szabolcs szereplésével. Valamint maradnak  a Janikovszky Éva könyveiből színpadra alkalmazott A lemez két oldala és Az úgy volt… előadások is.

A legkisebbeket pedig újra várja a Manócska Társulat Kerekítő Manó és az évszakok előadása.

A Tánccipővel a világ körül táncdélutánokon korosztálytól függetlenül mindenki részesülhet érdekes, izgalmas élményekben zene-, játék-, dal- és tánchagyományaink segítségével. Az októberi táncdélutánt Dr. Ónodi Béla, a Magyar Táncművészeti Egyetem docense vezeti.

Az Orlai Produkció is újra játssza előadásait a 6SZÍNben. A közönség szeptembertől láthatja az Egy német sorsot Molnár Piroskával, októbertől pedig a Second life avagy kétéletem, a Határátlépések valamint a Varsói melódia című előadásokat. Szintén visszatér a Delta Produkció nagysikerű Operabeavatója Dinyés Dániellel és Göttinger Pállal, valamint januártól a Loveshake Rezes Judittal és Szabó Győzővel.

A Zichy Szín-Műhely Gordiusz című karanténkomédiája László G. Attila, Gubik Ági és Fekete Linda szereplésével az online térben már bemutatkozott, szeptemberben pedig végre élő közönség előtt is debütálhatott.

A Gózon Gyula Kamaraszínház felújítása alatt a teátrum Csirkefej előadásának is a 6SZÍN ad otthont. Árkosi Árpád rendezésében Horváth Zsuzsát, Kálid Artúrt és Nagyváradi Erzsébetet láthatja a közönség. A Segítség megnősültem előadásban Pindroch Csaba Radnai Márk rendezésében tart görbe tükröt az esküvő előtti és utáni hétköznapoknak.

Az Exit Generáció két produkcióval is képviselteti magát az évadban. A Moliére Scapin furfangjai Pál András címszereplésével, Dénes Viktor rendezésben, a Madártávlat pedig Farkas Ádám rendezésében lesz látható. Az Art Színtér a Három magas nő című előadással érkezik Hegyi Barbara, Marjai Virág és Nagy Enikő szereplésével. A Nessz Alkotócsoport közösségi finanszírozásból készült Nézz vissza haraggal előadásában Barna Zsombor, Tzafetás Benjámin, Pájer Alma Virág, Osváth Judit és Kerekes József mutatkozhat be a 6SZÍNben.

Liliom Produkció Anyám az őrületbe kerget előadása arról szól, hogy milyen lehet egy legkévésbé sem hétköznapi anya lányaként felnőni. A Tallós Rita és Barbinek Paula személyes történeteiből készülő, stand-up elemeket is felvonultató előadást Szőlőskei Tímea rendezte. A Bohém Társulat Babaváró party című zenés előadásában szintén egy anya-lánya párost láthat a közönség. A H. Varga Tamás rendezte produkcióban Fésűs Nelly és lánya, Horváth Csenge is színpadra lép.

A 6SZÍNben zenés produkciókban sem lesz hiány. Két nagysikerű évad után újra visszatér Bereczki Zoltán akusztikus estje. A korábbi, „Közelebb” produkcióhoz hasonlóan a Jössz velem? egy igazán különleges, egyedi hangulatú koncert lesz. A népszerű dobos, Balázs Elemér és barátai kilépve a jazzkoncertek világából Jazz és színház címmel különleges színházi estre készülnek, minden hónapban egy színművésszel kiegészülve ötvözik a színház és a jazz zene műfaját.

A Budai Komédiások produkcióinak a színház kávézója ad otthont. A Szimplán egy duplát zenés játékában olyan Zerkovitz-slágerek csendülnek fel, mint az Asszonykám adj egy kis kimenőt, a Mi muzsikus lelkek, vagy a Kár itt minden dumáért című dal. A Röhögjünk együtt esteken pedig Peller Annát és Dombóvári Istvánt vizsgáztathatja majd a közönség.

A 6SZÍN első bemutatója az Színház- és Filmművészeti Egyetem színésznövendékeinek Ernelláék Farkaséknál című vizsgabemutatója volt, amit a színház szintén műsoron tart és további vizsgaelőadások befogadását is nevezi.

A színház előadásaira jegyeket az Interticket hálózatán keresztül online, valamint a 6SZÍN jegypénztárában személyesen is lehet vásárolni.

Fotók: Szkárossy Zsuzsa