Hattyúdal  és a IX. szimfóniák legendája

2022. 13. 01., 9:59pm
Mahler IX. szimfóniája nagy zenekari létszámot igényel, technikailag rendkívül nehéz mű.

by Szendi Horváth Éva

Kovács János karmester

Talán épp ezért volt szíve vágya Kovács János karmesternek, hogy ezt a szimfóniát egyszer dirigálja. Álma teljesül 2022. január 13-án a Müpában a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral.

Beethoven IX. szimfóniája után kialakult a zeneszerzőkben a félelem a 9-es számtól: sokan attól tartottak: ahogy a bécsi klasszika halhatatlan mestere, ők sem tudják majd megírni a maguk Kilencedikje után a Tízediket. Mahler is közéjük tartozott: VIII. szimfóniája után a kilencediknek szám helyett inkább címet adott: Dal a Földről. Amikor azonban megnyugodva elérkezett az immár sorszámmal is vállalt Kilencedikhez, utolérte sorsa: ez lett utolsó szimfóniája, a Tízediknek már csak első tételét tudta befejezni.

Mahler 1908/09-ben írta a Kilencediket. Ez a szimfónia lezár egy zenetörténeti korszakot, de a nyitás mozzanatát is érzékelhetjük a mű hallgatásakor: új utak kijelölését, amelyeken Mahlernek már nem volt lehetősége végighaladni. Négytételes, akár egy klasszikus szimfónia, időtartama azonban epikus: mintegy 75 és 90 perc között ingadozik. A tételek rendje teljesen eltér egy hagyományos szimfóniáétól: a kompozíció lassú tétellel kezdődik és lassú tétellel is fejeződik be, a második és a harmadik tétel pedig a Ländler és a Rondo-Burleske feliratot viseli. Rendhagyó az is, hogy a mű hivatalosan D-dúr hangnemű, valójában azonban minduntalan változik a tonalitás, a zárótétel például Desz-dúr.

Némelyek úgy hiszik, ez a mű a világtól vett búcsú, mások a darab életigenlését hangsúlyozzák. Komplex, rejtélyes, mindig új felfedezést kínáló mű tehát a Kilencedik, amelyről Herbert von Karajan úgy érezte: „ez a mű egy másik világból, az örökkévalóságból szól hozzánk”.

A mostani koncert karmestere, a hetvenéves Kovács János 1973-ban kapta meg diplomáját a Zeneakadémián. Számos stílusban és műfajban otthonos, kivételes tudású és igényességű művész, akivel minden zenekar örömmel dolgozik együtt.

  1. január 13., csütörtök, 19:30 - Müpa
    Hattyúdal

    Gustav Mahler: IX. (D-dúr) szimfónia
    Km.: Nemzeti Filharmonikus Zenekar
    Vezényel: Kovács János

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar további hangversenyei:

  1. január 15., szombat, 18:00 - Müpa próbaterem
    Próbatermi vendégség
    A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar művészeinek kamarakoncertje

Részletes program: https://nfz.jegy.hu/program/probatermi-vendegseg-kamarazenei-berlet-3-123361

Házigazda: Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar karigazgatója

  1. január 22., szombat, 19:30 – Zeneakadémia
    Nagy g-moll
    Joseph Haydn: A lakatlan sziget – nyitány, Hob. Ia:13
    Wolfgang Amadeus Mozart: d-moll zongoraverseny, K. 466
    Michael Haydn: Andromeda és Perseus – nyitány
    Wolfgang Amadeus Mozart: g-moll szimfónia, K. 550

    Közreműködik.: Szokolay Ádám zongora, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar
    Vezényel: Dinyés Dániel

További részletek: https://nfz.jegy.hu/program/nagy-g-moll-ferencsik-berlet-2-123363