Hajózzunk együtt József Attila Dunáján!

2023. 10. 04., 12:46pm
Töltse a Magyar Költészet Napját a József Attila Színházban!

 

By Szendi Horváth Éva

 

A Dunánál - Versek egymás után, megemlékezés József Attiláról a költészet napján, a József Attila Színház társulatának előadásában. 2023. április 11-én 17:00-kor a társulat színművészei egy-egy József Attila verssel tisztelegnek névadójuk előtt.

Az előadás rendezője Hargitai Iván, a színház művészeti vezetője.

Összesen tizenkilenc, ritkán hallott, a költő életét meghatározó, merengő verset mondanak el a színművészek. Igazán különleges versekkel teli délutánban lesz része annak, aki ellátogat a József Attila Színházba.

A költő életének abból a szakaszából merítenek verseket, amikor a köznapi gesztusokból, tárgyakból csinált költészetét, hétköznapi szavainkat használja, mutatja be.  A Talán eltűnök hirtelen című verssel, Nemcsák Károly a társulat igazgatója nyitja meg az előadást.

Verset mond többek között Ujréti László, Zöld Csaba, Quintus Konrád, Kulcsár Viktória, Lábodi Ádám. A Reménytelenül című versnek két változatával zárul az előadás Horváth Csenge és Fekete Gábor előadásában. 

A Duna összeköt népeket, nyelveket, kultúrákat. Napjaink legfontosabb értékei a megértés és szolidaritás, ezt a meglévő erőt erősíti előadásuk.

A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött: szervezes@jozsefattilaszinhaz.hu