Fonó – jubileumok éve 2023

2023. 05. 09., 6:08pm
Táncházak éjszakájával nyit a Fonó

 

by Szendi Horváth Éva

A Táncházak éjszakája gazdag programjával indul az évad a Fonóban, ahol idén számos évfordulót ünnepelnek különleges vendégekkel

A Fonó szeptember 9-én a Táncház Egyesület szervezésében megvalósuló Táncházak éjszakájával indítja a 2023/24-es évadot. Délutántól hajnalig változatos programokkal várják az érdeklődőket, kézműveskedéstől a gyerekprogramokig. Az este folyamán a Kárpát-medence magyarságának táncai kerülnek terítékre. A Fonóba látogatók ezen a nagyszabású rendezvényen többek között mezőkölpényi, kalocsai, kalotaszegi, szatmári, visai, moldvai táncokat, valamint őrkői és nagyecsedi cigánytáncokat tanulhatnak, ahol több zenekar húzza a talpalávalót és remek tanároktól tanulhatnak a résztvevők.

A táncházak sora, természetesen, tovább folytatódik a házban. A Fonóba járó kezdő és haladó táncházasok a Fonó Szerda táncházban szerdánként Kalotaszegi táncokat sajátíthatnak el hétről hétre olyan oktatókkal, mint Kocsis Enikő és Fitos Dezső, valamint a Fitos Dezső Társulat táncosai. A tánctanítás után össztánc, énektanulás majd táncház várja a résztvevőket.

A Fonót kéthetente pénteken a Berka együttes moldvai táncháza és mellette egy vendégzenekar vonós táncháza tölti be. Szeptemberben Kónya Előd és Barátai vonós muzsikájára mulathatnak a résztvevők. A ház egyik legnépszerűbb táncháza lett az elmúlt években a Kamasz Táncház a Sarjú Bandával, ahol havonta egy alkalommal, koraesti kezdéssel azok a fiatalok mulathatnak, akik a gyerektáncházakból már kinőttek, a felnőtt táncházakhoz pedig még túl fiatalok. Az este folyamán tánctanárok segítik a bekapcsolódást akár teljesen kezdő szinttől. Az őszi első alkalmon különleges vendégek is érkeznek a házba. A Kamasz Táncház vendégei szeptember 16-án nagyecsedi hagyományőrző táncosok lesznek!

A Fonóban idén több évfordulót ünnepelnek. Már szeptemberben rögtön Foltin Jolánra, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth– és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus-rendező, táncművész, táncpedagógusra emlékeznek, aki idén lenne 80 éves. Szeptember 13-án, művésznő születése napján a család és a pályatársak részvételével ünnepélyesen megnyitják „Táncra ítélem magamat” című kiállítást. A nagyformátumú művész munkásságról készült tárlat szeptember 9-étől október 11-éig látogatható.

10. születésnapját ünnepli a hazai népzenei-világzenei paletta egyik legnépszerűbb (nemcsak) gyermekeknek szóló zenét játszó formációja, a Klárisok zenekar. Korzenszky Klára gyermekpszichológus, énekes és zenésztársai immár tíz éve fűzik fel jól ismert népdalainkat a mese fonalára. A fantáziára, szerepjátékra helyezik a hangsúlyt, a koncertjeiken a közönséggel együtt alkotják meg a mesét. A zenekar jubileumi délutáni családi koncerttel ünnepel közönségével együtt szeptember 16-án a Fonóban.

Ősszel a Fonóban tovább folytatódik majd a jubileumok sora, hiszen a Hun Huur Tu 30. születésnapját és a Bran is 30. évfordulóját ünnepli, a Jamese pedig 10 éves lesz. Novemberben megtiszteltetés számunkra, hogy nálunk ünnepel az 50 éves Muzsikás, majd a 40 éves Makám is.