A Hungaroring Classic különleges autóverseny a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek autócsodáival, veteránautó-kiállítással, autó-szépségversennyel és színes programokkal. A családi esemény néhány napig lehetőséget ad, hogy kiszakadjunk a hétköznapokból.
Korabeli autók, korabeli öltözékek, kalapverseny a hölgyeknek, nyakkendőverseny az uraknak – valóságos időutazás. Ez a Hungaroring Classic, amelyet július 12-14-én tartanak meg a mogyoródi Formula–1-es versenypályán!
Az első Classic - amely a maga nemében úttörőnek számított - két éve osztatlan sikert aratott . A nézők egyszerűen imádták, hogy- a korábban csak autós kártyákon, illetve matchbox dobozokban látott - autókat menet közben figyelhették, sőt, ha úgy adódott, meg is simogathatták, fényképezkedhettek velük.
Az egy év kihagyás után visszatérő viadalt, a visszajelzések alapján, a nézők legalább annyira várják, mint a versenyzők. A világszínvonalú mezőnyt idén is a Peter Auto hozza el hazánkba – ugyanezekre a lélegzetelállítóan gyönyörű versenygépekre, kategóriákra és futamokra két éve három nap alatt összesen 25 ezren voltak kíváncsiak.
A kiegészítő programok az egész család szórakozását szolgálják, közülük is az egyik legérdekesebb a veteránautó-szépségverseny. Érdekessége, hogy a végén nem csupán a héttagú szakmai zsűri döntése alapján hirdetnek győztest, hanem a közönség szavazatai is számítanak.
De vajon milyen szempontok döntenek? A szurkolók nyilván a külsőre fókuszálnak, pedig a belbecs legalább annyira fontos.
A szakmai zsűri tagjai között (amelynek elnöke Dr. Berniczei-Roykó Ádám, a Magyar Autóklub Oldtimer Szekciójának elnöke) a magyar veteránautók szakértőit találjuk, s bár a tapasztalatok szerint mindig akadnak köztük apró nézetkülönbségek, alapvetően egy húron pendülnek.
Különböző szempontok alapján vizsgálják az autókat és motorokat, számít a megjelenés, az illat, a bőr repedezettsége, de még a króm patinája is, ezen felül nagyra értékelik a korabeli és korhű felszereléseket. A végeredmény kialakulásánál azonban – természetesen - az összkép dönt.
A szépségversenyt az autók és a motorkerékpárok számára is kiírják.
Kategóriák Kelet-Európa, Nyugat-Európa, Amerika, Japán, Cabrio, Háború (1945) előtti, Egyéb. A nyertes járművek vasárnap kora délután az Elegance Parade keretében megtesznek egy kört a Formula–1-es versenypályán, majd pedig részt vesznek az ünnepélyes eredményhirdetésen.
Divat és rock 'n' roll
A rock 'n' roll örök – csakúgy, mint a divat. Nem maradhat ki az autósport idei, legkülönlegesebb rendezvénye, a Hungaroring Classic programjából.
A korábbi modell, és máig gyönyörű Sütő Enikő vállalta az izgalmasnak ígérkező divatbemutató szervezését, a rockabilly bulit és a rock 'n' roll táncbemutatót. Erre vasárnap kerül sor a depó területén, színesítve a programpalettát.
Ahogyan maga a július 12-14-én tartandó autóverseny, úgy a divatbemutató is a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek hangulatát idézi majd.
„Győrből Európa-bajnok táncosok érkeznek, a zene, a hangulat mind-mind a kor szellemét idézi, míg a divatbemutatóval az elmúlt negyven év hangulatát, érzelmeit próbáljuk megjeleníteni – mondta dr. Sütő Enikő, aki saját modelliskolája növendékei közül is meghívott néhányat az eseményre.
– Ahogyan változik a zene, úgy változnak az öltözékek is, akár egy évtizeden belül is többféle irányvonal elevenedik meg a szemünk előtt. A rock 'n' roll mellett például semmiképp nem hagynám ki a hippi korszakot, mert az is meghatározó volt, csakúgy, mint a hetvenes-nyolcvanas évek zseniálisan naiv, az életet élvező, optimista stílusa. Ha valaki most megnéz egy divatbemutatót, azt tapasztalja, hogy az a szemtelenséget akarja kommunikálni. A hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években azonban sokkal bizakodóbban néztek előre az emberek, és még jobban látták egymást. Egy szó, mint száz, a régi divatbemutatók hangulatát idézzük meg a Hungaroring Classicon.”
Érdekesség, hogy nem csupán a divatbemutató repít vissza a múltba. A szervezők arra kérik a vendégeket, ha van kedvük, öltözzenek be maguk is: motivációként a hölgyek számára kalapversenyt, az uraknak nyakkendőversenyt hirdetnek.
Kell egy kis hazai (is)
Libabőr! Ezek még tényleg vérbeli versenyautók voltak, ráadásul a körítés is remek szórakozást ígér.
A Hungaroring Classic keretében a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek versenyautóit láthatjuk csatázni a mogyoródi Formula–1-es pályán, ami már önmagában is „csemegét” kínál az autósport kedvelőinek, ám a július 12-14-én tartandó rendezvény jócskán túlmutat ezen.
Felvonulnak az autóklubok, amelyek - egyrészt kiállítják „kincseiket” (lesz itt Ford, Jaguar, Alpine, Citroën, Triumph, Peugeot, Volkswagen, Aston Martin, BMW, Lotus, Ferrari és Datsun...), másrészt a versenyfutamok között lehetőséget kapnak arra, hogy belekóstoljanak a Hungaroring aszfaltjába.
A hatvanéves Mini az autós történelem kitörölhetetlen fejezetét képviseli, s hol máshol is ünnepelné kerek születésnapját, mint a Hungaroring Classicon? A standra látogatók megismerkedhetnek a márka történetével és megcsodálhatják a Mini evolúcióját...
A hangulat fokozásáról hat színpadon utcazenészek gondoskodnak, és a food truckok révén megannyi kulináris élvezet várja az éhes szájakat.
A gyermekeket dodzsem, kisvasút, körhinta, motoros fánk, és megannyi más játék szórakoztatja majd, a hölgyek pedig beülhetnek a Schwarzkopf standjára, ahol ingyenesen elkészítik számukra a rendezvényhez passzoló, korhű frizurát.
Bővebb információk az eseményről: www.hungaroringclassic.com