HOBO 77

2022. 28. 01., 8:56pm
Földes László Hobo előadóművész, a magyarországi blues egyik úttörője, aki idén ünnepli 77. születésnapját. A jeles alkalomból, közönségével együtt, 2022. február 13-án a Papp László Budapest Sportarénában ünnepel. Térdig a sz*rban, fülig a szeretetben

 

Koncertjének címe Térdig a sz*rban, fülig a szeretetben, amely a hamarosan megjelenő sokszáz oldalas önéletrajzi könyvének és a benne lévő két albumnak is a névadója. A lemezek tematikája szorosan kötődik a könyvhöz, ezek a koncertjén is visszaköszönnek majd. Így bepillantást nyerhetünk életének olyan részébe is, amiket eddig nem láthattunk. Együtt utazunk vele a korszakokon át, s együtt éljük át vele a pillanatokat, melyek meghatározóak voltak életében.

Huszonhárom évesen kezdte pályafutását, azóta több mint hatezer fellépésen van túl itthon és húsz országban összesen.

-52 albumot, 10 könyvet adott ki,

-6 színpadi mű (Vadászat, Csattanuga csucsu, Ballada a két sebzett hattyúról, Circus Hungaricus, Hé, Magyar Joe!, A Gulag virágai),

-6 monodráma (Lombardozzi, I love you Budapest, Csavargók tízparancsolata, Circus Hungaricus, Halj meg és nagy leszel, Hobo a Gulagon),

-9 filmszerep (mint például az Agitátorok, Kopaszkutya),

-9 színházi szerep, József Attila, Ady Endre, Csokonai Vitéz Mihály, Eörsi István, Pilinszky János, Faludy György, valamint Francois Villon, Allen Ginsberg, Jim Morrison, Bob Dylan, Vlagyimir Viszockij műveiből,

-a Hármasoltár József Attila, Morrison és Viszockij munkáiból készült irodalmi est köthető a nevéhez.

Együtt dolgozott Ascher Tamás, Jordán Tamás, Csiszár Imre, Szikora János, Kiss Csaba, Vidnyánszky Attila, Szomjas György, Magyar Dezső, Bódy Gábor, Székely Orsolya rendezőkkel.

Többször játszott együtt és közös lemezt is készített Allen Ginsberg amerikai költővel. Fellépett 1988-ban a Human Rights világturnén Budapesten, ahol Sting, Bruce Springsteen, Peter Gabiel, Youssu N’Dour és Tracy Chapman társaságában énekelte el Bob Marley „Get up, stand up” című dalát, majd 1995-ben a Rolling Stones előtt lépett színpadra szintén Budapesten.

Lefordította és előadta Muddy Waters, Willie Dixon, a Doors, a Rolling Stones, a Cream, Jimi Hendrix, a Who, a Led Zeppelin, a Fleetwood Mac, az Animals, a Jethro Tull, Tom Waits, a King Crimson, a Gun, a Kinks dalait. Játszotta a Kex és Cseh Tamás számait, szövegeket írt az Olympia, a Korál, a Kex, a P. Mobil és a P. Boksz, a Gépfolkór zenekaroknak, valamint Deák Bill Gyulának.

A Hobo Blues Band mellett együtt dolgozott Presser Gáborral, Tomsits Rudolffal, Márta Istvánnal, Fekete Kovács Kornéllal, Madarász Gáborral, Ferenczi Györggyel, Lakatos Tónival, Dés Lászlóval, Szirtes Edina Mókussal, Verebes Ernővel, Szakcsi Lakatos Bélával és még számtalan más muzsikussal, akiktől elnézést kér, hogy nem említette meg őket, egyben kéri őket, hogy legyenek tekintettel hajlott korára.

2022. február 13-án Hobo egy igazi örömünnepre hívja közönségét a Papp László Arénába, ahol a színházi és irodalmi szerepei ez alkalommal a háttérbe kerülnek és teljes mértékben a zenét állítja a középpontba. Ünnepeljük együtt, hogy HOBO 77! 

Jegyek: https://hobo-77--terdig-a-szrban-fulig-a-szeretetben.broadway.hu/2022-02-13-20-00