by Szendi Horváth Éva
Az eseménysorozat folyamán olyan, tradícióra épülő, abból inspirálódó táncszínházi előadások mutatkoznak be, amelyek a hagyományos kultúra mai, kortárs megfogalmazását mutatják be. A színtér, mint színház; a tánctér mint táncszínház. A tánc-szín-tér mindezek együttese, a korszerű színház tánc uralta sokszínű megjelenése. A fesztivál átível a Kárpát-medence határain, mert a még élő néphagyomány világszerte új utakat keres közönségéhez.
A négy napon át tartó színes tánckavalkád során estéről estére szlovákiai magyar, spanyol, török táncegyüttesek produkciói, valamint a házigazda Magyar Állami Népi Együttes társulatának előadása mutatkozik be. Négy este, négy társulat, négy különböző világ, mely egy irányba vezet. Az eligazodásban fogódzót kínál a jelenkor emberének, felmutatva a hagyomány örökérvényűségét.
Ifjú Szivek Táncszínház: Hontalanítás
A múlt század történelmi eseményei számtalanszor bizonyították, hogy a kirekesztés látszólag egyszerű megoldás, de a valóságban működésképtelen. Ennek ellenére voltak, akik a második világháború után ismételten felmerülő kisebbségi kérdést lakosságcsere, deportálás és kényszertelepítés útján próbálták rendezni. Szomorú és értelmetlen epizódja ez a történelemnek. Az előadás, a ma is Szlovákia területén élő magyarság hagyományos tánc- és zenekultúráját dolgozza fel. Érzések és képzettársítások szintjén beszél zsigeri jelenségekről. Mindannyian különböző kultúrák, ideológiák és történetek összjátékának termékei vagyunk. Mégis sokakban él valamiféle megmagyarázhatatlan és irracionális igény az elhatárolódásra mindentől, ami „más”. Pedig a tartós elszigetelődés kirekesztettséget eredményez, legyen szó az élet bármely területéről. A kérdés ilyenkor már csak az, kirekesztők vagy kirekesztettek leszünk-e. A Hontalanítás alapmotívuma a kényszer. A lépéskényszer.
Compañía Flamenca de Sevilla: Flamenco színei
A Flamenco színei című előadás megadja a válaszokat! Egyszerre dobban láb és szív. Kitárul torok és tudat. Ereidben lüktet, csontig hatol a zene. Lágyan körbe fon, elcsavarja fejed, majd hirtelen szívedbe döfi tőrét. Ez a flamenco! Tele fájdalommal, büszkeséggel, szabadságvággyal, az Élet keserű szeretetével. Jöjjenek velünk egy színes utazásra a flamenco autentikus világába!
Az előadás a különböző flamenco stílusok széles palettáját mutatja be, megidézve Andalúzia legszínvonalasabb flamenco klubjának a "Los Gallos" tablao hangulatát. Az Andalúziából érkező előadók, napjaink flamenco művészetének kiemelkedő alakjai. Táncszínházi estjeiket a leghíresebb fesztiválokon, a Jerezi Flamenco Fesztiválon és a Sevillai Flamenco Bienálén mutatják be.
Magyar Állami Nép Együttes: Naplegenda
Naplegenda — Fotókredit: Jekken Péter
A Magyar Állami Népi Együttes alkotóinak régi álma valósult meg, amikor Nikola Parov friss hangzású, dinamikus, ősi motívumokat görgető populáris zenéjével találkoztak. A zeneszerző különleges, szaxofont, dobot és rézfúvósokat is felvonultató etno-zenéje mellé, a magyar néptánc legdinamikusabb, legerőteljesebb mozdulatait, valóságos táncvihart állítottak színpadra. Együttműködésükből a régió zenei és tánc hagyományainak esszenciáján alapuló, szellemében XXI. századi, kreatív táncszínházi vízió született. A Nap kultuszát, életünkben betöltött szerepét, égi útjának és az emberi élet menetének, fordulópontjainak kapcsolatát a művészet sajátos eszközeivel jeleníti meg. Mihályi Gábor, a produkció rendező-koreográfusa, munkájáért 2000-ben a Magyar Táncművészek Szövetségétől „Az évad legjobb alkotója” díjat kapta.
Karagöz Folk Dance és Török Tilla Folk Experience: Törökország hét vidéke
2023. április 23., vasárnap, 19:00 – Hagyományok Háza, Színházterem
Karagőz - Folk Dance
A Karagöz Folk Dance április 23-i produkciójában betekintést nyerhetünk a hagyományos és eszközös török táncok világába. Így a Bursa-Tekirdağ-Mardin régiók dramatikus táncaiba és bemutatnak egy különleges, 7 regionális táncból álló török „potpourri” táncot. A műsorban közreműködik a Török Tilla Folk Experience zenekar. Török Tilla Junior Prima díjas multiinstrumentalista népiénekes, dalszerző művészetét a magyar- és a sztyeppei népek népzenéje inspirálja, koncertjeit a sokszínű népi hangszerek és az egyedülálló hangszerelés teszi még izgalmasabbá. A TÁNCszínTÉR Fesztiválon elhangzó koncertműsorának különlegessége, hogy a lemezen hallható dalok egyedi megszólalását egy török vendégművész, Alican Polat közreműködése emeli.
TÁNCszínTÉR Fesztivál - 10. Színházi Olimpia
További információ: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/tancszinter-fesztival-10-szinhazi-olimpia